Lélekképekről Maria de Faykod szobrászművésszel

Telefonon beszéltünk, azt mondta, néhány napra Magyarországra jön. Kapva kaptam az alkalmon. Ami azonnal beugrott vele kapcsolatban: a Lourdes-i keresztút. 2008-ban készült el vele. A „fehér stációk” a Franciaországban élő világhírű magyar szobrászművész, Maria de Faykod (Fayköd Mária Zsuzsa) érzékenységéről és erejéről árulkodnak. Kifejező arcok, beszédes kezek, anyagtalanságba hullámzó márványredők, áramlás, kapcsolat ég és föld között… – kétkedést kizáró klasszikus modernség. A nagyhéten találkoztunk. Határozott elképzelése van hivatásáról, kijelölt feladatáról. Márványszilárdságú. Magától értetődően, a legnagyobb természetességgel, pátosz nélkül beszél a hitről, amelyet nemcsak megél, hanem minden munkájával közvetít is. A kérdésekre megfontoltan, de tétovázás nélkül válaszol; ha néhány pillanatig eltöpreng is, csak azért, hogy a magyar–francia szókészletből megtalálja a lehető legpontosabb fogalmat. Egyre oldottabb, talán mert felderíti, hogy értjük egymást; felesleges bármit is túlmagyaráznia…

Régi fényében az Eiffel Palace

Mint egy tejszínhabos sütemény, úgy világít messziről fehérségével a budapesti Nyugati téren közlekedő ember számára a felújított Eiffel Palace. Igazi monumentális épület, barokkos-eklektikus homlokzata mozgalmas formaképzésével impozáns látványt nyújt. Valóságos műalkotás volt egykoron, csak pénz és befektető kellett hozzá, hogy újra régi fényében ragyoghasson. Azonban mindennek ára van. Manapság az a bevált szokás, hogy a végletekig lepusztult műemlék épületeket „kibelezik”, és csak homlokzati falaikat hagyják meg. Ezzel lehetővé teszik a belső tér teljes modernizálását, a mai viszonyokhoz, elvárásokhoz igazodást.

A pálosok budai Sziklatemplomában április 24-étől háromszázhetven különleges fémikont csodálhatunk meg állandó kiállításon. Ezek a rézötvözetből öntött, kisméretű ikonok már a Bizánci Birodalomban is ismertek voltak, de az orosz pravoszláviához és művészethez kötődnek igazán.
Az orosz hívőt egész életén át elkísérték a fémikonok. Utazáskor, zarándokutakon gyakran házi oltárként használták őket, imádkoztak előttük. Fokozták a hívek áhítatát, segítették elmélkedéseiket. Segítségükkel elgondolkodhattak annak a szentnek az életéről, jámbor cselekedeteiről, akit az ikon ábrázolt. És nemcsak életükben voltak kísérőik, hanem a halálukban is. Gyakran koporsójukba helyeztették vagy fejfájukra szegeztették fémikonjukat.

Minden valószínűség szerint a véletlen hozhatta így, de az idei nagyhét megsúlyosodó csendessége mintha a hazai mozivásznakon is visszaköszönt volna. Az ekkor bemutatott Joe és Halálos mélység visszafogott drámája egyaránt mélyre merül, hogy fölfelé jusson, noha David Gordon Green és Erik Skjoldbjaerg filmje első látásra nem is különbözhetne jobban egymástól.