Kultúra

Lengyelországban a rendszerváltozás után a Varsói Egyetemen belül megalakult a nagyfokú önállósággal rendelkező Kelet-európai Stúdiumok Intézete. A Jan Malicki professzor által vezetett intézmény eddig – pályázati alapon – több mint kétezer frissen végzett külföldi egyetemistát részesített kiemelt ösztöndíjban: elsősorban litvánokat, beloruszokat, ukránokat, oroszokat, s kisebb arányban németeket, cseheket, oroszokat és magyarokat is. Olyan diplomások tanulhatnak luxus körülmények között egy vagy két éven át, illetve nyári egyetemeken Lengyelországban, akik kiváló előmenetelük révén hazájuk kormányszerveiben, közigazgatási hivatalaiban, kutatóintézeteiben, egyetemein majd fontos posztokat tölthetnek be, s lengyelországi elkötelezettségük révén meghatározó szerepet játszhatnak a kapcsolatépítésben, az adott ország lengyelség képének alakításában.

László Fülöp, a világhírű portréfestő világa

Az ember egyszeri, megismételhetetlen, egyedi, már csak ezért is érdemes a megörökítésre. A festészetben sokféle műfaj megtalálható; életkép, csendélet, tájkép stb. Mégis, talán az egyik legfontosabb: a portré. Előfordult, hogy VIII. Henrik angol király a feleségéül kiválasztott leányt nem láthatta élőben, mert túl messze lakott. Ilyenkor udvari festőjét, Hans Holbeint küldte el, hogy fesse meg az arcképét. Dürer, Rembrandt, Frans Hals, Rubens vagy Tiziano műveinek nagy részét képmások teszik ki. A XIX. század fényképészei is nagyon hamar rátaláltak a portré műfajára. Julia Margaret Cameron az 1860-as években finom, lírai portrékat készített kortársairól, és újszerű látásmódjával messze megelőzte korát.

Uram, ha nem vezetnél
mindég tüskés utakra,
aligha ismernék rá
sorsomban kéznyomodra.
Uram, ha nem vezetnél,
akkor senkim se volna,
aki vergődő, lázas
lelkemnek válaszolna.

I.
Kezd mélysége lenni az időnek,
melybe, mint a horgony süllyedünk,
horgonyként akadunk meg a fövenyben, kőben,
megkapaszkodik a hajó velünk.

Villámbiztos Faraday-kalitkámban
átjárom a balatoni vihart,
míg Kundry arról énekel, hogy kikacagta
azt, aki a keresztet cipelte,
hogy legyen, amire felfeszítsék.

Ezúttal nem a tér, hanem a teljes körpálya-szimbólum. Az életműé, az életé, amely a Centrumra figyel. Ahonnan a kör elindul, ott zárul be. Ez a törvénye, különben csak egy megszakadt ív… űAz utolsó alkalom volt, amikor Kodály Zoltán munkatársával, Rajeczky Benjámin zenetudóssal a köröndön beszélgettünk, kívül a vaskerítésen: az Angyalok és pásztorok világhíres kórusmű szépségéről, amely néhány perccel korábban zárta be az udvaron tartott megemlékezést. December volt, az ívek alatt nyalábnyi napsugár hevert az őszből. Nem fújt a szél, az ég nyugodt volt, láthattam a pásztorok vonulását; a gyermekkórus tagjai – az angyalok – fölemelkedtek a hangok szárnyain.

A százharminc esztendő a születése után először ezt a pillanatot idézi nekem Kodályról. Két esztendő múltán Béni bácsi is átköltözött a fenti karba, bizonyára kötegnyi dallammal, melyet odaát fejtegetett tovább a mesterrel. Hiszen az életében egyik sem mondott le dallamok történeti vizsgálatáról, ha egy-egy régi énekkincs előkerült. (Ezek nélkül ma sem lehet továbblépni, bárhogy ingerel az újdonság, mely sokszor dilettánsok kezében csak torzó…) Őrzöm Vargyas Lajos szavait, aki nehéz időben nevezte Kodályt „nemzeti géniusznak”, nem érdemtelenül.

Nézőtér

Bár többen felhívták a közvélemény figyelmét – leginkább a korszakkal foglalkozó történészek –, hogy az ügynökök helyett inkább azok megbízóival kellene foglalkozni, sem a média, sem a művészvilág nem hallgat rájuk. Hiába tudjuk, hogy a legtöbben nem önszántukból írták jelentéseiket, mégis ők, az ő személyük az érdekes. Főleg akkor, ha nem a történelem száraz tényei, hanem az azt megélő és elszenvedő emberek a fontosak számunkra. Cserhalmi Sára alkotása, a Drága besúgott barátaim a maga filmes eszközeivel rájuk összpontosít. Elsősorban Jánosra (Derzsi János) és Andorra (Cserhalmi György). A Besúgóra és a Besúgottra (képünkön).

Bemutató előtt a Végváriak

Szeptember 24-én, 21.40-től a Duna Tv, majd 25-én, 20 órától a Duna World mutatja be a Végváriak című dokumentumfilmet. Amíg e tényszerű „szolgálati közleményig” eljutott Petrik András alkotása, az majdnem annyira fordulatos és korjelenséget tükröző történet, mint a film témája: az egymással vetélkedő sümegi vállalkozók elgondolkodtató, vitára ingerlő emberi drámája.