Az anyját ne bántsátok!

Mindent úgy fogunk csinálni, mint eddig. Másnap meg is láttam az idős asszonyt. Szorgalmasan rendezgette holmiját. Köszöntöttem őt is. Nagy érdeklődést nem mutatott. Megkérdeztem, nem zavarja-e, ha mi most imádkozunk. Fejével intett, s tisztelettudóan az ágya szélére ült. Mi pedig elkezdtük a szokásos szertartást. Áldoztatás után igyekeztem az áldást úgy adni, hogy „őt is érje”. Akkor láttam meg a kezében az üvegszemű rózsafüzért. Arca csalódottnak tűnt. Szeretett volna áldozni? – kérdeztem. Igen – válaszolta. – Otthon nincs rá lehetőségem. De ha idejövök gyógykezelésre, mindig akad egy pap, aki megáldoztat. – Megígértem neki, hogy másnap már nem fog kimaradni.

Búcsúzáskor kezemet nyújtottam. Bemutatkozott: Biszku Györgyné, Etelka néni. Falusi asszony Csonka-Beregből, Márokpapiból, de Pestre költözött a gyermekeihez. Otthon a Társulatnak is tagja volt. (Megmutatta az olvasóját.) Járt a templomba, de most már nem bír elmenni. Gyermekei meg nem viszik el. Nem vallásosak. Pedig jó gyermekek voltak, csak hát…

Még két hetet töltöttünk együtt. Misét is mondatott velem a Kerektemplomban a családjáért. Búcsúzáskor pedig azt mondta: őt nem fogja pap temetni, de megkér, hogy mondjak majd érte egy imát. Megígértem, és megcsókoltam. Beírta a nevemet és a címemet a telefonnoteszébe, azok közé, akiket majd a halálesetről értesíteni fognak.

Úgy gondoltam, hogy a temetésére el fogok menni. Papi civilben leszek, s egy csendes miatyánk után olyan nagy keresztet rajzolok majd koporsójára, hogy a gyermekei is látni fogják. De nem értesítettek… Most viszont felajánlottam érte egy szentmisét.

Varga János

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..