A Fiú pedig az, aki befogadja ezt az önközlést és ajándékozást, akinek léte egy állandó Atya felé fordultság. Így ragadhatjuk meg Jézus szavainak igazi mélységét: „Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, s az Atya bennem” (11. v.). Ez az oka annak, hogy a személyek különbözőségében az egyetlenegy isteni üdvösség kibontakozásának lehetünk a szemtanúi: „A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, s a tetteket is az Atya viszi végbe, aki bennem van” (10. v.). A totális kiáradás és befogadás dinamikája ez, amelyet a szeretet kötelékeként a harmadik, a Szentlélek fűz egységbe.
A testté lett Fiú a názáreti Jézus személyében egész emberségével arra törekszik tehát, hogy befogadó, odafigyelő, megnyíló fiúságát a mi létünk keretei között is megvalósítsa. Ennek kulcsszava az engedelmesség. A mi létezésünk síkján születve, élve, munkálkodva, majd szenvedve és a kereszthalált is elvállalva kibontakozik a fiúság mélysége, amelyet a Zsidókhoz írt levél így fogalmaz meg: „Annak ellenére, hogy ő volt a Fiú, a szenvedésből engedelmességet tanult” (5,8). A második isteni személy valója ember mivoltában az engedelmességben valósult meg tökéletesen. Ezt erősítik meg Jézus szavai: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam” (6. v.). Jézus az út – amely az Atyához vezet. Jézus az igazság – amely az Atyát mondja ki. Jézus az élet – ami az Atya életében való részesedés. A Fiú tökéletes engedelmessége az oka annak, hogy nincs alternatíva, második, harmadik, sokadik út az Atya felé.
A Fiúban Isten gyermekének lenni nem privilégium, hanem ajándék és lehetőség. Út – amelynek el kell vezetnie valahová. Igazság – amely nem megkerülhető, amely független a mi szubjektív véleményünktől. Élet – amelyet nem kiharcolunk, megszerzünk és birtokolunk, hanem kegyelemként, ingyenes ajándékként befogadunk. Gyermekségünk pedig csak akkor eleven és hiteles, ha az engedelmességben teljesedik be, hogy végül mi is ott lehessünk, ahol feltámadása és mennybemenetele óta a tökéletesen engedelmes Fiú van.
