Nyaralások idején gyakran kerékpározunk a magyar tenger északi partvidékén, zöld erdők, szőlők mentén, a fehér présházak, szétszórt nyaralók közötti utakon. Magával ragadó a táj atmoszférája, a víz, a levegő, a föld illata, a fény átható tisztasága, tüzes ereje. Már a korábbi korok embere is kedvelte ezt a kedvező klímájú vidéket, ahol az ember egyensúlyba kerülhet a természettel, megtapasztalhatja a Teremtő jelenlétét, az Isten adta s az ősök formálta harmóniát.
Két legismertebb étkezési dinnyénk, a sárga- és a görögdinnye nagy múltra tekinthet vissza.
(Cucumis melo) már ötezer évvel ezelőtt termesztették Elő- és Közép-Ázsiában. Azóta se szeri, se száma a nemesített fajtáknak. Maga a gömb vagy diszkosz alakú gyümölcs a növény óriásira nőtt bogyójának tekinthető, amelynek belsejében érnek a gyümölcshúsba ágyazott magvak.
Arany Jánosnál „lomha”, Kosztolányinál „rút varangy”, amit a kegyetlen gyermekösztön véresen megöl. Ki bocsátkozna vitába a freudi mélylélektan megállapításával, amely kegyetlen jelzővel illeti a gyereket.
A csóri Csuka csárda éppen zárva volt, amikor nemrég arra jártunk, pedig szívesen megízleltünk volna valami finom halételt, már csak a legenda miatt is. E szerint Mátyás király Csór környékén vadászott kíséretével, s a községben vacsorázott. Csukát rendelt, de a kocsmáros – mivel maga is nagyon szerette – a mája nélkül szolgálta fel a halat.
A Pro Vértes Alapítvány madarakban gazdag, változatos területet mondhat magáénak. A Vértes-hegység féltett büszkesége a fokozottan védett parlagi sas, és ha valaki a vértesboglári templom mellett vezető úton kilátogat a nagy legelőre, szerencsés esetben megpillanthatja a fehér vállfolttal ékes hatalmas madarat, amint a magasban keringve zsákmány után kutat.
A dunaföldvári vár az 1990-es évek végén különleges találkozásnak volt tanúja. Hosszú-hosszú levélváltás után ott, a Csonkatorony tövében álltam először szemtől szemben életem párjával. A sors útjai kifürkészhetetlenek, tartja a mondás, én viszont úgy gondolom, a gondviselés vezetett minket oda, Dunaföldvárra, abba a városba, amely a gimnáziumi évek miatt is nagyon fontos számomra. A hely szelleme erőteljes, vonzereje néha már-már végzetes.
Sok cserepes növényt már egyetlen házon kívül töltött hétvégénk is megvisel, különösen, ha a cserép falát folyamatosan éri a napsugárzás. Ha hétvégére távozunk, tegyük árnyékba, hosszabb távollét előtt pedig úgy öntözzük meg őket, hogy az alátétedényben is álljon a víz.
A kultúra területén nem könnyű manapság díjat alapítani. Egyfelől se szeri, se száma az elismeréseknek (talán a kulturális területen általában alacsony jövedelmeket ellensúlyozza így valamiféle össztársadalmi lelkiismeret), másfelől viszont a bizonytalan gazdasági helyzetben a korábban biztosnak hitt szponzoráció egyik pillanatról a másikra elillanhat, s nem egy díj kiüresedik, elhal.