Magyar Kurír - Új Ember - Oldal 1193 a 2757-ből - Magyarország katolikus hetilapja

Pannonhalmi iskolaévek – a történelem viharában II. rész

2013-11-03 Szerző: Szita András

Felzaklató történet az 1960-as évekből Pásztory Valteré, az akkor még fiatal kémia szakos bencés tanáré. De megkerülhetetlen. A kor magyar és rendi történetéhez egyaránt hozzátartozik, ahogyan e sorok írójának életrajzába is beépült. Kitörölhetetlenül. Pásztory Valter nem tanította az osztályunkat, természetjáró szenvedélye folytán kerültünk kapcsolatba vele néhányan, akik ugyancsak a természet közelében cseperedtünk. Szinte szükségszerűen sodródtunk egymás mellé. Eleinte a Bakonyban barangoltunk Tálos Zoltán testnevelő tanár vezetésével, aki akkor, 1961-ben szabadult a börtönből, ahová ’56-os szereplése miatt került, és csak Pannonhalmán kapott munkát. Később sziklát másztunk, felszereléssel, sportszerűen. A természet szeretete mellett alapvetően a szabadságvágy motiválta ezeket a vasárnapi „kiruccanásokat”: fel kellett áldoznunk a szabad szombat délutánokat tanulásra, a vasárnapi menetrend pedig hajnali háromórai keléssel indult, majd mise következett, aztán levonulás hátizsákkal a vasútállomásra, egész napos túra, végül este tízkor megérkezés a hegyre, holtfáradtan. És hétfőn hatkor ébresztő…

Séta a Père Lachaise temetőben

2013-11-03 Szerző: Koncz Veronika

A párizsi Père Lachaise temető Franciaország s talán egész Európa egyik leghíresebb sírkertje. Nevét François de La Chaise jezsuita atyáról, XIV. Lajos gyóntatójáról kapta. Területét a napóleoni városrendezés idején alakították ki, 1804-ben. Kezdetben, mivel a város akkor még távol esett tőle, kevesen temetkeztek ide. A fenntartó népszerűsítő lépésre szánta rá magát. Egy jól irányzott – ma úgy mondanánk – marketingfogásnak köszönhető, hogy nem kellett bezárni a sírkertet. A párizsi prefektus ugyanis ide hozatta a két nagy francia író, Molière és La Fontaine, valamint Abélard és Héloïse, a XII. században élt tragikus sorsú szerelmespár földi maradványait. A párizsiak számára innentől kezdve vált a Père Lachaise népszerű temetkezési hellyé.

Hulló falevelek

2013-11-03 Szerző: Schmidt Egon

Legutóbb tavasszal sétáltam a martonvásári Beethoven parkban, most, október 18-án vőmmel jártuk be a gyönyörű öreg fákkal tarkállt területet. Nehéz leírni, valamennyire is hitelesen visszaadni azt a pompát, amelyet az októberi lombok színkavalkádja nyújt a szemlélőnek. A Teremtő egyik csodája, ahogyan a zöld levelek életük végén, mielőtt a földre hullanának, fokozatosan vörhenyesbarnára vagy éppen citromsárgára változnak. Tavasszal madárdaltól volt hangos a park, most csak a hulló levelek finom zizegését hallgattam. A fákat sok helyen a koronáig befutja a Hedera, a borostyán, alattuk, a frissen hullott levelek között üdén zöldell a tyúkhúr. Néha feltámadt a szél, és ilyenkor százával sodorta, pörgette maga előtt a színes leveleket.

Hetilap 2013.11.03.

2013-11-03 Szerző:

A Notre-Dame harangszava

2013-10-31 Szerző: Messik Miklós

Magyarok Párizs templománál

Az immár nyolc és fél évszázados Notre-Dame-székesegyházat nézve elmerenghetünk: vajon a Dunától ide vetődő jeles elődök, honfitársaink közül kik csodálhatták meg a Szajna kis szigetén a borostyánokkal benőtt partfal fölé magasodó templomot, a város egyik jelképét?

A IV. századi ókeresztény szentély, majd a VI. századi – a XI. században leomlott – kisebb templom helyén 1163-ban kezdték meg Maurice de Sully jóvoltából, a rohamosan növekvő lakosság igénye szerint a katedrális építését. „…középpont amely nemzette Párizst, / ütő, amely Párizs zengő harangját veri… – írja Somlyó György Notre-Dame de Paris című versében.

Weöres Sándornak

2013-10-31 Szerző: Jékely Zoltán

Kis test nagy lelke, mely világba árad

s a zengő csillagok közé dagad:

finom mérőszere a nagy világnak,

világgá válva méred önmagad.

1938. október

Nyírfa

2013-10-31 Szerző: Jékely Zoltán

Amint a fák között a nyírfa legszebb,

s színe a színek anyja: hófehér,

évszakjaim közül egyik se tetszett

úgy még nekem, ahogyan ez a tél.

A lélek mélyrétegei felé

2013-10-31 Szerző: Gajdó Ágnes

Száz éve született Jékely Zoltán

Az álmok és az emlékek elégikus hangú költője, Jékely Zoltán 1913. április 24-én született Nagyenyeden. Édesapja, Jékely Lajos, aki Áprily néven lett ismert költő, műfordító, akkor a nagy múltú Bethlen Kollégium tanára volt. A családi emlékezet szerint a hároméves kisfiú egy szarvasbogárcsípés élményét ösztönösen rímbe foglalta: „denevér – foly a vér”. Ezt a kis történetet versben örökítette meg a büszke édesapa, melynek mottója: „Első fiam első rímére”. Apa és fiú szoros kapcsolata részben tanár-diák viszony volt, de az iskolán kívül is gyakran jártak együtt a természetbe. A család nyaranta a Székelyföldön töltötte szabadságát, a Maros völgyében vagy a Szamos mentén, Parajdon, Erdőfülében. Jékely itt ismerkedett meg az erdő fáival, a vadállatokkal, s szerette meg a vízi világot, a lélek fájdalmára gyógyírként ható horgászást. Az enyedi táj varázsára később is szívesen emlékezett vissza: „…annak a tájnak a világa és befolyása (…) sokkalta jelentékenyebb, mint másfajta vidékeké. A fantasztikus hegyek tündérbirodalma, a Maros-völgy alkonyatba süllyedő dombjai és fehérlő tornyú falucskái, a városvégi villalakás kigyúló lámpavilága a hátam mögött!”