A könyv örök

A XV. század közepén, amikor a német Johannes Gutenberg ötvösmester és feltaláló nyomtatni kezdte a világ első nyomtatott könyvét, a Bibliát, talán még több időt vett igénybe egy-egy oldal előállítása. Gutenberg 1455. február 23-án látott munkához, amely öt éven keresztül tartott. Ezalatt rengeteg új betűt kellett önteni, papírt és pergament vásárolni. A mester fölvett egy segédet, hogy gyorsabban haladjanak. A hatszáznegyvenegy lapot, oldalanként negyvenkét sort tartalmazó, két hasábban szedett mű hatalmas kihívás volt Gutenberg számára, hiszen az iniciálékat és a díszítéseket kézzel festették. Ám így is sokkal alacsonyabb áron tudták értékesíteni, mint egy hagyományos módon előállított kódexet.


A történet persze nem ennyire egyszerű, számos homályos részletet is tartalmaz, de azt senki sem vitatja, hogy a könyvnyomtatás feltalálása igen nagy jelentőségű tett. Gutenberg a nyomtatás alkotóelemeit összekapcsolva sokkal hatékonyabbá tette a gyártási folyamatot, de nem ez a legnagyobb érdeme, hanem az, hogy a könyvekben felhalmozott ismeretanyag széles körben elérhetővé vált. Kosztolányi Dezső mély és őszinte vallomása a Levél a könyvről című, a Literatúra 1929. júniusi számában megjelent esszéjében olvasható: „A könyv, a szellemi manna, melyből mindenki jóllakhatik, az égi táplálék, mely minél inkább fogyasztják, annál több lesz belőle (…). A könyv, mely által megismerjük elődeinket, hírt kapunk a múltból, s nélküle szellemi sehonnaik volnánk, bitang jöttmentek (…). A könyv (…) segítségével utódjainkkal érintkezünk és üzenünk a jövendőnek.” A könyvnyomtatás feltalálása „jelenlevővé varázsolta a szellemet, megteremtette az emberiség lelki közösségét”. És ez az igazi csoda.

Sokan és sokszor temették már a nyomtatott könyvet, de sem az internet megjelenése, sem az elektronikus könyvek miatt nem merült még feledésbe Gutenberg mester találmánya. S bízzunk abban, hogy nem is fog. A porszívót is föltalálták, mégis használunk még söprűt…

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .