Októberi napsütésben

Ha október elején derült éjszaka után kel fel a nap, ugyancsak hűvös a reggel. Ilyenkor elkél a pulóver is, de néhány órával később már ingujjra lehet vetkezni. Ezt tapasztaltuk Laci fiammal 4-én, amikor a tatai Öreg-tóhoz látogattunk. Reggel még a lehelet is látszott, később ragyogó napsütésben élvezhettük az igazi vénasszonyok nyarát. Az év minden szakában jártam már itt, leggyakrabban tavasszal, amikor madárdaltól hangos az erdő, és ősszel, amikor gágogó vadlúdcsapatok érkeznek a vízre, és színesedő levelek teszik varázslatosan széppé a környéket.

’56-os út

A csobánkai cserkészpark bejáratánál október 22-én este néhány száz fiatal azért találkozik, hogy közösen nekivágjanak egy zarándoklatnak. Este nyolc órakor indulnak. Az egész éjszakán át tartó gyaloglás után másnap érkeznek meg az esztergomi bazilika altemplomába, Mindszenty bíboros sírjához. Itt szentmise keretében emlékeznek meg 1956 hőseiről.

(H)ősfák

Aligha tudjuk elképzelni, milyen lenne az életünk fák nélkül. Nélkülük valószínűleg bolygónk sem volna, vagy ha lenne is, az már nem a Föld nevet viselné. A fák jelképek is. A legtöbb mitológiai történet és monda földjében is ott találjuk gyökereiket, onnan nő ki erős törzsük és lombjuk, amely közt nem mindig jóval kecsegtető gyümölcsük terem. Elég, ha csak a bibliai „jó és rossz tudás fájára”, a görögök aranyalmafájára vagy a magyar népmesék égig érő fáira gondolunk.
Minden nemzetnek is megvannak a maga fái. Botanikai értelemben éppúgy, mint szimbolikusan. S talán az sem meglepő, hogy e lombos lények esetében növénytan és jelkép sok esetben összefonódik. Számos régi, szép fánk forrt össze egy-egy jeles személlyel, faélet emberi sorssal.

Szépművészet a gazdasági főiskolán

Lotz Károly és Than Mór pannói a díszteremben

Budapest rejtett kincsei tárultak fel előttünk a Kulturális Örökség Napján, idén szeptember 15-én. A Budapesti Gazdasági Főiskola Markó utcai műemlék épületét Kolbenheyer Ferenc tervei alapján eredetileg az V. kerületi Magyar Királyi Főgimnázium számára építették 1876- ban. A gimnázium 1921-ben Berzsenyi Dániel nevét vette fel, később helyébe a Kossuth Zsuzsanna Gimnázium települt, majd az ELTE Tanárképző Főiskola működött itt. Az épület 1999-ben műemléki védettséget kapott. Legfőbb nevezetessége a Lotz-terem, a régi díszterem, amelyet a XIX. század festői, Lotz Károly és Than Mór képei díszítenek.

A terembe lépve különleges történelmi hangulatot árasztó, szokatlanul nagyméretű faliképek fogadják a látogatót. Hét pannó és öt félköríves kép a görög-római mitológia és történelem egyes jeleneteit ábrázolja. (A pannó abban különbözik a freskótól, hogy a képet nem falra festik, hanem vászonra vagy farostlemezre. A pannó eredetileg fából készített, falat takaró faburkolat volt.) A négy Lotz-festmény a görög mondavilágból vett jelenetet ábrázol, Than Mór három képe pedig ókori római eseményeket idéz fel. A mennyezet félköríves mezőit Lotz pannói töltik ki, melyeken a festő a gimnáziumi tanulmányokat és a testgyakorlást szimbolizálja géniuszpárok bemutatásával. A mennyezetet gazdagon festett, stukkódíszes falfestés borítja, a kazettákban nyolcszög alakot mintázó ornamentika látható. A feladatot a két sokat foglalkoztatott XIX. századi művész magas színvonalon oldotta meg, nem lehet egykönnyen megmondani, hogy a képeket melyikük készítette. Nagyvonalú komponálásmód, széles ecsetkezelés, történelmi hitelesség jellemzi őket. Korhű ruhák, archaikus épületrészletek, az ókorban használatos tárgyak pontos megfestése látszik a falakon. A képeken feltűnik Pallasz Athéné, Cicero, Odüsszeusz a phaiákok földjén, Homérosz és Traianus császár is. A díszterem képeinek restaurálását a Képzőművészeti Egyetem hallgatói végezték, tanáraik irányításával. Rengeteg kormot és egyéb szennyeződést távolítottak el a képekről. A vásznakat új vakkeretekre feszítették fel, így az utókor számára jobban megőrizhetővé váltak ezek a műremekek.

Nekünk, magyaroknak történelmünkből adódóan nem sok régi épületünk maradt meg kívül és belül eredeti állapotában. Legalább azt a viszonylag keveset, ami még megvan, muszáj megőriznünk magunknak és az utánunk következőknek. Közös akarattal és szakértelemmel ez megvalósítható, amint a Budapesti Gazdasági Főiskola Lotz-termében is látható.

Fotó: Mészáros Ákos

Az otthon melege – tegnap és ma

Van még jó hírünk

Ahogyan hűvösödik az idő, mindinkább vágyunk az otthon melege után, a puha takarók és vastag szőnyegek védelmébe. Talán néhányunknak, akik szeretünk saját készítésű ajándékokat adni, már az ünnepi ötletek gyűjtögetéséhez is kedvet adnak a hosszabbodó hideg esték. A Néprajzi Múzeum Nők, szőnyegek, háziipar című kiállításán XIX. századi, eredeti paraszti műtárgyakból nyerhetnek inspirációt kézműves-tevékenységükhöz a természetes anyagok, illetve a szövés iránt érdeklődők. A tárlat nyitva tartását a közelmúltban meghosszabbították, így január 30-áig látogatható, és megjelent az anyagát bemutató igényes katalógus is.

Gyerekszáj

Kacsaláb
Dávid hároméves volt a nyáron. A szülei rám bízták, hogy vigyázzak rá. Egy alkalommal siettettem, hogy húzza fel a cipőjét, s amikor elkészült, megkérdezte, jól vette-e föl. Mondtam, hogy nem, mert fordítva sikerült. Ám ahelyett, hogy elkeseredett volna, örvendezve kiabálni kezdett: „Kacsalábam van, kacsalábam van!”

A fürdőkád

Dávidka egy másik alkalommal a fürdőszobámba nézett be. Kíváncsian kérdezte: „Marika néni, ez a te fürdőkádad?” Igen, feleltem. Mire ő: „És ki tesz téged bele?” Bevallom, a kérdés váratlanul ért, csak elmosolyodtam.

Őszi tennivalók a kertben

A szobanövények számára kritikus időszak a tél, amelyre fel kell készíteni őket. Most kell a jövő évi virágoskertet is megalapozni, a hagymás virágokat elültetni.

A szobanövények betelelése gondos odafigyelést igényel, mert ezen múlik, hogy egészségesen vészelik-e át a téli hónapokat. Először is minden egyes növényt alaposan vizsgáljunk át, hogy nincs-e a leveleken (és fonákjukon, valamint a levélhónaljakba bújva) kártevő. A szárakat is nézzük át! Szükség esetén – még kint a szabadban – permetezzünk Actara, Chess vagy Mospilan vegyszerrel. Ez azért fontos művelet, mert egy fertőzött növény zárt térben képes az összes többit továbbfertőzni.

Kupakdíszek Szibériából

Talán sokszor gondoljuk, hogy magánemberként vajmi keveset tehetünk a bolygónkért. Az őserdők folyamatos pusztulását és az ipari szennyezés mértékét aligha ellensúlyozza az, ha végre elkezdjük szelektíven gyűjteni a szemetet. Pedig ebben az esetben is, ne feledjük, minden kicsiben, akár a mi háztartásunkban kezdődik.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.