Gyerekszáj

A nő örök

Bíborkát a nővére befújta egy kis parfümmel, erre ő megjegyezte: „Most olyan, mintha nő lennék.”

Szerencs(e)

Győr és Pápa között lakunk félúton. A hírekben Borka is hallotta, hogy lemondott a pápa. Erre ő: „Szerencse, hogy nem Győr mondott le, mert apa ott dolgozik, és apának muszáj dolgozni.”

Okos nadrág

Boglárka, húga nadrágját nézve, egyik nap így szólt: „Emlékszem, ez a nadrág még az enyém volt.” Mire Bíborka: „Igen, de most már rám nőtt.”

Így is mondhatjuk

Borka az esküvői fotónkat nézegette, és megjegyezte: „Itt összebarátkoztatok.”

Makó Zsoltné

Várjuk kedves Olvasóink leveleit, melyekből lehetőség szerint válogatunk.
E-mail: koncz.veronika@ujember.hu
Levélcím: 1053 Budapest, Papnövelde utca 7.
A borítékra írják rá: Gyerekszáj

Zöld parkolás

Van még jó hírünk

Adományperselyekké alakítják át Dombóváron a forgalomból évekkel ezelőtt kivont parkolóórákat. A városban 2008 óta ingyenes a parkolás, ám tavasztól az autósok, vagy aki éppen úgy gondolja becsületkassza jelleggel adakozhat az automatákon keresztül, amelyek bevételét városi alapítványok, egyesületek, intézmények kapják majd meg.

Két keréken

A kerékpár csaknem két évszázados története számos szép és érdekes fejezetet tartalmaz. A ma már kissé nevetségesen ható „vesszőparipától” a modern bringákig hosszú út vezet, az azonban biztos, hogy a bicikli az egyik legjobb és legegészségesebb közlekedési eszköz, amit az ember feltalált. Családok, kisebb-nagyobb társaságok szerveznek kerékpártúrákat, és örvendetes, hogy Magyarországon is egyre bővül a sokkal biztonságosabb, a gépjárműforgalomtól távolabb eső önálló kerékpárutak száma. Az EuroVelo-hálózat az egész európai kontinensen végighalad, a tervezett hatvanezerből eddig húszezer kilométernyi út készült el. S most, hogy végre küszöbön a jó idő, nyeregbe is pattanhatunk.

Freskók feltámadása

Mint karácsonyi számunkban beszámoltunk róla, Budapesten, a Váci utcai Szent Mihály-templomban befejezték a három figurális freskó restaurálását (Angyali üdvözlet, Vizitáció, Jézus születése). Menráth Péter professzor irányításával Csanda Jenő, Jeszeniczky Ildikó, Galylyas Balázs és Győri Lajos végezte a munkálatokat. Még számos, 1750 és 1770 körül, Aman József által festett kép rejtőzik a három-négy festékréteg alatt, amelyeket súrlófényes világítással már most is elég jól láthatóvá lehet tenni. Amint összegyűlik rá a pénz, visszatérnek a restaurátorok.

Egri csillag

Gárdonyi Géza nevét viseli annak a nyolc magyar felfedezésű kisbolygónak az egyike, amelyeknek nevét a múlt év végén hagyta jóvá a Nemzetközi Csillagászati Unió.

Az 1997-ben indult kisbolygó-megfigyelési program keretében a Szegedi Tudományegyetem és az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont szakemberei az intézmények hallgatóival együtt figyelik az eget. A kémlelés fő bázisa a csillagászati intézet Piszkés-tetői obszervatóriuma.

Az ausztrál kert

Nem botanikai barangolásra hívom ezúttal kedves Olvasóinkat – bár lenne mit mesélni! –, hanem leírom, hogyan néz ki Ausztrália keleti partvidékén egy családi ház kertje. Az aktualitást az adja, hogy cikkemet e távoli földrészről írom, egy családi ház lugasából. Az előkertek itt általában erősebb hangsúlyt kapnak, mint nálunk, igaz, általában a telek szélétől hét–húsz méterrel beljebb fekszenek a házak. Az utcafronton nincs kerítés, amiért csak irigyelhetjük az ausztrálokat.

Az előkertek parkszerűek, bokrokkal, fákkal ültetik be őket, és gyakoriak errefelé a sziklakertek is, amelyekben tobzódnak a virágok. Itt kizárólag „átmenő forgalom” zajlik, az előkert szépségében leginkább a ház előtt elhaladó járókelők és a szomszédok gyönyörködnek.

Gyerekszáj

Jó lesz vigyázni

Unokám váratlanul azzal fordult hozzám: „Papa, vasárnap el ne felejts misére jönni, mert utána hamvasztás lesz!” Szerencsére megúsztam egy figyelmeztetéssel… S nem feledkezem meg róla, hogy porból lettem, és porrá leszek.

Zoltai Zsolt,
Nagymaros

Tánccal az erőszak ellen

Van még jó hírünk

Hazánk is csatlakozott a világméretű, One Billion Rising (Egymilliárd nő ébredése) elnevezésű kezdeményezéshez, amely egy szelíd eszközzel, a tánccal tiltakozik a nőket érő erőszak minden formája ellen. Az eseményt a nők bántalmazása ellen, illetve egyenjogúságáért tevékenykedő V-Day mozgalom tizenötödik születésnapján, a „szeretet napján” rendezték meg, február 14-én. A világ csaknem kétszáz országában egy adott koreográfiára táncoltak nők, férfiak, gyerekek, hogy felhívják a figyelmet arra: ma három nőből egyet valamilyen bántalmazás ér a neme miatt.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.