Az evangélium szívét képezi az Atya kinyilatkoztatása, csakis ez a titok tárja fel Jézus ön – azonosságát. Az Atya ugyanis a Fiúhoz való viszonyában hordozza az atyaságot – és viszont. A Szentháromság első és második személye szüntelenül egymásra mutat. Egyik a másik nélkül nem érthető meg. Minden olyan okoskodás, amely önmagában akarná az atyaság és a fiúság lényegét felmutatni, szükségképpen kudarcra van ítélve. Az Atya az, aki öröktől nemzi a Fiút, aki kiárasztja életét, mindenét odaadja a másiknak.

Katekézis a liturgiáról

Egyházunk minden liturgikus cselekedete igeliturgia, vagyis Isten, az Atya egyetlen, örök, vele egylényegű megtestesült Igéjének, Jézus Krisztusnak a liturgiája, az ő ünneplése. Az Úr igéinek, azaz a Szentírásnak tehát központi, lényegi jelentősége van liturgikus cselekményeinkben. Isten Igéjéhez a liturgia sokféle módon viszonyul, hiszen az nem pusztán papírlapon, betűkkel közölt szöveg, hanem az élő Krisztus megjelenése. Általánosságban ez a hármas axióma állítható fel az Ige és a liturgia kapcsolatáról: (1) a liturgia a Bibliát olvassa, (2) a Szentírást tiszteli, (3) Isten Igéjét hirdeti.

Görögkatolikus egyházunkban nemcsak pénteken, hanem szerdán is „a drága és elevenítő szent keresztet” tiszteljük. Természetesen a nap fő éneke, a tropár is erről szól. E himnusz keretbe foglalja a mondanivalót. Négy gondolata közül a kezdő és a záró összecseng egymással. Közben pedig még egy zsoltáridézettel is találkozunk.

Az ének legelső szava az ember számára a világon a legfontosabbat fogalmazza meg: Üdvözítsd! Az üdvösségnél nagyobb célja nincs és nem is lehet az embernek. Ehhez képest minden más mulandó, elenyésző dolog a világon. Hiszen az üdvösség valójában már túl is mutat a földi életünkön: az örökkévalóságban teljesedik ki számunkra. S az sem közömbös, kitől kérjük ezt. Krisztushoz fordulunk: Üdvözítsd, Uram. Attól az Úrtól kérjük, akiről Szent Péter apostol pünkösdi beszédében a következőket mondja: „Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Krisztussá tette!” (ApCsel 2,36). Az „Úr” a megdicsőült Urat, a Feltámadottat jelenti Szent Pál szóhasználatában is: a Küriosz görög szó Jézussal kapcsolatban mindig ezt takarja. Attól az Úrtól kérjük ezt, aki már bebizonyította, hogy ura nemcsak az életnek, hanem a halálnak is. Így tud gondoskodni népéről is. Ezért oly kifejező a mondat befejezése: Üdvözítsd, Uram, a te népedet! Akik tudatosan vállalják, hogy az ő népét alkotják, azok számíthatnak arra, hogy az üdvösségbe vezérli őket.

A Siena közelében lévő Massa Marittimában született 1380-ban, ugyanabban az évben, amikor Sienai Szent Katalin meghalt. Családja gazdag volt, édesapja egy bányát vezetett, de Bernardin még négyéves sem volt, amikor szüleit elvesztette. Ezután rokonok vették magukhoz. A sienai egyetemen tanult. Húszéves volt, amikor kitört a városban a pestis. A gazdagok vidéki birtokaikra menekültek; Bernardin azonban a városban maradt, belépett egy jámbor társaságba, akiknek tagjai a betegeket ápolták.