Történet

Verseim hajójára bízták maguk az áramlatok,
szelek szőtték a hosszú út ruháit, reggelek,
esték és éjszakák utaztak velem.
Kerültem a zátonyok sötétlő sávját,
a törékeny térkép nem mutatta őket.

Végül szerencsém volt, és a füstös
csapszékek lármája helyett harangszó
fogadott, mikor partot értem.
Aztán olcsón eladtam süllyedő hajóm,
és gyalog indultam egyszerre kétfelé:
lettem ironikus és onirikus.

A parti fövenyen összetalálkoztam
magammal, kiderült, egyetlen példánya
vagyok egy őshonos, védtelen, ritka fajnak.
És maradtam végleg itt, ehhez a
szigethez láncoltam magam.

Azóta kihaltam, s ha néha álmomban
visszajárok, letérdelek a pergamenhez, amelyre
annyi szót róttam egykor, és a megfejtés
kényszere nélkül pihentetem a szemem
a ráírt olvashatatlan történeten.

Filip Tamás (1960) Budapesten élő költő,
szerkesztő

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..