Lelkiség

Koimészisz – ez az augusztus 15-i ősi ünnepünk görög elnevezése, amit édes magyar anyanyelvünkön legszebben talán a címben szereplő szóval lehet visszaadni: elszenderedés. Ez alapozza meg azt a tényt, hogy nem a halál fölött érzett gyász lengi be ezt az ünnepet, hanem egyfajta öröm. Ezért láthatjuk a fő ének középpontjában a lényeget: „átköltöztél az életre”. De valamilyen formában a tropár mindhárom részében jelen van az életre történő utalás.

„Szülésedben a szüzességet megőrizted, halálodban pedig a világot el nem hagytad” – így kezdődik az énekünk. Gyönyörű a himnuszköltészet itt megjelenő irodalmi formulája: két párhuzamos gondolattal találkozunk, s mindegyik egy-egy ellentétet tartalmaz. Az egyik Mária örök szüzességéről szól. A bizánci egyház számtalan himnuszát lehetne itt idézni, illetve számos atyát az ókori keresztény irodalomból. A 649-es lateráni zsinat aztán már dogmaként is megfogalmazta, hogy Mária „sérelem nélkül szülte” Fiát. Isten titka, hogyan történhetett ez, s e titkot emberi kíváncsiskodással nem illik megsérteni. A másik gondolat a maga ellentétpárjával arról szól, hogy bár Mária meghalt (hiszen ember volt), nem az enyészetbe, a megsemmisülésbe távozott a földi életből. Ezt az ősi tanítást és himnikus megfogalmazást is dogma koronázza meg 1950-ben.

Jámbor svájci parasztemberek gyermekeként született La Rosière-ban, 1910. október 31- én. Ő volt a hetedik a nyolc testvér között. A középiskola elvégzése után belépett az alpesi Szent Bernát kanonokrend kolostorába, mely rend az Alpokon átkelő zarándokok megsegítésére jött létre a XI. században (a bernáthegyi kutyák eredetileg az itteni szerzetesek vezető- és őrkutyái voltak). A XX. században a rend tagjai missziós szolgálatot végeztek szerte a világban. Maurice-t 1936-ban a rend Kínába, Jünnan tartományba küldte, tanulmányait is ott fejezte be, már kínaiul. 1938-ban szentelték pappá. Missziós szolgálata nehéz időkben kezdődött, hiszen a kommunisták által megszállt területen dolgozott. Éhínség dúlt, a fosztogatások és felkelések mindennaposak voltak. Ő nagy önfeláldozással szolgálta a rábízottakat, ha kellett, élelemért könyörgött számukra.

A Máté-evangélium vasárnapi szakaszában a csodás kenyérszaporítás elbeszélése kétségtelenül utal már az őskeresztény gyakorlatra: a „kenyértörésre”, vagyis az Eucharisztia ünneplésére. A kenyérszaporításnál Jézus áldást mond, illetve hálát ad, megáldja a kenyeret, majd megtöri és szétosztja.

„Részvétel” a liturgikus cselekményeken (2.)

A II. vatikáni zsinat liturgikus konstitúciója két pontban is beszél a liturgikus cselekményeken való részvétel konkrét mibenlétéről. A 11. pontban három kritériumot fogalmaz meg: a hívek tudatosan, tevékenyen és gyümölcsöző módon vegyenek részt a liturgiában. A 48. pont hozzáteszi ehhez az áhítatos részvétel szükségességét is. Vizsgáljuk meg röviden ezek mibenlétét.

Görögkatolikus egyházunkban az Úrszínváltozás ünnepe a legnagyobb ünnepek között kap helyet. Mindig megtartjuk augusztus 6-án, a hét bármelyik napjára essék is. Kitüntetett helyét igazolja többek között az, hogy nem emberi elgondolásra, nem is egyházi rendelkezésre, hanem valós evangéliumi eseményre alapozódik. Mégpedig egy olyanra, amelyet három evangélista is megőrzött számunkra: Mt 17,1–8; Mk 9,2–13; Lk 9,28–36. Sőt, még a főapostol, Szent Péter is megemlékezik róla: 2Pt 1,16–18. Nem tehetjük hát meg, hogy közömbösen menjünk el mellette. Az ünnep tropárjában talán segítséget találunk ahhoz, hogy helyesen tudjuk értékelni nagy ünnepünk tartalmát. Ez az énekünk három nagy részből áll, de a két utolsót megbontja az Istenszülőre való hivatkozás.

Egyszerű, jámbor kézművescsalád gyermekeként született Salamancában, 1837. június 6-án. Apja szabó volt, s Bonifacia, a legidősebb gyermek kiskorától az apja mellett dolgozott. Tizenöt éves sem volt még, amikor édesapja meghalt. Hogy segítse családját, egy kötélsodrógyárba szegődött el, ahol megtapasztalta az iparban munkát vállaló lányok és asszonyok nehéz sorsát. Mint minden iparosodó államban, a XIX. századi Spanyolországban is kevés fizetésért, rossz körülmények között, kemény munkát kellett végezniük a gyárakban dolgozóknak.

A növekedés példabeszédei (a jó föld, a konkoly, a mustármag, a kovász) után kicsit magukban állnak a kincsről szóló példázatok. Magukban, hiszen nem tudjuk, hogy kiknek és milyen kontextusban mondta ezeket Jézus, pedig ez mindig sokat segít az értelmezésben. Ezért talán még nagyobb a súlyuk: a minden vagy semmi elvét erősítik meg. Azt, hogy vannak az életünkben egyszeri és visszavonhatatlan döntések, amelyeket nem tudunk megkerülni (illetve megkerülésük azonos a nemmel).

Katekézis a liturgiáról

Valójában nem pontos a cím megfogalmazása, hiszen nem a liturgikus cselekményeken veszünk részt, hanem az üdvösség krisztusi művében, amelyet a liturgia hordoz. A liturgia csak „ajtó” az üdvösségre, belépve rajta az „üdvösségben veszünk” részt: „mert valahányszor Fiad áldozatának emlékét ünnepeljük, megváltásunk műve folytatódik” (évközi 2. vasárnap, felajánló könyörgés).