Lelkiség

Szent Pál apostol buzdítja így a keresztényeket (1Tessz 5,17). S ez ránk is érvényes. Igen ám, de hogyan lehet teljesíteni ezt a parancsot? Hiszen az ember nem térdepelhet állandóan az imazsámolyán, összekulcsolt kézzel, imádságot mormolva. Teljesítenie kell állapotbeli kötelességeit is, mert különben a mulasztás bűnébe esik. Mi lenne, ha az édesapa nem dolgozná le a munkaidejét, arra hivatkozva, hogy neki imádkoznia kell? Mi lenne, ha az édesanya nem látná el gyermekeit, nem főzné meg az ebédet ugyanerre hivatkozva? Mi lenne, ha a diák nem tanulná meg a leckét, nem készülne fel a vizsgára ugyanilyen indokkal? Olyan esetre már ne is gondoljunk, hogy a mozdonyvezető nem indulna el a vonattal, a boltos nem nyitná ki az üzletet, az orvos nem rendelne, mert imádkoznia kell…

A Biblia üzenete
Jézus a vasárnapi evangéliumban kemény szavakkal ítéli el a féktelen bírvágyat, a tobzódást a gazdagságban. Figyelmezteti kortársait és a mai embereket is, hogy röpke életünk után jön a számonkérés, és a kapzsi gazdag nem viheti magával a sírba kincseit. Erre utal Ferenc pápa többször ismételt, nagyanyjától hallott mondása is: A halotti lepedőn nincsen zseb!

Görögkatolikus lelkiség

Az úrszínváltozás ünnepén, augusztus 6-án így buzdítja híveit görögkatolikus egyházunk az egyik liturgikus énekkel: „Jertek, menjünk fel az Úr hegyére s a mi Istenünk házába, és lássuk az ő színe átváltozásának dicsőségét, mint az Atya egyszülött Fiának felmagasztalását.” Aki elfogadja ezt a magasztos meghívást, lélekben részese lehet az evangéliumi eseménynek. A maga valóságában – amint azt az ünnepi evangéliumi szakasz és a liturgikus szövegek elénk állítják – csak hárman lehettek tanúi a rendkívüli csodának: Péter, Jakab és János, a kiválasztott apostolok. Ám bennük önmagunkat, illetve végső sorsunkat szemlélhetjük.

Kis liturgikus etikett 5.

Aki volt már szentmisén külföldön, tapasztalhatta, hogy Magyarországon a mise előírt testtartásainak rendje kissé eltér a római rítus nemzetközi gyakorlatától. Előfordul, hogy szinte templomonként kicsit „összevissza” cselekszünk, ezért tartom fontosnak, hogy röviden bemutassam a mise testtartásaira és gesztusaira vonatkozó hazai liturgikus rendet.

A hét szentje

XVI. Benedek pápa 2010 októberében szentté avatott egy szerzetes nővért, akinek az életéről hazájában, Ausztráliában musicalt írtak, és popdalokban emlékeznek meg róla. Mary MacKillop, e „rendkívüli ausztrál nő” – ahogyan az ország külügyminisztere nevezte – 1842. január 15-én született Newtownban, amely ma Melbourne egyik városrésze. Szülei Skóciából vándoroltak ki Ausztráliába. A család farmja eleinte jövedelmező volt, a nyolc gyerek magániskolába járt, illetve apjuk tanította őket otthon. Ám idővel pénzügyi nehézségeik támadtak, így 1851-től Marynek dolgoznia kellett, hogy segítse a családot. Egy papírboltban kapott állást. Később nevelőnőnek szegődött nagybátyja Dél-Ausztráliában, Panolában lévő birtokára.

A Biblia üzenete

Az ókori Keleten a vendéglátás az egyik legalapvetőbb emberi kötelesség volt. Egy ember, akinek késő este vendége érkezett, átszaladt a barátjához kenyeret kérni. A barát azonban igen barátságtalanul fogadta (szó szerinti fordításban): „Ne hozz ide nekem fáradalmakat! Az ajtó bezáratott, és kisgyermekeim itt fekszenek mellettem a fekhelyen. Nem kelhetek fel, nem adhatok neked!” (Lk 11,7). Ne hozd ide a gondjaidat! Az ajtó be van zárva – olvassuk a szövegben. A barát tehát nem azt mondja: bezártam, hanem így fogalmaz: bezáratott. Nincs, aki bezárta, nincs, aki kinyissa. Mintha egy sorsszerű állapot volna ez, amelyen nem lehet változtatni. Nem azt mondja: nem akarok felkelni, hanem azt: nem kelhetek fel. Abban az időben a szegény családokban közös fekhelyen aludtak az emberek. Ha a gazda felkelne, felébresztené a mellette alvó gyermekeit is. Nem is szólva az ajtópántba betolt nagy retesz kihúzásának zajáról.

Kis liturgikus etikett 4.

Teljesen természetes, hogy mint minden térben, a templomban is keressük a számunkra legmegfelelőbb helyet, ahonnan jobban látjuk a szentélyben történő eseményeket, és jobban halljuk a szentbeszédet. Igényünk van egy olyan helyre, ahol meghitten imádkozhatunk, fontos számunkra, milyennek látszanak onnan a templom természetes és mesterséges fényei, kényelmesen el tudunk-e ott helyezkedni. Körültekintést igényel azonban, hogyan jutunk el a helyünkre, és figyelemmel kell lennünk mások igényeire is, hiszen a templom nem a magánkápolnánk, hanem az egyház háza (domus ecclesiae).

Görögkatolikus lelkiség

Bármennyire is hangsúlyos szerepet kap a bizánci egyház lelkiségében a közösségi ima, mégis fontos az egyéni imádság is. A lelki élet mesterei azért helyeznek nagyobb hangsúlyt az együttes imára, mert az az egyház közösségében történik, főként a szent szertartások keretében. Ámde meg kell fontolnunk legalább két dolgot, amelyek az egyéni imádság mellett szólnak.

Az egyik: a legszebben – teljes terjedelmében, legünnepélyesebb formájában – végzett szertartás is puszta külsőség marad, ha nem hatja át a belső lelkület. Ha hiányzik belőle az értelmi tényező – vagyis az, amit Evagriosz Pontikosz úgy fogalmazott meg, hogy az imádság az értelem felemelése Istenhez –, akkor csupán annyit jelent, mint az imamalom forgatása, a szent szövegek „ledarálása”. Bizony, ez az, amiről a szentgyónásban is úgy adunk számot, hogy „figyelmetlen voltam az imádságban”. Ne feledjük, Jézus is ostorozta azokat a farizeusokat, akik nem lélekkel imádkoztak, hanem csupán a külsőségekre fektettek hangsúlyt (Mt 23,5).