Szeretetnapok testvérek közt

A győri eseménysorozat május 17-én Csaba testvér és a gyermekek megérkezésével vette kezdetét. A kis zarándokokat helybéli családok fogadták be a hétvégére. A Nyugat-Magyarországi Egyetem Apá – czai-rendezvénycsarnokában volt a jótékonysági bál, melyet a rendezvény fővédnöke, Pápai Lajos megyés püspök nyitott meg. Az egyházfő egy ateistaként nevelt orosz konvertita vallomását felidézve kiemelte: habár Csaba testvérnek mi adunk, a találkozás és a lelki élmény által sokkal többet kapunk a Szeretet Napok révén. Böjte Csaba kifejezte örömét, hogy Győrben évről évre lankadatlan segítőkészséget és összefogást tapasztal, s egy árvaházbeli történetet felelevenítve arra biztatta a jelenlévőket, hogy találjanak rá egymásra a segítő szeretet által.


Simon Róbert Balázs, a rendezvény védnöke hangsúlyozta: Győr városa számára kiemelt jelentőségű ez a rendezvény, hiszen a jó célért történő összefogást jelképezi. A megnyitó végeztével az El Paso Táncstúdió művészei nyitótáncot mutattak be, majd következett az ízletes vacsora. A tombolával és művészeti aukcióval fűszerezett élő zenés mulatság során fellépett Vastag Csaba énekes, aki alaposan megtáncoltatta a bálozókat.
Másnap délelőtt ünnepélyes püspöki szentmise volt a Nagyboldogasszony-székesegyházban. Beszédében Böjte Csaba Szent Józsefről és a napjainkban talán kissé háttérbe szorult édesapai hivatásról elmélkedett. A misét követően szélesre tárultak a Püspökvár kertjének kapui, s kezdetét vette az egész napos szabadtéri fesztivál, melynek során kicsik és nagyok, fiatalok és idősek egyaránt megtalálhatták a kedvükre való elfoglaltságot. Már reggel óta baljós fellegek gyülekeztek a város fölött, ám a résztvevőket nem tántorította el a változékony, hol záporral riogató, hol napsütéssel vigasztaló időjárás. A színpadi megnyitó ünnepség kedves pillanatai közé tartozott, amikor Ottófi Rudolfné, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége győri szervezetének vezetője mintegy másfél millió forint adományt nyújtott át jelképesen Csaba testvérnek. Ezután a tusnádfürdői gyerekek, majd a speciális szakiskola diákjai mutatták be előadásukat. A Püspökvár kertjében a helyi éttermek kínálata, miseborkóstoló, házi sütemények, zsíros kenyér, kézműves játszóház, karitászfoglalkoztató, táblajátékok, szalmafonás, közlekedj okosan!-pálya, rendőrautó és -motor, valamint állatsimogató várta az érdeklődőket. A nap folyamán fellépett többek között Elek Zsolt operaénekes, Kulcsár Béla Szent László-díjas harmonikaművész, a Vámosi Testvérek keresztény együttes és az Arrabona Ensemble. Ferenczi György és a Rackajam zárókoncertjére teljesen megtelt a színpad előtti tér, s a nap végére az időjárás is barátságosra fordult.

 

Fotó: Paksa Balázs, Ács Tamás

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .