A Biblia üzenete

Virágvasárnap ünnepének két evangéliumi szakasza van: az első Jézus jeruzsálemi bevonulását beszéli el, a második pedig belehelyez minket a nagypénteki misztériumba: Jézus passióját hallhatjuk benne. Idén mindkét szentírási részt Szent Lukács evangéliumából olvassuk fel.

A bevonulás közben a tanítványok így köszöntik az érkező Megváltót: „Áldott a király, aki jön az Úr nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!” Az evangélista nem egy spontán népünnepélyt ír itt le, nem az utca embere kezd váratlan dicsőítésbe. A tanítványok azok, akik örvendeznek, s ezekkel a kiáltásokkal kísérik a Mestert a városba. Ők itt a jó hír hirdetői, akik átadják az örömteli üzenetet Jeruzsálemnek: közöttük halad a király, aki megváltást és szabadítást hoz.

A liturgia alapelemei

Tertulliánusz írja a III. század elején: egy egyház (egyházközség) attól apostoli, hogy ott őrzik azt a széket, ahonnan ő a helyi keresztényeket tanította, s ahonnan a közösség liturgikus ünneplését vezette. Az apostolok Krisztus megjelenítői, „elhozói” a közösség számára. Amikor tehát ők tanítanak vagy vezetik a liturgikus cselekményt, maga Krisztus tanít és cselekszik velük, bennük, általuk.

Az egyszerűség szépségét, a szépség egyszerűségét hirdette Ferenc, a Poverello. A világ mindmáig kutatja, és nem érti igazán, amit ő gyakorolt életében. Az egyszerűség lélek-köntösét öltötte magára, a szegények útját kereste, a szegényeket szolgálta. Ez volt az életprogramja.

A hét szentje

Szardíniai nemesi család gyermekeként született 1825-ben, ő volt a legfiatalabb Luigi Faà di Bruno márki tizenkét gyermeke között. Gondtalan gyermekévei voltak, ugyanakkor a hívő katolikus családban már korán megtanulta, hogy a kiváltságok ellenére vagy inkább épp azért segíteni kell a szegény, kiszolgáltatott embereknek.

Mint legkisebb fiú katonai pályára lépett; részt vett a szárd–osztrák háború egyik utolsó, fontos ütközetében, a novarai csatában (1849). A háború mély nyomokat hagyott benne. Évekkel később felépíttetett egy templomot azon katonák emlékére, akik az olasz egységtörekvések harcaiban vesztették életüket.

Görögkatolikus lelkiség

Bizánci egyházunkban így énekelünk a virágvasárnap reggeli istentiszteletben: „Ma a Szentlélek kegyelme gyűjtött minket egybe, és mindnyájan felvevén a te keresztedet, mondjuk: Áldott, aki az Úr nevében jő, hozsánna a magasságban.” Még nem ért véget a nagyböjt, még következik a szenvedés hete. Ám böjti küzdelmünk végkifejlete már felsejlik: milyen nagyokká lehettünk. Nemcsak a nagyböjt végére, hanem az örök életben való célba jutás tekintetében is. Ugyan még folytatnunk kell a kereszt cipelését, de a biztos célba érés reményében ezt már hozsannázva tehetjük. Ha arra törekedtünk, hogy „a bűnnek legyőzői lehessünk” – amint az előszenteltek liturgiájában sokszor imádkoztuk –, akkor megvalósul a húsvéti misztérium is az életünkben.