Anderszewski, a hazajáró
„Húszéves korom körül mélyen vallásos voltam és öreg, úgy éreztem, mindjárt meg fogok halni, a Diabellivariációk olyan volt számomra, mint egy végrendelet. Egyedül éltem, teljes magányban, olykor sétáltam egyet az erdőben, templomba jártam. És számomra ez van benne a késői Beethovenben, az utolsó kvartettekben, a Missa Solemnisben, a Diabelliben” – olvasom a kiragadott interjúrészletet Piotr Anderszewski Müpa-koncertjének műsorfüzetében. Hogy mennyire lett ön azonos a korai öregségéből állítólag kinőtt, ma már „lazább” lengyel-magyar zongoraművész, nem tudom. Trendin szétfútt, ezüstözően őszülő hajával, merev hobbitjárásával, elvarázsolt naivitásával olyan, mintha a Martin Freeman alakította Bilbó lépett volna a pódiumra. A Steinway mellől, egy támlás székből vezényli a Skót Kamarazenekart; Mozart A-dúr zongoraversenyét (K. 414.) és Schumann a-moll concertóját játssza.