Úrszínváltozás

A tropár első része egyszerű helyzetbemutatást ad az evangélium alapján: „Átváltoztál színedben a hegyen, Krisztus Istenünk, megmutatván tanítványaidnak dicsőségedet.” Igen, annak költészeti megfogalmazásával találkozunk itt, amit mind a három evangélista bemutat. Jézus a kiválasztott tanítványai előtt fellebbentette szent emberségéről istenségének fátylát, igazolni akarván azt, hogy ő nem pusztán ember, hanem Isten is. Isteni dicsőségében ragyogott előttük egy pillanatig, ami le is sújtotta őket. Örök példa ez számunkra. Bármilyen nagy istenélményünk lehet és legyen is, mégiscsak bűnös emberek vagyunk és maradunk; a teljes Istennel való közösség csupán életünk végén valósulhat meg. Erre utal az éneknek még ehhez a témához kapcsolódó utalása is: meglátták az Úr dicsőségét, „amennyire láthatták”.


Az ének második része éppen ezzel folytatja, amikor kérést fogalmaz meg: „Tündököljön reánk is, bűnösökre a te örökkévaló világosságod!” Mélyen benne rejtőzik természetünkben a világosság utáni vágy. Nem szeretünk sötétben lenni. Sőt, az emberek jelentős része fél is a sötétben. Itt azonban ennél sokkal többről van szó. Krisztus Urunk fényességében kívánunk részesedni. Az ő isteni dicsőségében! Az övében, aki azt mondta magáról, hogy ő a „világ világossága” (Jn 8,12). Hogy aztán abban megfürödve sugárzó emberekké tudjunk válni. Amire ő maga buzdított: „A ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék menynyei Atyátokat!” (Mt 5,16). S mivel jól tudjuk, hogy önmagunk erejéből nem vagyunk képesek sem az isteni világosságban részesedni, sem hatékonyan továbbadni azt, a legbiztosabb segítséget igényeljük ehhez: mennyei édesanyánkét. Az említett közbevetett rész ezért került ide az énekben: „Az Istenszülőnek könyörgései által.”

 

A tropár harmadik része nagyszerű dicsőítést tartalmaz: „Mindeneket megvilágító Urunk, dicsőség néked!” Ha Urunk méltat bennünket arra, hogy a legmagasabbról árassza ránk isteni dicsőségét, akkor mi is a legmagasabb imádságos formában fordulunk feléje. Engedjük hát, hogy az isteni dicsőségnek legalább egy kis fénysugara bevilágítson lelkünkbe, hogy ezáltal is alakítsa életünket!