Marton Éva köszöntése
A napokban egy ország, sőt valójában a zenei világ készült ünneplésére a budapesti Operaházban. A gála városszerte kifüggesztett plakátját – amely őt és sztárvendégeit, Grace Bumbryt és Jonas Kaufmannt hirdette – bő héttel az esemény előtt átragasztották: „Minden jegy elkelt. Kivetítés élőben a bazilikánál!” Persze nincs ebben semmi meglepő, hiszen sokan voltak a meghívottak, a legendás afroamerikai mezzót, Bayreuth első fekete bőrű énekesét és korunk egyik vezető német tenorját pedig a magyar operatörténet tán legnagyobb művészének estjére várták. Marton Éva hetvenéves. Több mint negyven éven át tartott kivételes, kontinenseken átívelő pályafutása…
Próbálom kerülni a szuperlatívuszokat, de hamar be kell lássam, lehetetlen felsőfokok nélkül írni vagy beszélni róla. Ha csak utolsó itthoni nagy szerepére, a Kostelničkára, vagyis a Jenufa sekrestyés asszonyára gondolunk, nyugodtan kijelenthető: az elmúlt tíz év legemlékezetesebb és legfontosabb énekes-színészi alakítása volt. A rigorózus özvegy, Jenufa nevelőanyja mintha a neorealisták filmvásznáról lépett volna le. Janáček operája valójában e hitben elkötelezett, mégis a látszatra adó és tiszteletváró falusi nagyasszony tragédiája. A sekrestyésné nem szeretné, hogy kiderüljön: nevelt lányának törvénytelen gyermeke született. Mivel a felelőtlen, korhely apát nem sikerül rábírnia, hogy vállalja a babát, és attól tart, hogy a Jenufa mellett még hűen kitartó udvarló is elpártolhat a lánytól, úgy dönt: Jenufa tisztessége és saját jó híre érdekében megszabadul a csecsemőtől…