„Az állam mi mindannyian vagyunk”
Szent Ferenc szegénysége és a köztünk élő szegények
Assisi Szent Ferenccel kapcsolatban, akinek ezen a héten, október 4-én van az emléknapja, alaposan elgondolkodhat az ember a szegénység különböző jelentéseiről. Úgy tűnik, ez ügyben rengeteg zavar van nálunk a fejekben. Sokan félnek a szegényektől, és gyanús elemeknek tekintik őket, akik ki akarják használni a többieket, az államot. Akadnak, akik szerint ép ésszel senki sem kívánhatja a szegénységet, míg mások az evangéliumra hivatkozva életmodellként ajánlják.
Az őszi éjszakák egyre hidegebbek, ezért ilyenkor többször jutnak eszünkbe a nincstelen emberek, a fedél nélkül élők vagy az otthonukban fagyoskodók. Vecsei Mikóst, a Magyar Máltai Szeretet szolgálat alelnökét a szegénységhez, szegényekhez való viszonyunkról kérdeztük.
– Gyakori a jóléti állam letűntének emlegetése, de nem világos, hogy mi következik ebből a szegényekre nézve. Kinek kell rajtuk segíteni? Sokszor az sem világos, kit kell szegénynek tekinteni, van-e ennek objektív mércéje. Ön szakemberként és keresztényként hogyan tekint erre a kérdéskörre?
– Szent Ferenc gazdagnak született, és egy megtérési folyamat részeként, önként választotta a szegénységet. Egészen más az, amikor valaki a szegénységbe születik bele. Nagyszüleink példájából tudjuk, milyen az igazi szegénység: amikor mindennapos a szűkösség tapasztalata, és nagyon kell vigyázni, hogy mikor mire költ a család, de a közös célok értelmet adnak a nélkülözésnek. Nagy szüleink mindig tudták, miért vállalják az áldozatot, és gondosan megtervezték, miből mi lesz, például hogy a diótermésből cipőt vesznek majd a gyermekeiknek. De egy-egy járvány vagy az aszály az ő számításaikat is keresztülhúzhatta, komoly csapást mérhetett rájuk. Amikor mélyül a szegénység, egyre több minden hiányzik, egyre tervezhetetlenebbé válik az élet, és emiatt minden egyre kilátástalanabbnak látszik, az mindig együtt jár a közösséget összetartó erők megfogyatkozásával is.