Kováts Annamária

Musicalektől komédiákon át József Attiláig – Nagy Sándorral

Nagy Sándor mindössze kilenc éve végzett a Színművészeti Egyetemen, operett-musical szakon, de már tíz éve bekerült a Madách Színházba, ahol azóta is a legtöbb időt tölti. Anyaszínházának egyik legfoglalkoztatottabb színészévé vált. Repertoárjában eleinte a zenés darabok voltak többségben, de mára a vígjátéki és a fajsúlyosabb prózai szerepek egyaránt megtalálták. Legújabb szerepét Georges Feydeau Kézről kézre című bohózatában kapta. Néhány nappal a premier előtt ültünk le vele beszélgetni. A színművész úgy tartja, a közönségnek szüksége van a könnyed kikapcsolódásra, hogy elfelejtse a hétköznapok búját-baját, de hozzáteszi: nem lehet cél a mindenáron való nevettetés.

– Idén három bemutatója van a Madách Színháznak, ebből kettőben főszerepet játszik. Mind a kettő az emberi kapcsolatokról szól. Mi a hasonlóság és mi a különbség közöttük?

– A Poligamy Bolba Tamás, Galambos Attila, Orosz Dénes, Szente Vajk és Szirtes Tamás közös alkotása. Romantikus, zenés komédia, aminek alapötletét az ugyanilyen című film adta. Számomra az előadás legnagyobb mondanivalóját a felelősségvállalás és annak hiánya jelenti. Bemutatja, hogy egy párkapcsolatnak milyen komolyabb fázisai vannak: összeköltözés, gyerekvállalás. Arról szól, hogy a pár férfi tagja hogyan éli meg ezt, képes-e vállalni a felelősséget, és ha igen, mennyire. A Kézről kézre egy Feydeau-bohózat, még könnyedebb műfaj, nem akar eget rengető problémával foglalkozni, nem megy igazán mélyre, jelenségeket, helyzetkomikumot mutat be. A szereplők egyike sem küszködik valós problémákkal, mindenkinek van pénze, egzisztenciája, autója, anyagi értelemben teljesen rendben vannak. Tulajdonképpen nagyon boldogan élhetnének, de a kapcsolataik felszínesek. A feleségek vándorolnak kézről kézre, és ez számos bonyodalomra ad okot. A szereplők maguknak okozzák, felnagyítják a problémáikat de az is előfordul, hogy olykor még a helyükön is tudják kezelni őket. Szerkezetileg nagyon-nagyon nehéz úgy összerakni, hogy a néző is a könnyedséget lássa meg belőle.

Beszélgetés Lovász Irénnel

Lovász Irén. Ennyi olvasható névjegykártyáján, mert nem szeretné, ha beskatulyáznák. Mindaz, ami jellemzi, nem is férne rá egy kártyára, tevékenysége annyira sokrétű, szerteágazó. Népdalénekes, világzenész, kultúrantropológus, néprajzkutató, zeneterapeuta, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója, egyetemi docens, három gyermek édesanyja, és ezzel a sornak még mindig nincs vége. Számos elismerést kapott, utoljára Magyar Művészetért díjban részesült. A sokoldalú előadóval pályájáról és az elcsendesedésről, a belső utazás fontosságáról beszélgettünk.

– Már az anyatejjel magamba szívtam a népdalt, nálunk mindenki énekelt. A közös munkák közben, de az ünnepekkor is szólt az énekszó. Ezt az otthonról hozott ösztönös, genetikus népdalérzékenységet gimnazista koromtól kezdve kiegészítette egy igényes, tudatos tanulni vágyás. Egyetemistaként pedig már utánamentem azoknak a népdaloknak, melyeket Domokos Pál Péter és Rajeczky Benjamin népzenekutatók moldvai csángó gyűjteményéből tanultam.

– Gyűjtőútra indult…

– Domokos Pál Péter bácsi egyengette az első útjaimat. Először Baranyában letelepedett moldvai asszonyokhoz küldött, majd a nyolcvanas évek elején Moldvába is eljuthattam. Nem volt egyszerű. Álruhába öltöztem, hogy átlagos román munkásnak nézzek ki, és el tudjak vegyülni a vonaton. Aztán a csíksomlyói búcsúra mentem, pusztinai zarándokokhoz csapódtam. Védtek engem, meg magukat is, hisz akkoriban nem volt szabad befogadniuk a magyarországiakat. Nehéz körülmények közé csöppentem, volt, hogy mocskos pályaudvaron aludtam a többi zarándokkal, mert nem járt a busz, vagy hetekig mást sem ettem, mint zsíros puliszkát, csalánleveset.

Négyszemközt Hűvösvölgyi Ildikóval

„Hatvan év, ez tény. Az is, hogy épp negyven éve vagyok ezen a szép, ámde göröngyös pályán. Kerek számok ezek, illik őket komolyan venni, és visszaemlékezni a főbb állomásokra, a tanáraimra, a pályatársakra és a barátokra.” Így invitálta időutazásra Hűvösvölgyi Ildikó a Madách Színházba 60 év emlékei – versben, dalban című születésnapi előadóestjére a közönséget. Induljanak most Önök is kalandozásra azzal a színésznővel, aki Mindlevery volt Webber Macskák című musicaljében s Jézus anyja a Tolcsvay László által megzenésített Mária evangéliumában. Az idén többek közt Corry néni a Mary Poppinsból, no meg a Betörő az albérlőm Mrs. Wilbeforce-a a Madách Színházban.

– Kinek az ötlete volt, hogy a nagyon jól sikerült ötvenedik születésnap után tíz évvel ismét együtt ünnepeljen a pályatársakkal és a közönséggel?

– Egyértelműen az enyém. Ahogy megyünk előre az időben, egyre jobban érzem, hogy ezek a közös alkalmak a szeretteinkkel, a barátainkkal és a közönséggel, különösen a kerek évfordulókon egyszeriek és megismételhetetlenek. A hatvan év okot adott arra, hogy megálljak kicsit, és visszanézzek arra, ami az életemben és a pályámon volt.