A józan szeretet jegyében
Ferenc pápa Marton Zsoltot, a Központi Papnevelő Intézet rektorát július 12-én váci megyéspüspökké nevezte ki. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele.
Ferenc pápa Marton Zsoltot, a Központi Papnevelő Intézet rektorát július 12-én váci megyéspüspökké nevezte ki. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele.
Piarista – álljon a jelző akár szerzetes, akár tanár vagy diák előtt, nemcsak identitást adó tartalmat hordoz, hanem egy sajátos ízt is. Ennek meghatározó fűszere a vitorlástábor. Július 19-én Balatonberényben jártunk.
A cél, hogy a környezetvédelem terén fölzárkózzon a világ legeredményesebb országaihoz – a tervek szerint a Vatikánvárosi Állam 2019 végére teljesen műanyagmentessé válik. Az ösztönzést Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű, 2015-ben kiadott enciklikája adta.
Június 23-án este a Szentatya a Casal Bertone római negyedben található Vigasztaló Szűz Mária-templom előtti téren mutatott be szentmisét. Homíliájában a keresztény élet két alapigéje, a „mondani” és az „adni” alapján világította meg, mire is tanít bennünket az Eucharisztia. Ferenc pápa homíliájának fordítását teljes egészében közreadjuk.
Mintegy száz fiatal részvételével nyitotta meg kapuit a Merjünk Növekedni Krisztussal (MeNöK) egyházmegyei ifjúsági tábor július 21-én, a Heves megyei Nagyvisnyón. A tábornyitó szentmisét Bosák Nándor nyugalmazott megyéspüspök mutatta be.
A versek vittek Szárszóra és hívnak ma is vissza rendületlenül az iskolába, ahol évről évre a megyei versmondó verseny döntőjét rendezik oly gondosan. Több mint negyedszázada szólított meg e szellemi-lelki közeg, mondhatnám azt is: a hely varázsa, mert Balatonszárszónak varázsa van. Nem csak szép fekvésének, hanem az emberekből áradó derűnek köszönhetően. És a hagyatéknak, amit József Attila, Rónay György, Csukás István, Obádovics J. Gyula bízott ránk, illetve a Soli Deo Gloria égisze alatt évtizedekkel ezelőtt és a közelmúltban rendezett találkozók sora.