Komolyan könnyedén

Miért van szüksége a közönségnek erre a habkönnyű, ám nem túl sok mondanivalóval bíró műfajra?

 

– Rettentő fontosnak tartom, hogy a nézők arra a két-három órára, míg egy vígjátékot, bohózatot néznek, elfelejtsék például azt, hogy mindjárt ki kell fizetniük a számlát, vagy másnap sorba kell állniuk egy hivatalban. Kizökkennek a szürke hétköznapokból, kicsit feltöltődnek, kinevetik magukat, hátuk mögött tudják addig az élet minden búját-baját. De lényeges, hogy ezt ne a mindenáron való nevettetéssel érjük el, hanem roppant koncentrált, színészi megfogalmazás végeredményeként. Számomra nagy tanulságként szolgált az egyik Producerek előadásunk. A darabban Haumann Péterrel voltam párban, aki bement a színpadra, de nem volt igazán reakció ugyanott, ahol az előző előadásunkon már mindenki nevetett. Következett a közös jelenetünk, eljátszottuk, de még mindig nem történt semmi. Kimentünk a színfalak mögé, ahol megkérdeztem: „Péter, most akkor mi lesz?” Azt válaszolta, nincs semmi baj, csináljuk tovább azt, amit elpróbáltunk, majd megenyhülnek a nézők, és jönnek velünk. Igaza lett, mert jöttek velünk, és aznap is sikerünk volt, megnyertük a publikumot azzal, hogy nem mentünk el az ordenáré, „gatyaletolós” irányba, csak azért, hogy nevetést csikarjunk ki, hanem játszottuk a szerepünket, úgy, ahogy azt korábban felépítettük.

 

Mitől tud jól szórakozni a publikum, kikapcsolódni arra a néhány órára, míg ott ül a nézőtéren?

 

– A kulcsszó a hitelesség. Agárdy Gábor mondta egyszer, hogyha az ember azt gondolja magáról, hogy ő III. Richárd, akkor bolond. Viszont, ha egy színész este héttől tízig nem hiszi azt magáról, hogy ő III. Richárd, akkor nem kell csinálnia ezt a szakmát. Én hiszek ebben a fajta átlényegülésben, ami ha nincs, akkor a néző nem tud az emberrel menni, nem fog bevonódni az előadásba. Én annak a híve vagyok, hogy pontosan tudjam minden mondatnál, mi van gondolatban mögötte, és mi a szándék, amiért én azt akarom csinálni. Mindegy, hogy vígjáték vagy dráma, de meg kell találni az alapvető igazságát. Semmit nem lehet általánosságban játszani. Például most a Feydeau-bohózatnál a darab hitelességét az fogja megadni, kijön-e belőle a helyzetkomikum, meglátja-e benne a néző, vagy sem.


A hétköznapi életében mit jelent a hitelesség?

 

– A hitelességet úgy vonatkoztatom az életemre, hogy csak olyan dolgokban veszek részt, ahhoz adom a nevemet, ami belefér abba, amit a világról és az életről gondolok. Bizonyos normákhoz tartom magam. Nem vállalok részt olyan előadásokban, nem teszek eleget olyan televíziós műsorok felkérésének, amelyekről nem vagyok meggyőződve, hogy előbbre viszik mindazt, amit képviselek. Ebben a mai, médiaközpontú világban nagyon nehéz megtalálnia egy közszereplőnek azt a helyes arányt, hogy mi az a része az életének, amibe még bepillantást engedhet a médiának. Még ha kisebb kilengésekkel is – mert az mindenkivel elfordul –, próbálja mindenki ahhoz tartani magát, amiről beszél. Ne legyen olyan, hogy vizet prédikál és bort iszik.

 

– Jelenleg tíz darabban játszik. Többször nyilatkozta, hogy nincs szerepálma. Mégis, melyik szerepet érzi a legközelebb magához?

 

– Az Én, József Attila címszerepét. Ha csak szakmai oldalról nézem, ez nagyon nagy lehetőség arra, hogy megmutassam magamat drámai oldalról is. Ha tartalmilag nézem, egy rendkívül bensőséges, elgondolkodtató, nehéz előadás, és én éppen ezért szeretem annyira. Az ember nagyon mélyre tud benne menni, átéli József Attila összes fájdalmát, csalódását. A darab a költő szavaival indul: „Az a szerencsétlen, aki ezeket írta / Mérhetetlenül áhítozik a szeretetre / Hogy a szeretet visszatartsa őt oly dolgok elkövetésétől / Melyeket fél megtenni / Őt olyasmiért verték, amit soha nem tett volna / Ő az a gyermek, akit nem szerettek / S akit ezenkívül azért vertek, / Mert nem tudták elviselni azt, hogy nem szeretik.” Rendkívül megrázó emberi kapcsolatokról szól, és József Attila gyönyörű képekben fogalmazta meg mindezeket.

 

Több bibliai vagy Bibliához köthető alakot is megszemélyesíthetett már…

 

– Ezeknek a szerepeknek olykor nem sok közük van az eredeti bibliai szereplőkhöz, történetekhez. Továbbgondolták, feldolgozták azokat a legkülönfélébb módon, de még így is a hitről szólnak. Jelenleg a Jézus Krisztus Szupersztárban vagyok Heródes. Meglátásom szerint át kell gondolni, ma mit akarunk mondani ezzel a darabbal arról, hogy mi a barátság és az árulás. A cél, hogy ne csak egy leegyszerűsített történet legyen ez a mű arról, hogy egy mocsok alak elárulja a jót, hanem ennél egy sokkal összetettebb képet kell kialakítani a közönségben. A szintén Webber által megzenésített József és a színes szélesvásznú álomkabát is színen van még, igaz, én már nem szerepelek benne. Józsefet azért szerettem játszani, mert egy olyan gondolat van mögötte, amit én is magaménak vallok. József börtöndalában hangzik el, hogy „Kivel Istennek célja van, bárhogy bántják, / Az ígéret kapuját csak ő lépi át!” Józsefet bedobták a kútba, majdnem megölték, mégis ő lett a fáraó jobb keze. Én hiszek abban, hogy Istennek mindenkivel terve van, és a feltétel nélküli, felfoghatatlan szeretet irányából közelítek hozzá. Soha nem Isten oldaláról sántítanak a dolgok, hanem az ember részéről. Döntés, választás kérdése, hogy hisz-e benne. Én minden előadás előtt szoktam imádkozni, a vígjátékok előtt hálát adok a nevettetés és a nevetés ajándékáért, és azért, hogy itt lehetek.

 

Kezdetben szinte csak zenés darabokban játszott. Mára eljutott odáig, hogy a prózai szerepei kerültek többségbe.

 

– Szirtes Tamás, a színház igazgatója látta meg bennem azt a lehetőséget, hogy nem feltétlenül kell örökké bonvivánnak maradnom, és ennek nagyon-nagyon örülök, mert így sokféle karakterben kipróbálhatom magam. A prózai előadások közben sokkal több mindenre jövök rá, mint egy kimondottan zenés darab esetében. Szeretem, ha tanulhatok, ha fejlődhetek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne szeretném már a zenés színházat. Az, hogy éppen melyik áll hozzám közelebb, attól is függ, kikkel játszom együtt, ki a rendező és milyen a próbafolyamat. Ha intenzív, akkor érzem és tudom, hogy abból jó előadás lesz, ami általában sokáig repertoáron is marad. Jót csak jó közegben és jó körülmények között lehet alkotni. Szükség van a színpadi alázatra, a színház és a kollégák iránti tiszteletre. A színészet olyan, mint a futballmeccs: vagy együtt játszunk, vagy sehogy. Ha nincs meg a jó viszony a kollégák között, az ember egyedül marad a színpadon.

 

A színészetet nemcsak csapatjátéknak, hanem szolgálatnak is tartja. Mielőtt ezt a hivatást választotta, megfordult a fejében, hogy orvos lesz, de a református lelkészi pályán is gondolkodott.

 

– Mindenképpen emberekkel akartam foglalkozni. Az volt a vágyam, hogy segíthessek, adhassak másoknak valamit. A színházról is így gondolkodom, hogy adunk másoknak általa, lélekgyógyászatnak tartom. Ha drámát viszünk színre, akkor egy jó katarzissal belső feszültségeket tudunk feloldani, ami nem biztos, hogy a hétköznapokban megtörténne. Elindítunk az emberekben egy folyamatot, ami elgondolkodtat, felidéz valamit, vagy csak az emberi együttérzés felé visszük el őket. Ha vígjátékot játszunk, akkor pedig a nevetés örömét adjuk az embereknek.

 

Fotó: Varga Gábor Vargosz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..