Mátrai tél – egykor gyermekeim kiskorában, amikor Laci bácsi, a piarista tanár volt kalauzunk zúzmarás alkonyatban. Szánkózó délutánok. Kisfiam ekkor sírt eltört lába miatt.

Kép áll előttem, itáliai kert. Nem láttam gazdáját a háznak, és arra gondoltam, ez a kert a Dél üzenete, mint Goethe dala a távoli narancsfákról és Mignonról, e rejtélyes „kicsodáról”. Talán róla énekelt később a XX. század néhány dalnoka, akik még tudták, az örök női a fiatalság elmúlásában is az öröm, a létezésben a kimondott igen. Advent a Bölcsesség, az Ige „ideje”, a kimondott Igené, aki leszáll az anyai ölbe…

Az új evangelizáció útjai

Az első hazai Pál-kurzus, amelyet 1996-ban tartottak Ménfőcsanakon, nem csupán az én életemben nyitott új korszakot, de bizonyos tekintetben a magyarlakta területeken folyó evangelizáció történetében is. Akik onnan hazatértek, majd mindannyian missziós közösségeket hoztak létre, vagy jelentős kezdeményezések szereplőivé váltak. Nem állhatom meg, hogy le ne írjak néhány nevet. A „véletlenül” összeverődött társaságban ott volt Marik József, az Emmánuel közösség akkori magyarországi felelőse, 2007-ben a budapesti városmisszió főszervezője, ma az Esztergom–budapesti főegyházmegye missziós referense. Ott volt Bartha Angéla szociális testvér, az Új Aratás közösség későbbi alapítója. Bereczki Béla Marosvásárhelyről, a Regnum Christi közösség alapítója, az erdélyi misszió egyik fő szervezője. És persze ott voltunk mi is, a későbbi Új Jeruzsálem közösség tagjai. Közülünk csak a szintén erdélyi, sőt büszke székely Csiszér Laci nevét emelem ki. Az elmúlt húsz évben szinte nem volt hét, amikor ne indult volna hosszabb útra, hogy dalaival és szavaival hirdesse Krisztust szerte a Kárpát-medencében. Biztosan ő tartja a magyarlakta területek missziósainak kilométerrekordját…

Mozaikkövek az erkölcstanhoz

Az Ószövetségben a lelkiismeretre nincs külön kifejezés. A „szívvel” azonosítják, amely természetesen nem pusztán érzelmeket jelent (ahogy sokan a szív hangja alatt értenék), hanem az ember közepét, amely élő kapcsolatban áll Istennel. „Ki mehet föl az Úr hegyére? Ki állhat az ő szent helyén? Akinek a keze tiszta és ártatlan a szíve” (Zsolt 24,4). Ismerjük a lelkiismeret-furdalás képeit is: „Dávidnak megdobbant a szíve. Így szólt hát az Úrhoz: »Nagy bűnt követtem el.«” (2Sám 24,10). Ellentétben azokkal az ókori filozófiákkal, melyek a lelkiismeretnek csupán kérlelhetetlenül vádló, bírói szerepet tulajdonítanak, az ószövetségi Jób ismeri a lelkiismeret békéjét is: „Egyetlen napomért sem szégyenkezik szívem” (27,6). Salamon jó lelkiismeretért imádkozik: „Adj hát szolgádnak éber szívet, hogy meg tudja különböztetni a jót meg a rosszat” (1Kir 3,9).