A párbeszédről

 

Hankovszky Tamás Egység vagy dialógus című írásában a filozófia felől közelíti meg a kérdést. Abból indul ki, hogy a nyugati észjárás mindig az egység megtalálására törekedett, és igyekezett mindent egyetlen elvre visszavezetni. Ez a monizmus Thalésztól Leibnizen át egészen korunkig meghatározta a gondolkodást. De akkor vajon a dualizmus lenne a megoldás? Úgy tűnik, hogy az ember és Isten viszonyában igen, hiszen e kettő teljesen különbözik egymástól. Mások szerint viszont a kiutat a dialektika jelenti, ám ez a dualizmust csak látszólag szünteti meg, mivel úgy gondolja, hogy az egymástól különböző oldalak egy magasabb szempont szerint mégis egységbe hozhatók. Ugyanígy a misztika is csak látszatmegoldást kínál, hiszen az általa használt unio megszünteti a különbözőséget. A szerző szerint nem egyesülésről, hanem találkozásról kell beszélni. A monizmus különböző formái és a dualizmus között tehát a dialógus a helyes megoldás, mely csakúgy, mint a szeretet – a másikat különbözőségében fogadja el. Hankovszky felvetése mindenképpen figyelemre méltó, bár megért volna egy kicsit hosszabb elemzést az is, hogy vajon mi ért foglal helyet azonos szinten a dialógus a metafizika vagy lételmélet körébe tartozó egység és kettősség fogalmával. De talán majd egy másik írásban ennek kifejtésével is találkozunk.


 

Patsch Ferenc jezsuita a vallásközi dialógust a globális sokszínűség szempontjából vizsgálja. Vajon a világ tényleg a Samuel Huntington által megjósolt forgatókönyv megvalósulása felé tart, és a következő évtizedek a civilizációk összecsapásáról fognak szólni? Fred Dallmayr amerikai politológus szerint van egy másik út is, amely a fundamentalizmus és a multikulturalizmus közé esik. Ez pedig nem más, mint a civilizációk párbeszéde, melyet az interkulturalizmus szakkifejezéssel illethetünk. „Ez az erőszakos összeütközés, illetve a kapcsolatmentes békés egymás mellett élés helyett a kulturális és spirituális javak megosztását részesíti előnyben.” A jezsuita teológus arra is felhívja a figyelmet, hogy csupán olyan felek tudnak egymással párbeszédet folytatni, akik önazonosságukkal tisztában vannak, és hűek is ahhoz.

(Kezdetben van a kapcsolat Interdiszciplináris dialógus a dialógusról. Faludi Ferenc Akadémia, 2013)