Az Olvasó írja
A vasárnapi szentmise előtt nagy-nagy örömmel olvastam az Új Ember február 2-i lapszámában a kismarosi nővérekről, s közöttük Horváth Olgáról, akivel harminc évvel ezelőtt együtt jártunk Székesfehérváron a kántorképzőbe. Kedves, jólelkű, segítőkész, sok jóval megáldott lány. A négyéves kántorképzőre szívesen gondolok vissza.
A közelmúltban zajlott somogyi megyenapi ünnepi közgyűlésen – amelynek díszvendége Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes volt – az egyház szolgálatában álló több személy is kitüntetést vehetett át Gelencsér Attilától, a Somogy Megyei Közgyűlés elnökétől.
Somogy Polgáraiért-díjat kapott többek között Ács Zoltán, a Kaposi Mór Oktató Kórház marcali telephelyének vezetője, aki megszervezte a krónikus, illetve az időskori ellátást. Húsz évvel ezelőtt az ő vezetésével kezdődött meg a marcali kórházban a gasztroenterológiai ellátás. Tíz éven át a lengyeltóti katolikus egyházközség világi elnöke volt, jelenleg a fonyódi egyházközség képviselő-testületének tagja, a Jeruzsálemi Templomos Lovagrend lovagja.
Könyvespolcra
Gilbert Keith Chesterton: Hagyományok és hazugságok
A szerző neve valószínűleg nem ismeretlen a magyar olvasó előtt: festőnek készült, de végül csak könyveket illusztrált. Viszont hatalmas írói életművet hagyott hátra, minden műfajban jeleskedett, még krimiket is írt, amelyek máig a népszerűségi lista tetején tartják őt. Ám életműve az esszékben éri el a felsőfokot, mert félelmetes vitatkozó szelleme e műfajban bontakozott ki igazán.
Könyvespolcra
Bíró László püspök Rendelkezésre állok című könyvéről
Zsúfolásig megtelt a belvárosi plébánia közösségi terme Szekszárdon, február 8-án. Bíró László püspök, a város szülötte mutatta be Rendelkezésre állok című, a Szent István Társulat gondozásában megjelent könyvét. Az életrajzi indíttatású kötet a tábori püspök eddigi életútjának végigkísérése mellett az egyes eseményekhez kapcsolódva tanúságát adja annak, hogyan lehet a változó történelmi korokban hűnek maradni a hagyományokhoz és a hithez. Bíró püspök megindító szavakkal emlékezik arra a paraszti világra, amelyben nevelkedett, amely megtartó erőt jelentett számára – s ma is kíséri életét. Szekszárd Alsó utcáról – szűkebb pátriájáról – így vall: „A közösségben mindenkinek megvolt a maga helye, tennivalója, ott nem lehetett névtelenül meglapulni; az ember megtanult adni és kapni, segíteni és a segítséget elfogadni. A közös munkának nemcsak az lett az eredménye, hogy csűrbe került a gabona, hordóba a must, hanem közösségi, az összetartozást erősítő alkalmak voltak ezek, amikor nemcsak a tennivalót osztották meg egymással, hanem a jól végzett munka örömét is. Ezek a szinte rituális események lehetőséget adtak a találkozásra és a megbékélésre is. Ezáltal erősödött a család és a rokonság egysége, elmélyült az egymásra, a másik életére való odafigyelés.”
Régen találkoztam vele, a költővel, aki 1929-ben elhagyta a földi térséget. Ifjúságom idején elém jött egyik szép versével, amely híradás a szimbolizmusról. Nemes európai és cseh volt Otokar Březina, a szóban forgó poéta, és mélységesen hívő. Azért hozom elő, mivel kitekintésünk jobbára Nyugatra irányul, s ő közép-kelet-európai volt. Kivel lehet párosítani? Talán orosz szimbolistákkal, minő Blok, de nálunk is akad néhány testvérlélek, hiszen csak a Mednyánszky famíliából, ha előveszem Czóbel Minkát, azonnal meglelem az előszimbolistát: magyar mezőkön látta búzaföldeken a kaszást, akinek „acéljától a kalászok fénylenek”.
Az, hogy ajándékunkkal csakugyan örömet szerzünk-e valakinek, attól is függ, ismerjük-e igazán az illetőt, ki tudjuk-e fürkészni a vágyait, képesek vagyunk-e átgondolni, vajon mire van szüksége. Bizonyos meglepetésekről messziről lerí, hogy az ajándékozó enyhén szólva is mellélőtt elgondolásával. Ilyenkor tanácsos a gesztust és a jó szándékot nézni. Főként akkor, amikor látható jelei vannak annak, hogy az illető nem kímélte sem az időt, sem az energiát az ajándék beszerzéséhez vagy megalkotásához.
Nemrég Vizsolyban közvetlen közelről vehettem szemügyre, hogyan működött egy XVI. századi nyomdagép. A betűszedés, a festék elkészítése s maga a nyomtatás különleges és egyáltalán nem egyszerű technikai folyamat, s a nyomdagép kezeléséhez jelentős fizikai erő is szükséges. Hajdan a nyomdászmester és segédje megosztotta a feladatokat. Egyikük festékezte a formát, a másik ráhelyezte a papírt, leeresztette a rámát, majd a taligát a tégely alá hajtotta, és a fordítókart kihúzva végezte a nyomtatás műveletét. Egy oldal körülbelül egy perc alatt készült el.
Musicalektől komédiákon át József Attiláig – Nagy Sándorral
Nagy Sándor mindössze kilenc éve végzett a Színművészeti Egyetemen, operett-musical szakon, de már tíz éve bekerült a Madách Színházba, ahol azóta is a legtöbb időt tölti. Anyaszínházának egyik legfoglalkoztatottabb színészévé vált. Repertoárjában eleinte a zenés darabok voltak többségben, de mára a vígjátéki és a fajsúlyosabb prózai szerepek egyaránt megtalálták. Legújabb szerepét Georges Feydeau Kézről kézre című bohózatában kapta. Néhány nappal a premier előtt ültünk le vele beszélgetni. A színművész úgy tartja, a közönségnek szüksége van a könnyed kikapcsolódásra, hogy elfelejtse a hétköznapok búját-baját, de hozzáteszi: nem lehet cél a mindenáron való nevettetés.
– Idén három bemutatója van a Madách Színháznak, ebből kettőben főszerepet játszik. Mind a kettő az emberi kapcsolatokról szól. Mi a hasonlóság és mi a különbség közöttük?
– A Poligamy Bolba Tamás, Galambos Attila, Orosz Dénes, Szente Vajk és Szirtes Tamás közös alkotása. Romantikus, zenés komédia, aminek alapötletét az ugyanilyen című film adta. Számomra az előadás legnagyobb mondanivalóját a felelősségvállalás és annak hiánya jelenti. Bemutatja, hogy egy párkapcsolatnak milyen komolyabb fázisai vannak: összeköltözés, gyerekvállalás. Arról szól, hogy a pár férfi tagja hogyan éli meg ezt, képes-e vállalni a felelősséget, és ha igen, mennyire. A Kézről kézre egy Feydeau-bohózat, még könnyedebb műfaj, nem akar eget rengető problémával foglalkozni, nem megy igazán mélyre, jelenségeket, helyzetkomikumot mutat be. A szereplők egyike sem küszködik valós problémákkal, mindenkinek van pénze, egzisztenciája, autója, anyagi értelemben teljesen rendben vannak. Tulajdonképpen nagyon boldogan élhetnének, de a kapcsolataik felszínesek. A feleségek vándorolnak kézről kézre, és ez számos bonyodalomra ad okot. A szereplők maguknak okozzák, felnagyítják a problémáikat de az is előfordul, hogy olykor még a helyükön is tudják kezelni őket. Szerkezetileg nagyon-nagyon nehéz úgy összerakni, hogy a néző is a könnyedséget lássa meg belőle.