Kultúra

„Ne agyald túl a zenét!” – ripakodik rám önnön felettes énem, ha olykor csaknem bonckéssel mennék neki egy-egy frissen megismert album muzsikájának. Különösen igaz ez Kyle Eastwood legújabb lemezére, az idén megjelent The View From Here-re.

Nem mintha nem lenne elemeznivaló a legendás színész gyermekének legújabb munkájában, ám hatásának lényegét nem ez adja. Kyle Eastwood hatodik lemeze ugyanis kellemes hangulatzene: ízig-vérig kortárs, a művészi jazz eredményeit fel-, de nem kihasználó muzsika. Kyle-nak saját bevallása szerint jól jött, hogy híres édesapa ivadéka, vagyis a jazz-rajongó család által sűrűn látogatott Monterey Jazz Fesztiválon könnyen bejutott az előadók öltözőjébe, hogy találkozhasson ikonjaival.

A Vox Mirabilis Kamarakórus meghívására érkezett Székesfehérvárra a Fülöp-szigeteki Manila Koncertkórus, amelyet a Musica Mundi világranglistán a világ ötven legjobb együttese között tartanak számon. Több európai, amerikai, ázsiai turnén vettek már részt, és mindenhol a közönség kedvencei lettek. Így volt ez Székesfehérvárott is. A ciszterci templomban adott koncertjüket a Kossuth rádió élőben közvetítette.

A tavalyi sikeres „újrakezdés” után immár másodszor is: Kaláka Fesztivál Egerben! Június utolsó négy napján a versekből a dallamot 1969 óta „kimuzsikáló” (Kányádi Sándor) együttes és vendégei harmincnegyedszer gyűjtik egybe rajongóik többnemzedéknyi táborának derékhadát. Tavaly még a hagyományos diósgyőri helyszín „elsiratása” is érződött az egri levegőben, de inkább csak a közönség búslakodott, a szervezők és fellépők az átmenet évében is a megszokott színvonalon ajándékozták meg műsoraikkal és jelenlétükkel a nézőket- hallgatókat. A „csillagok városa” méltó színtereket adott a fesztiválnak. Napközben a Dobó tér, este pedig a vár udvara várja a különböző zenei stílusokat képviselő együtteseket.

Zenészfilmet készíteni kockázatos dolog: a jó színész ritkán muzsikus is, a jó forgatókönyvíró pedig nem feltétlenül szakmabéli. Előbbi aztán átélt interpretáció helyett ügyetlenül matat a hangszeren, utóbbi pedig olyan eszmefuttatásokat ír a dialógusokba, melyektől a zenerajongók haja égnek áll. Nem állítom, hogy a hazai mozikban június 20-án debütált A búcsúkoncert (A Late Quartet) teljes mértékben mentes e kínos momentumoktól, ám becsületesen kikerülgeti a műfaj közhelyeit – s közben még drámát is épít.

Peternél (Christopher Walken) kezdődő Parkinson-kórt diagnosztizálnak, így a világhírű vonósnégyes csellistája bejelenti társainak, hogy nem tudja folytatni a muzsikálást. Az érzékeny belső viszonyokra épülő egyensúly erre megbomlik: a másodhegedűs Robert (Philip Seymour Hoffman) előretörne, Juliette (Catherine Keener) kétségbeesetten utódot keres, majd összevész karrierista élettársával, Daniel (Mark Ivanir) pedig minduntalan a szenvedélyről szónokol, miközben összeszűri a levet egyik tehetséges tanítványával – aki történetesen Juliette lánya (Imogen Poots).

A pécsi irodalomszervező, szerkesztő és kritikus, Szirtes Gábor Ötnegyed című, tanulmányokból, esszékből szőtt könyve arra bizonyság, miként őrizheti meg az utókor hajdanvolt nagyságok, jeles írók, költők – olykor tudatosan háttérbe szorított, sőt az irodalmi kánonon kívül rekesztett alkotók – emlékét. Meg arra is: miként hagytak-hagynak nyomot a még élő-alkotó irodalmárok életművében a megidézett elődök.

Villányi Jenő történetei Rippl-Rónaiékról

Horgas orrával, dús szakállával számos Rippl-Rónai-képen feltűnik. Újságot olvas, kártyázik, jóízűen kvaterkázik a házigazdával, vagy éppen gondolataiba mélyed, miközben pipafüstbe burkolózik. Babákkal van körülvéve vagy a családot kísérte el a szőlőbe, netán a Niklay lányoknak teszi a szépet. Piacsek bácsi az úgynevezett enteriőrképek leggyakoribb alakja. S hogy az lehetett, köszönhető a Rippl családhoz fűződő szeretetteljes viszonynak, valamint a belőle áradó nyugalomnak, derűnek.

Piacsek Ferenc gyakran vendégeskedett a festők Szindbádjának tartott Rippl-Rónai József kaposvári otthonában. Ott, ahova mindig jó volt megérkezni, hiszen meghitt környezet, békebeli hangulat fogadta az öregurat, aki a maga természetességével, pózok nélkül lehetett fő- vagy mellékszereplő egy-egy festményen, pasztellen. Minden bizonnyal élvezte is e kitüntetett szerepet.

Száz éve született Gobbi Hilda

A Nemzeti Színház parkjában ül, és gőzmozdonyként dohányzik ma is Gobbi Hilda. Igaz, csak bronzba öntve láthatjuk, de akár mellé is ülhetünk, hiszen egy másik széket is megmintázott a szobrász az egykori Blaha Lujza téri színház nézőteréről.

A száz éve született színésznőnek állít emléket az Országos Széchényi Könyvtár Pillantás a titkos dossziékba című kiállítása. Gobbi ellentmondásos személyiség volt, mindenféle hírek keringtek magánéletéről, közéleti tevékenységéről. Annyi bizonyos, olyan típusú ember volt, akire azt szokták mondani: szinte egy „intézmény”.

Gobbi Hilda neve már életében összeforrt a Nemzeti Színházzal. A II. világháború után segített az újjáépítésében. Korabeli híradófelvételeken láthatjuk, hogyan takarította ő is a romokat a bombázások után. A későbbiekben életre hívott két színészotthont, megalapította a pályatársainak szentelt Bajor Gizi múzeumot. Emlékszem, a hetvenes-nyolcvanas években „civilként” is szinte állandó szereplője volt az akkori médiának. Mindig küzdött, harcolt valamiért; a Nemzeti Színház 1965-ös felrobbantása után az újraépítéséért. Egy-egy jó ügy érdekében szerteágazó kapcsolatait is igénybe vette.

Magyar művészsors volt az övé is, Boroksa András festő és szobrászé. Huszonöt esztendeje múlt, hogy eltávozott. A rákospalotai temetőben nyugszik. Azóta már az özvegye is.

Rákosiék – mert édesapjának szerény külvárosi fodrászüzlete volt – „kulákfinak” minősítették, kizárták az egyetemről és a Képzőművészeti Főiskoláról. Nem roppant meg, melósként tartotta fenn magát – mint mondogatta, kövek társaságában –, és beleszeretett a „lelkükbe”: észrevette a formákon túli formákat, csönd-belsejükben az artisztikus üzeneteket. Vésőjével – nemegyszer csupán néhány kalapácsütéssel – kibontotta őket: erős arcok, jelképes formák jelentek meg a mész-, az andezit- meg a balatonalmádi vörös köveken. Mindig talált beszédes geológiai maradványt. Sámsonja, a Hirosima emlékezete, Krisztus-fői, apostolalakjai zuglói kertjében voltak láthatók, nem egy szobra magántulajdonba került.