Sors Tamás paralimpikon

E pécsi fiú még épp csak húszéves múlt, de már mindent megnyert, amit medencében megnyerhetett. Európai, világ- és olimpiai bajnoki címek büszke tulajdonosa, továbbá világcsúcstartónak is mondhatja magát százméteres pillangón. Ez az a szám, amelyben legnagyobb sikereit érte el, hiszen Pekingben ezen a távon szerezte ötkarikás aranyát. Szédületes, amit eddig végrehajtott. S ha minden jól megy, Londonban tovább gyarapíthatja éremgyűjteményét.



De honnan indult ez a csodagyerek, akinek bizonnyal ép társainál is több akaratra volt szüksége, hogy ilyen magas szintű sikereket érjen el? Tamás Baranya megye székhelyén tanul és sportol. Jakabos Zsuzsannával egy úszóklubban edz, ami azért fontos, mert így konkurenciája is van. Hiszen ha a paraúszók között elindul egy országos bajnokságon, akkor általában az esélyesek között van.

Azonban múlt novemberben többek közt Biczó Bencével is együtt úszott a rövidpályás országos versenyen, tehát úgy is részt vehetett magyar bajnokságon, hogy nem ő volt a favorit.

Az biztos, hogy rendkívüli teljesítmény jobb kéz nélkül úszni. Ennek ellenére Sors Tamásnak nem csupán ezzel a nehézséggel kellett megküzdenie eddigi pályafutása során. Csak a középiskolai évek alatt lett magántanuló, így addig a kora reggeli fél hatos edzés is mindennapos kihívás volt számára, illetve a tanulás mellett még délután is várt rá néhány kilométer a vízben. Mostanában, mint a már említett bajnokságon, ép társai között is feltűnik. Hiszen a cél az, hogy minden szinten a legjobb legyen. Londonban ezt be is bizonyíthatja.  

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .