Őrsy László jezsuita Ferenc pápáról és a II. vatikáni zsinatról

Ismét Magyarországra látogatott Őrsy László, a washingtoni Georgetown Egyetem professzora. A jezsuita kánonjogász a II. vatikáni zsinat idején Rómában, a Gergely egyetemen tanított. A zsinat ötvenedik évfordulója és Ferenc pápa megválasztása kapcsán kérdeztük a ma is aktív teológust emlékeiről, benyomásairól.

– Ferenc pápával egy jezsuita került az egyház élére. Mint rendtársának mi a véleménye róla?

– A pápai megbízatás minden előzőt felülír. Természetes, hogy jezsuita képzése szerepet játszik a személyiségében, de most az számít, hogy ő Róma püspöke, Szent Péter utódja és a püspöki kollégium feje.

A jövőben sok minden attól függ, hogy nagy kérdésekben miként fog határozni az új pápa. Neki döntő szava lesz abban, hogy az egyház inkább monarchikus szerkezetet tükröz majd, vagy elmozdul arra, amit a zsinat a communio kifejezéssel jelölt meg. Ez azért is fontos, mert hatása lesz a helyi egyházakra is. Ez adhat útmutatást abban, hogy milyen legyen a viszony a püspök és papjai, valamint a hívek között. Kulcskérdés lesz az is, hogy mi lesz a szerepe a római kúriának, és az milyen viszonyban áll majd a helyi püspökökkel. Melyek lesznek azok az ügyek, melyeket nem kell feltétlenül Rómában eldönteni, hanem lehet majd helyben is? A püspöki szinódus eredetileg arra lett tervezve, hogy a világban körülnézve megnevezze azokat a problémákat, melyekre aztán a pápával együttműködve dolgoz ki megoldási javaslatokat.

Interjú Spányi Antallal, a Székesfehérvári egyházmegye püspökével

Tíz éve iktatták be hivatalába Szent István és az első magyar szent család városának huszadik püspökét. Spányi Antal megyés püspök Szűz Mária, a keresztények segítsége ünnepén a székesegyházban bemutatott szentmisével adott hálát főpásztori szolgálatáért. „Hálásan köszönöm meg a szolgálatára meghívó Úrnak a számos kegyelmi értéket, az egyház szolgáló jelenlétét! Megköszönöm a szolgálókészséget a fehérvári papságnak, minden munkatársamnak!” – szóltak a hála szavai ünnepi beszédében.

– Püspök úrnak nincsenek fehérvári kötődései. Milyen érzésekkel a szívében érkezett meg a püspökségre tíz évvel ezelőtt?

– Egy olyan környezetből kellett kilépnem, amelyben már jól eligazodtam, és biztonságban éreztem magam. Nehéz volt megtennem az első lépéseket egy másik, számomra új világ felé, amelyben nagyon kevés ismerősöm volt, és ahol felelősségteljes munkát kellett megkezdenem. Amikor azonban átléptem ennek a háznak a küszöbét, hirtelen minden megváltozott. Elfogadtam a küldetést, és abban a pillanatban hirtelen itthon éreztem magam, szertefoszlott minden szorongásom, elmúlt minden félelmem és bizonytalanságom. Hálás vagyok a Jóistennek a feladatért, amely először inkább félelmetes volt és keresztnek látszott számomra, ám amint elfogadtam, megtapasztaltam, hogy valójában óriási ajándék és kegyelem.