Lelkiség

A Biblia üzenete

Advent az üdvözítővárás ideje, ezért halljuk az adventi miséken gyakran Keresztelő Szent János hangját, mert ő volt Istennek az a küldötte, aki előkészítette az Üdvözítő eljövetelének útját. A korabeli zsidó történetíró, Josephus Flavius is beszámol arról, hogy nagy bűnbánó néptömegek vonultak ki a városokból a Jordán partjához, ahol az Illés prófétára emlékeztető öltözetben prédikáló János azt hirdette, hogy elközelgett Isten országa. Szavai oly nagy benyomást tettek, hogy sokan azt gyanították, ő a várva várt Messiás. János azonban nyíltan megvallotta, hogy ő nem a Messiás, hanem csak annak útkészítője. Mikor aztán megjelent a Jordánnál a názáreti Jézus, világosan kijelentette róla: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! Ő az, akiről mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem. Láttam, hogy a Lélek, mint galamb, leszáll az égből és rajta maradt. Én láttam, és tanúságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia.” (Jn 1,29–35)

Szerzetesség és liturgia

Egyre hosszabbak az éjszakák, pedig bennünk egyre erősebb a sóvárgás a fény és a melegség után. De nincs mit tenni… karácsonyig ez bizony így marad.

Advent utolsó napjai, december tizennyolcadikától, liturgikusan kiemelt köznapok. A vesperás zsolozsmájában ilyenkor énekeljük a Mária hálaénekéhez tartozó úgynevezett Ó-antifónákat. Minden napnak külön antifónája van, amelyekben az Eljövendőt próbáljuk néven nevezni, megszólítani azokon a neveken, amelyeket atyáinktól kaptunk.

Görögkatolikus lelkiség

Két vasárnappal a karácsony előtt görögkatolikus egyházunk minden évben a nagy lakomáról szóló evangéliumi példabeszédet olvastatja fel a szent liturgián (Lk 14,16–24). Ezzel mintegy elénk állítja, hogy bár (az ezen a napon ünnepelt ószövetségi ősatyákkal együtt) még csak készülünk a megtestesülés ünnepére, máris a karácsonyon túlmutató beteljesülésre kell irányítanunk a figyelmünket. Vagyis Istennel az üdvösségben megvalósuló boldog, bensőséges közösségre. Hiszen a karácsony „csak” közbeeső állomás a megváltás művében, ha Isten egyetemes üdvözítő szándékára tekintünk.

A hét szentje

Németalföldön, a későbbi Hollandiában, Nijmegen városában született, 1521. május 8-án, azon a tavaszon, amikor Luther Mártont birodalmi átok alá helyezték. Canisius Péter nagy tiszteletben álló családban nőtt fel, édesapja volt Nijmegen polgármestere. Tanulmányait Kölnben végezte. Diákként rendszeresen látogatta a karthauzi rend Szent Barbara-kolostorát, továbbá az egyház megújulását célul kitűző lelkiségi irányzatot követő egyházi köröket. Az egyetemen találkozott Fáber Péterrel, a Jézus Társasága egyik első tagjával, és hatására 1543-ban Péter belépett a jezsuita rendbe. 1546-ban szentelték pappá.

A Biblia üzenete

Keresztelő Szent János idézi Izajás próféta egy kulcsfontosságú üzenetét: „Készítsétek az Úr útját a pusztában! Tegyétek egyenessé ösvényeit!” (Iz 40,3) Ugyanez az izajási felhívás volt a kumráni közösség jelmondata is. A kumráni közösség tagjai azért vonultak ki a pusztába, hogy ott utat készítsenek a Messiásnak, hogy előkészítsék a végső időket és az ő eljövetelét. Keresztelő János valószínűleg hosszabb időt töltött el közöttük, és sok gondolatot, meglátást átvett tőlük.

Az ókori Keleten gyakran útkészítők haladtak egy-egy uralkodó előtt. Feltöltötték a gödröket, eltették az útból az odakerült faágakat. Ez a mi feladatunk is advent idején. Krisztus ma is kopogtat az életünk ajtaján. Ajtót kell nyitnunk, utat kell készítenünk neki, hogy beléphessen.

A hét szentje

A IV. század elején, Diocletianus császár keresztényüldözése alatt vértanúságot szenvedő Lúciáról a siracusai San Giovanni-katakombában megtalált sírfeliratán kívül egyetlen hiteles dokumentum sem maradt fenn. Az V–VI. században keletkezett legenda szerint a patríciuscsaládból származó lány vérfolyásban szenvedő édesanyjával elzarándokolt Szent Ágota sírjához. Miután anyja csodás módon meggyógyult, Lúciának álmában megjelent Ágota, és elmondta neki: pusztán hitének erejével is gyógyulást szerezhetett volna anyja számára.

Görögkatolikus lelkiség

Az egyház december 8-án Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepét üli. Nemcsak nyugaton van ez így, hanem sok keleti (görögkatolikus) egyházban is. Az ünnep dátuma és talán a tartalma tekintetében is némi bizonytalankodás tapasztalható. Vannak olyan keleti egyházak, ahol december 9-én ünnepelnek, valamint olyanok is, ahol „Szent Anna csodás foganása” az ünnep neve. Mielőtt erre a két tényre irányítanánk figyelmünket, érdemes leszögezni, hogy a szeplőtelen fogantatás ünnepének tartalma ősi időktől él a bizánci egyházban. Ezt egyrészt a tanításával igazolja (például a 431-es efezusi zsinat a legrégebbi Mária-dogmában fogalmazta meg, hogy Jézus édesanyja „valóban Istenszülő”). Másrészt a liturgiájában is kifejezésre juttatja: Máriát a „legszentebb, legtisztább, legáldottabb” jelzőkkel illeti, „ki a keruboknál tiszteltebb és a szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb”.

A Biblia üzenete

Advent első vasárnapján részletet hallunk Jézus eszkatologikus beszédéből. Tanítása során a Megváltó ritkán beszélt a végidő dolgairól, s ennek megvolt az oka. Az evangélium célja ugyanis nem az, hogy valamiféle misztikus ismeretet közöljön, vagy feltárjon olyan titkokat, amelyek kielégítik az emberi kíváncsiságot. Jézus nem árulja el, milyen a beteljesült ország, az üdvösség, azt azonban a lelkünkre köti: „Igyekezzetek a szűk kapun bejutni” (Lk 13,24). Mit érne egy olyan evangélium, amely közli velünk, mi vár ránk az út végén, csak éppen magát az utat nem ismerteti meg velünk? Van-e bármi értelme a végső dolgokról szólni, ha előbb nem tanultuk meg, hogyan éljük meg itt és most az életet, amely felkészülés az Úr második eljövetelére? Ezt a szempontot el kell sajátítanunk, mert e nélkül fürkészhetjük az Isten-rejtelmet, csak éppen részünk nem lesz benne.