Zöldellő szőlősorok közt bujkál a napfény. A borospohár alját jazz bizsergeti, a fűben gyíkok cikáznak. Igazi Katlan-hangulat. De a Katlan íz is és illat is, pajtafalra festett színes elbeszélés, szélben száradó Polaroid-sorozat. Színház meg koncert, filmvetítés és kiállítás. Jó idő, jó hely, jó kedély. Intenzív és maradandó.
Augusztus első hetében ötödik alkalommal népesült be a Villányihegység festői lankáinak vidéke. Ismerős a táj, hiszen jártam már az Ördögkatlanban, s jólesett újra megérkezni.

Mint egy sebhely, császárnő-neved
úgy forrt vert-ezüst edény aljára,
mintha élő háncson ejt sebet
betű-rovó késhegy: Teofána.

„Nem sok az, amit tehetek,
nincs nálam pénz!” – mondta szánakozó
hangon az állomáson
egy hegedűt tartó gyerek,
mielőtt a vonat megérkezett –
„De játszhatok valami dalt,
mely kedves és elragadó!”

Rigó énekel, alkonyi dalnok,
páros, magános pinty fütyül,
s ahogy a homály nő, csalogány
      sikongat
teljes erőből szüntelenül
a sűrű lomb közül.

Igen, a lomb ragyog,
a lomb tovább ragyog,
és te úgy függsz e televény
előterében, akár egy gyümölcs.

Holott ember vagy, holott ember voltál,
útszéli Isten.

Ez esetben nem vallási értelemben vett kérdésfelvetésről van szó, hanem inkább régészeti kíváncsiságról. Fogalmazzunk tehát pontosabban: hová kerülnek az elhunytak egy régészeti ásatás után?

Kevesen tudják, mi történik a leletekkel egy régi temető feltárását követően. A régészeti és a muzeológusi munka befejeztével a sírmellékletek – megcímkézve és leltározva – a múzeumi raktárak polcaira kerülnek, kisebb (értékesebb) részüket pedig egy-egy időszaki kiállításon ismerhetjük meg.

Ismét gyászol a magyar kulturális élet: július utolsó napján, életének nyolcvankettedik évében elhunyt Vattay Elemér fotóművész, műgyűjtő. A különféle magas kitüntetések elkerülték, ám mi szilárdan hisszük, hogy a valódi díjat, a méltó elismerést nem állami szinten, nem földi kezekből osztják…