Lelkiség

A Biblia üzenete

A tanító Jézus perikópánkban követi kora szokását, amelyet a rabbik, az írástudók is alkalmaztak: választ egy részletet a Tórából, majd ahhoz fűzi a maga magyarázatát. A szöveg azonban feszültséget hordoz magában. A jézusi logika nem az egyszerű tanítóé: „ezt mondja az írás – így tégy eleget ennek”. Ő valódi kinyilatkoztató: „Én pedig azt mondom nektek…” A mondatot kezdő én kifejezésre juttatja a sajátos tekintélyt, amellyel a názáreti megszólal. Ő nem egyszerűen értelmezi, de egyenesen adja a törvényt. A pedig kötőszó emellett rámutat még arra is, hogy a törvény és annak bevett, megszokott értelmezése, ha nem is helytelen, de önmagában véve kevés. Valami többet, mélyebbet vár az Isten az embertől, mint a szabályok külsődleges és személytelen megtartását.

Katekézis a liturgiáról

Amikor a zsinat liturgikus konstitúciója arról beszél, hogy az egyház tevékenysége nem merül ki a liturgia ünneplésében (SC 9), rögtön a keresztények missziós küldetésére irányítja a figyelmünket. Ki mástól érkezhetne embertársaink felé a meghívás a hitre és a megtérésre, mint tőlünk, keresztényektől? Mielőtt valaki velünk együtt ünnepelhetné a megváltás titkát, hallania kell róla, hinnie kell benne, s ehhez hirdetők kellenek. Ez alapvetően tiszteletteljes odafordulás embertársaink felé: feltételezzük róluk, hogy halló, értő, más szóval megérinthető emberek vesznek körül bennünket.

Görögkatolikus lelkiség

Görögkatolikus egyházunk feltámadási tropárjai közül talán a hatodik hangú az, amelyik legtöbbet foglalkozik a Jézus Krisztus feltámadását kísérő földi jelenségekkel. Egyrészt igaz, hogy a feltámadást nem lehet a szó szoros értelmében történelmi eseménynek tekinteni, hiszen már túlmutat a történelmen. Jézus Krisztus a feltámadásakor nem a földi körülmények közé – mondhatjuk: nem a földi kategóriák és dimenziók közé – tér vissza, hanem a feltámadás dicsőséges állapotában létezik tovább. Mindörökké. Ugyanakkor az is igaz, hogy a himnusz szerzője (minden bizonnyal Damaszkuszi Szent János) két evangéliumi idézetből veszi ehhez az ihletet. Magát az éneket két nagy részre lehet osztani, amelyekhez egy dicsőítés csatlakozik.

A hét szentje

Hívő lengyel család gyermekeként született Chełmżában, 1913. január 22-én. Öt testvére volt. Gimnáziumi tanulmányai megkezdésekor csatlakozott a helyi cserkészcsapathoz. Negyedikes diákként már csapatparancsnok volt. A Pelplini egyházmegye papnövendékeként a szemináriumi cserkészéletnek is oszlopos tagjává vált. Nagy elszántsággal képezte magát különféle szociális feladatokra, főként az alkoholbetegek lelkipásztori ellátása és a karitatív munka terén. 1937 márciusában szentelték pappá. Egy évig püspöki titkárként szolgált, majd Toruńban lett káplán. Különösen szívesen foglalkozott az ifjúsággal és az egyházközségi újság szerkesztésével. Lelkiismeretesen látogatta a betegeket és az időseket. Emellett a toruńi cserkészcsapat lelkipásztori teendőit is ellátta és vezetője volt az öregcserkészeknek. Beiratkozott a Lembergi (ma Lviv) Egyetemre, ám a II. világháború kitörése miatt tanulmányait már nem fejezhette be.

Szent Pál a korintusiaknak üdvösségünk titkát, a keresztet hirdette, amely a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig ostobaság volt, és ma is az a nem hívőknek. Nekünk, Krisztus- hívőknek a kereszt a megfeszített Jézusra, egyetlen Üdvözítőnkre utal, ezért Isten erejét és bölcsességét jelképezi.

Katekézis a liturgiáról

Amikor gyermekkoromban kezdtem megnyílni a templomban végzett szertartásokra, az első emlékeim a liturgikus cselekmények csodálatosságáról beszéltek. Nem tudtam, mi vonz bennük, mi rendít meg, mi suttog hozzám „itt legbelül”. Éreztem, hogy ez több mint esztétikum, s az elsőáldozásra készülve, amikor rádöbbenhettem, hogy Jézus jelen van a liturgiában, és nem is akárhogyan (lásd Sacrosanctum concilium 7. pontja), akkor megértettem azt is, hogy ő az, akit csodálok, aki vonz, aki suttog hozzám.

Dante az Isteni színjátékban Assisi Szent Ferenc elődjeként említi Damjáni Szent Pétert. A bencés szerzetes valóban Ferenchez hasonlóan a hit megújulásáért küzdött a meghasonlott középkori itáliai egyházban. Péter Ravennában született 1007 körül. Korán árvaságra jutott, nélkülözésben töltötte ifjúkorát. Később egyik bátyja, Damianus segítette, aki időközben Ravenna főpapja lett. Péter kitűnt a tanulásban, és huszonöt éves korára már híres pármai és ravennai tanárként ismerték.

A bizánci egyház ötödik hangú feltámadási tropárja – mint a többi is – nyolchetente visszatér liturgikus gyakorlatunkban. Így évente legalább hatszor vagy hétszer felidézi, és nem engedi szem elől téveszteni a benne megfogalmazott dogmatikai tanítást. Hiszen az ilyen himnuszok sohasem csupán gyönyörködtetni akarnak, hanem tanítani is. Ebben az énekben – szerkezetének megfelelően – három nagy dogmatikai igazságot vallunk meg.