Kő a vízben

A filmművészetet sok évtizeden keresztül az európai és az amerikai alkotók művei határozták meg. Természetesen a világ más tájain is készítettek filmeket, ám ezek – egy-egy ritka kivételtől
eltekintve – inkább érdekesek voltak, semmint színvonalasak.

Amit alkottam, jó

A Párbeszéd Háza tavaszra a fenti címmel tervez kiállítást a felhívás nyomán készült új, modern magyar képző- és iparművészeti alkotásokból (kivéve ikon és fotó).

Rokon corvinák találkozása

A Corvina Könyvtár budai műhelye címmel nagyszabású kiállítás nyílt tavaly az Országos Széchényi Könyvtárban. A február 9-éig látogatható tárlat a 2018-as Mátyás-emlékév legjelentősebb kiállítása, s egyszersmind a corvinakutatásban az elmúlt évtizedekben elért jelentős eredmények bemutatása az érdeklődő nagyközönség számára.

Csalódott madarak

A január 5-én kezdődött havazás után már estefelé olvadni kezdett, és amikor másnap délután kimentem a Duna mellé, a Nehru-partra, a földön már csak apró fehér foltok jelezték, hogy előző nap még hó borította a kis ligetet.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.