A körömvirágot már XIII. századi kolostorkertekben is meg lehetett találni. Eredeti élőhelye a mediterrán régió volt, onnan terjedt észak felé, így a Kárpát-medencébe is eljutott. Mutatós kerti virág vált belőle, ám a régi korok szerzetesei nem díszítőértéke, hanem gyógyereje miatt becsülték.
Juhász Gyuláról mesélik, hogy egy alkalommal kis társasággal bandukolt a szegedi éjszakában. Egyszer csak lefeküdt a földre, és nem akart továbbmenni. Barátai hiába nógatták: „Gyere már, Gyula, kelj fel”, a költő nem mozdult. Ábrándos hangon csak annyit felelt: „Nem eresztenek a csillagok.” E villódzó, sziporkázóan fényes égitestek szinte minden poétát rabul ejtenek, amin nem is csodálkozhatunk, hiszen ki ne szemlélte volna már elmélázva, vágyakozva vagy épp reménytelenül a csillagos égboltot, megválaszolhatatlan kérdésekre keresve feleletet.
Összekeverni nagyon gyorsan tudtam, kirakni viszont már kevésbé. Feltalálója és bajnokai el se olvassák, amit írok, de bizony megesett, hogy leszedtem a kocka oldalairól a színes matricát, és úgy ragasztottam vissza a kis színes négyzeteket, mintha kiraktam volna. Mentségemre legyen mondva: alig voltam több nyolcévesnél. Az már egy másik kérdés, hogy most is hasonló cselhez kellene folyamodnom, hogy sikerem legyen vele. Igaz, önkritikám és a kocka iránti tiszteletem már megakadályozna ebben. Természetesen a bűvös kockáról van szó, amelynek ötlete Rubik Ernő agyából pattant ki, és amely a hetvenes években indult világ körüli útjára. A magyar mérnök eredetileg diákjainak készítette szemléltetőeszközként a térlátás tanításához. Aztán világszerte több mint ötszázmillió példányt adtak el belőle. A logikai játék sikere ma is töretlen.
Nagymama varrógéppel javította az éppen aktuális gyermekholmit. A készülő kis ruhát az ablak felé emelte, lát-e rajta még valami hibát. Bandika erre felkiáltott: „Nagyi, te úgy tartod azt a nadrágot, mint a pap bácsi a templomban a cukrot!” Nagyi megrökönyödve: „De Bandika, az nem cukor, az a Jézuska teste!” Mire ő: „Dehogy, Nagyi, hiszen aztán megeszi!”
Szatmári Gizella
Számomra a tavasz legnagyobb élményét minden évben az újra felhangzó fülemülecsattogás jelenti. Mindig a Népligetben keresem őket először, ahol több pár is fészkel. Alakásomtól sincs messze, mindössze négy metrómegállónyira. Idén április 11-én próbálkoztam először. Vittem a fülemülesípot, és reménykedtem, mert bár a reggel hűvös volt, sütött a nap, és körben énekeltek a madarak. Barátkákat, erdei pintyeket, csilpcsalpfüzikét hallottam, örvös galambok búgtak, egyikük szárnyával csattogva nászrepült a fák felett.
A londoni olimpiát felvezető sorozatunkat most egy nem megszokott sportággal folytatjuk. Kevés szó esik a paralimpikonokról, pedig ők is ugyanakkora dicsőséget szereznek győzelmükkel hazánknak, mint más sportolók. Ez alkalommal közülük is a legnagyobb reménységünkről, az úszó Sors Tamásról lesz szó.
Május a legszebb tavaszi hónap. Számomra többszörösen is, hiszen édesanyám e hónap elején született, s volt már olyan év, amikor anyák napja éppen május hetedikére, az ő születésnapjára esett… Pünkösd havát a költők is kedvelik, gyakran hallani Kosztolányi Dezső, József Attila vagy Tóth Árpád Május című költeményét, de talán Radnóti Miklósé a legismertebb: „Szirom borzong a fán, lehull; / fehérlő illatokkal alkonyul. / A hegyről hűvös éj csorog, / lépkednek benne lombos fasorok. / Megbú a fázós kis meleg, / vadgesztenyék gyertyái fénylenek.”
Az ember lánya egyszer csak kinő abból a korból, amelyben hercegnő szeretne lenni. Ám az idő múlása sem változtathat azon a női kíváncsiságon, amely szívesen venné, ha csak egy napra is be lehetne pillantani hajdani főúri kisasszonyok és asszonyok életébe.
A kismartoni kastélyban erre most lehetőség nyílik. Három Esterházy herceg feleségének és az asszonyok szolgálóinak mindennapjai tárulnak fel az eddig csukott ajtók mögött. A kiállítás természetesen nemcsak hölgyeknek, de a régi korok iránt érdeklődő férfiak számára is sok érdekességet tartogat.