Októberi napsütésben

A tó üres volt, csak sirályok repültek, és néhány tőkés réce úszkált a part mentén. Szelídek, látszik, hogy senki sem bántja, sőt, talán etetik is őket. Egyikük a parton szunyókált, és amikor elmentünk mellette, még arra sem méltatott, hogy a fejét felemelje. Félénkebb volt az a barázdabillegető, amelyik hullámzó repüléssel szállt tova a vízszegély felett. A tiszta, szemétmentes erdei útra térve a lombok között beszűrődő napsugarak párában fürdő fényjátékában gyönyörködtünk, távolból szürke gém rekedtes, borízű kiáltása hallatszott. Hatalmas nyárfák állnak egymás mellett, a korona ágain néhol tucatnyi fehér fagyöngybokorral. Vaskos törzseikre felkúszott a talajt borító repkény, de láttam egy már kiszáradt fát, amelyet a csúcsáig beborítottak a sötétzöld levelek.

Októberben ritka ajándék a madárdal, ezért örültem meg, amikor a bokrok közül meghallottam egy vörösbegy gyöngyöző énekét. Egyik kedvencem ez a narancsos mellű madár, azért is, mert ősszel is énekel. Évente hallom őket a Népligetben és a Margit-szigeten. A cinegék már lazán összetartó kis csapatokban mozogtak. Főleg a széncinegék kapcsolattartó hangjait hallottam, de egy kis kék cinegét közelről is megfigyelhettem, amint a fa törzsére futó repkény indái között kutatott pókok és rovarok után. Az öreg fákkal teli erdőben mindig gyakoriak a harkályok. Először egy nagy fakopáncs hangjára lettem figyelmes, később egy másik dobolt valahol. Ez a hang gyakori a tél végi, kora tavaszi időszakban, ősszel viszont ritkán hallani. Nem sokkal később fekete harkály röptében adott harsány „krü-krü-krü-krü”-jét hallottuk, majd egy zöld küllő ugyancsak hangos „klü-klü-klü-klü” kiáltása törte meg a csendet. Az erdőt keresztező Által-érnél egy víz fölé hajló faágról jégmadár vált el, és repült a tó felé, egy vaskos törzsön fakúsz keresgélt. Apró szökkenésekkel haladt egyre feljebb, közben minden kéregrepedésbe bekukkantott. Nem láttam, de tudom, hogy amint magasra ért, leejtette magát, és egy másik törzsön indult újra felfelé. Már visszafelé jöttünk, amikor a fülemhez ért egy távoli lúdkiáltás. Vetési ludak repültek valahol az erdő mögött. A tundrák felől minden ősszel sok ezer vetési lúd és nagy lilik érkezik Magyarországra. Egyik kedvelt éjszakázó helyük éppen a védett tatai Öreg-tó. Mi az előőrsöket hallhattuk.

fotó: Bécsy László