A lengyel történelemmel foglalkozók világkongresszusa

Az elmúlt két évtizedben kormányok jöttek, kormányok mentek Lengyelországban, a Kelet- európai Stúdiumok Intézete maradt – alapító professzorával együtt, s költségvetését se nyirbálták meg takarékosság ürügyén.

Tizenkét évvel ezelőtt a Lengyel Történelmi Társulat elhatározta, hogy számba veszi a Lengyelország históriájával foglalkozó külföldi történészeket. A magyar történészek névsorának összeállításában – a kezdeményező professzor, Andrzej Chwa» ba kérésére – az ezredfordulón még működő krakkói Magyar Főkonzulátus is részt vett. Hat évig tartó előkészítő munka után, 2007-ben Krakkóban megtartották a Lengyelország történetével foglalkozó külföldi kutatók első kongresszusát, amelyen mintegy kétszázötven történész vett részt.


A második kongresszust pedig most, szeptember 12. és 15. között rendezték meg az állandó színhelyül kijelölt krakkói Jagelló Egyetemen. Az idei szakmai találkozó témája: Lengyelország Közép-Európában. A húsz nagy témakör előadásain, vitáin ötszáz külföldi történész vett részt. Az egyik legnépesebb delegáció a magyar volt.

A megnyitó ünnepségen az elnöklő Chwałba professzor – akárcsak 2007-ben – üdvözölte a megjelent krakkói főkonzulokat. (Az amerikait, az angolt, a franciát, a németet, az oroszt, az ukránt, a szlovákot és az osztrákot. Magyar már nincs, mert a krakkói Magyar Főkonzulátust 2009. augusztus 31-én bezárták…) Ugyanezen az ünnepségen az elmúlt fél évtized Közép-Európával foglalkozó, fontosnak ítélt könyveit is jutalmazták, s kiadták a 2007-ben alapított életműdíjat. Ez utóbbit Natalja Szergejevna Lebedjeva, az Orosz Tudományos Akadémia Egyetemes Történeti Intézetének munkatársa kapta, aki az elmúlt huszonöt évben a legtöbbet tette azért, hogy az 1940 tavaszán Katyńban és másutt lemészárolt lengyel hadifogoly tisztek drámája – fél évszázadig tartó ködösítés, rendszerfenntartó hazudozás után – a valóságnak megfelelően legyen közismert Oroszországban. Ehhez nemcsak alapos felkészültségre, hanem bátorságra is szükség volt.

A konferencián szóba került: történészi feladat az is, hogy a Nyugaton, különösen az Egyesült Államok, de Anglia és Franciaország tömegtájékoztatási eszközeiben is használt II. világháborús lengyel koncentrációs táborok fogalmának manipulációs célú használatát leleplezze, s tudatosítsa, hogy a hitleri hatalom által 1939 őszén (majd 1941 nyarán) bekebelezett lengyel területeken kiépített és működtetett náci haláltáborokról van szó. A lengyel haláltáborok fogalmának vádszerű használata nemcsak a zsidóság mellett a II. világháborúban legnagyobb emberveszteséget elszenvedő lengyel nemzetet, hanem a holokauszt áldozatainak emlékét, emlékezetét is sérti.

Elgondoltam, hogy Magyarországon – a teljességre törekedve – kapcsolatépítő névsorba lehetne-e venni a hazánk históriájával foglalkozó külföldi történészeket, s lengyel mintára össze lehetne-e őket hívni egy ötévenként tartott kongresszusra. A válasz bizonyára igenlő lenne. S ha igen, akkor ez miért nem történt meg eddig?