Keresztelő Szent János oltára

A kisszebeni Keresztelő Szent János-templom XVI. századi főoltára 1944 óta romos állapotban egy múzeumi raktárban várta sorsának jobbra fordulását. Restaurálása ugyan azonnal megkezdődött, hét évtizede tartó felújítása azonban csak a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) másfél évvel ezelőtti összevonásával gyorsult fel. Baán László, az MNG főigazgatója elmondta, hogy a Dabrónaki Béla restaurátor és Manfred Koller konzulens vezette, átszervezett munkafolyamatnak köszönhetően láthatja ismét a nagyközönség a „még mindig nem teljesen kész” oltárt a Régi Magyar Gyűjteményben, a Budavári Palota egykori tróntermében.

A nyolcadik templom

Bálint Endre a Nemzeti Galériában

 

Amikor megláttam a fekvő angyalt egy öreg, kemény deszkára láncolva, szomorúság fogott el. Vajon mit követhetett el, hogy ilyen büntetést kapott? Mindig „beleélem” magam a látványba, és azonnal együtt kezdtem érezni. Nagyszerű dolog lehet a repülés, nincs sajnálatra méltóbb egy szárnyaszegett madárnál vagy egy mozgásától megfosztott angyalnál. A kopott barna tónusokat, a lehangoló jelenetet egy tűzpiros rózsaszál oldja fel, élénkzöld levelekkel. A Leláncolt angyal, 1972 természetesen a szabadságtól való megfosztottság szimbóluma.

„Berendeztem én már a világom”

Régen szólt már film a szeretetről, a szerelemről ilyen elementáris erővel, mint A nő (Her). Olyan világban, egész pontosan egy nem meghatározott időpontú jövőben játszódik, ahol az emberek gyengédek, boldogok, ám egyúttal infantilisak és gyengék. Spike Jonze rendező tökéletesen megmutatja, milyen jövő felé haladunk.

Megszólítva

Egy igazi találkozásból nem spórolhatjuk ki magunkat. Theodore és Robin mégis hosszú utat tesznek meg, míg eljutnak erre a felismerésre Spike Jonze, illetve Ari Folman filmjében. Bár még csak február van, A nő (Her) és A futurológiai kongresszus (The Congress) már most pályázhat az év legszebb filmélményeinek szűk táborába.

Mit is láttam?

Ha Ridley Scott és Cormac McCarthy összefog, abból csak jó sülhet ki. Márpedig a Szárnyas fejvadász vagy a Hazugságok hálója rendezőjének legújabb filmjéhez Az út és a Nem vénnek való vidék írója alkotta meg a forgatókönyvet. A jogász (The Counselor) megtekintése után azonban kicsit elbizonytalanodtam. Vagy nem figyeltem elég jól, vagy az észbeli képességeket illetően az idő múlása már kezdi éreztetni a hatását, mert én bizony nem egészen értettem, miről is van szó. Vagy mégis?

Párbeszédre hív

Ferenc pápa apostoli buzdítása magyar nyelven

 

Már kapható Ferenc pápa Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításának a Szent István Társulat gondozásában megjelent magyar fordítása.

 

II. János Pál első enciklikájának 1980-as kiadása óta eddig negyvennyolc pápai megnyilatkozás látott napvilágot. A Szent István Társulat átlagosan kétezer példányban jelentette meg e dokumentumokat, s bár a korábbi szentatyák első megnyilatkozásait is kiemelkedő figyelem övezte, a mostani, tízezres példányszám rendkívülinek számít.

Imanap Budapesten

Vértanú sorsú papokért

 

A Szenttéavatási Kongregációnál két magyarországi vértanúper van folyamatban: a ciszterci novícius és szombathelyi egyházmegyés pap, Brenner János, valamint hét ferences szerzetes pap ügye. A kivizsgálás időszakának igen fontos része, hogy tiszteletük egyre inkább elmélyüljön a magyar hívek körében.

 

A Szombathelyi egyházmegye, a magyarországi ferencesek és a Zirci Ciszterci Apátság elhatározta, hogy közösen megszervezik a vértanú sorsú papok napját. Az esemény időpontja március 8. (szombat), helye a budai ciszterci Szent Imre Gimnázium és -templom (Budapest XI., Villányi út 25–27).

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.