Ame­ri­kai—né­met ka­taszt­ró­fa­film (1999)

Va­jon mi­ért ér­de­kes egy olyan film, mely­ben for­gó­szél, vul­kán­ki­tö­rés vagy ép­pen meteorbecsapódás rom­bol föl­dig egy vá­rost? Nem hi­szem, hogy a ka­taszt­ró­fa­fil­mek ked­ve­lői sze­ret­nek gyö­nyör­köd­ni a pusz­tu­lás­ban. In­kább ar­ról le­het szó, hogy az áb­rá­zolt szél­ső­sé­ges hely­ze­tek olyan pró­ba­té­te­lek elé ál­lít­ják a sze­rep­lő­ket, ame­lyek­ben min­den­ki­ről ki­de­rül, mi­lyen is va­ló­já­ban.

Ma­gyar té­vé­film­so­ro­zat (1982)

Gye­rek­ko­rom­ból fel-fel­rém­le­nek olyan té­vé­so­ro­za­tok, ame­lye­ket ugyan csak egy­szer-két­szer néz­het­tem, még­is hal­vá­nyan em­lék­szem rá­juk. Ilyen pél­dá­ul Surda tör­té­ne­te, a Kór­ház a vá­ros szé­lén vagy a Palásthy György ren­dez­te 78-as kör­zet, Schütz Ila és Sztankay Ist­ván fő­sze­rep­lé­sé­vel.

Ame­ri­kai mu­si­cal (1979)

A hippikorszak „pas­si­ó­ját” le­het utál­ni, ám bár­mi le­gyen is a vé­le­mé­nyünk a „sze­ret­kezz, ne há­bo­rúzz” jel­mon­dat­ról, az 1968-ban — ami­kor a vi­et­na­mi há­bo­rú még ja­vá­ban zaj­lott — be­mu­ta­tott Broad­way­-da­rab film­vál­to­za­ta tör­té­nel­met írt.

Ope­ra­köz­ve­tí­tés

Egy dán köl­tő-író, Hen­rik Hertz René ki­rály lá­nya cí­mű ver­ses drá­má­ja szol­gált Csaj­kovsz­kij utol­só ope­rá­já­nak alap­já­ul. Az utol­só­nak, mely még­is élet­igen­lőbb és de­rű­sebb, mint a ko­ráb­bi­ak. (Kü­lö­nös, hogy az orosz mes­ter fé­nyes-kön­­nyed ba­lett­je, A dió­tö­rő is ez idő tájt szü­le­tett.)

Amerikai—angol—francia—spa­nyol film­drá­ma (1990)

Van­nak tör­té­ne­tek, ame­lye­ket min­den­ki is­mer, még­is ér­de­mes új­ra és új­ra kér­dé­se­ket fel­ten­ni ne­kik. Ép­pen ilyen a tör­té­net Ham­let­ről, a dán ki­rály­fi­ról, aki meg­gyil­kolt ap­ját akar­ja meg­bos­­szul­ni nagy­báty­ján. Ham­let ma­ga az em­ber, aki — Franco Zef­fi­rel­li ren­de­zé­sé­ben — a ha­ta­lom­mal szem­ben te­he­tet­len­né vá­lik.

Ame­ri­kai film­drá­ma (1956)

Az öt­ve­nes évek a szűn­ni nem aka­ró film­epo­szok vi­rág­ko­rát je­len­tet­ték az Új­vi­lág­ban. Pél­dá­ul höm­pöly­gő csa­lád­tör­té­ne­tek, ro­man­ti­kus és tár­sa­da­lom­kri­ti­kai szá­lak­kal tűz­delt for­ga­tó­köny­vek kel­tek élet­re a há­rom­órás­nál is hos­­szabb ve­tí­té­sek so­rán.

Ame­ri­kai ro­man­ti­kus film­drá­ma (1993)

Mi fog­lal­koz­tat­ja Gilbertet, egy po­ros ame­ri­kai kis­vá­ros la­kó­ját, aki ret­te­ne­te­sen túl­sú­lyos any­já­ról, a há­zuk­ról, test­vé­re­i­ről, köz­tük a szel­le­mi fo­gya­té­kos Arnie-ról egy­aránt gon­dos­ko­dik? Le­het-e az em­ber­nek sa­ját éle­te, moz­gat­hat­ják-e egyé­ni vá­gyai, ha en­­nyi­en függ­nek tő­le? Mi tör­té­nik, ha egy csa­lád éle­tét egy tra­gé­dia irá­nyít­ja? Grape-ék min­den­nap­jai a fér­je ön­gyil­kos­sá­gát fel­dol­goz­ni kép­te­len édes­anya és a szel­le­mi­leg sé­rült Arnie kö­ré szer­ve­ződ­nek.

Kéz­jegy. Ma­gyar port­ré­film (2006)

A Kos­suth-dí­jas, ér­de­mes mű­vész Cser­hal­mi György idén ja­nu­ár vé­gén újabb el­is­me­rés­ben ré­sze­sült: Ma­kó vá­ros pol­gár­mes­te­ré­től át­ve­het­te a Páger-díjat. A 2002-ben ala­pí­tott szí­nész­el­is­me­rés a vá­ros szü­löt­te, Páger An­tal ked­ves pe­csét­gyű­rű­jé­nek pon­tos má­sa, oda­íté­lé­sé­ről szak­mai zsű­ri dönt. Cser­hal­mi két film­ben ját­szott együtt Páger An­tal­lal, Kar­dos Fe­renc Men­­nyei se­re­gek és Sarkadi Im­re El­ve­szett pa­ra­di­csom cí­mű al­ko­tá­sá­ban, és sa­ját be­val­lá­sa sze­rint so­kat ta­nult nagy előd­jé­től. Pél­dá­ul azt, hogy a szí­nész­mes­ter­ség fo­lya­ma­tos meg­úju­lá­sát min­dig kö­vet­ni kell, és hogy a te­het­ség ön­ma­gá­ban ke­vés ah­hoz, hogy az em­ber ma­ra­dan­dót al­kos­son. A port­ré­film­ben az idén hat­van­ötö­dik szü­le­tés­nap­ját ün­nep­lő szí­nész vall pá­lyá­já­ról, kol­lé­gá­i­ról, a po­li­ti­ká­ról — je­len­ről és múlt­ról.