Kultúra

Kiállítás Karinthy Frigyes emlékére

Látta már közelről Karinthy Frigyes nevezetes koponyáját? Érdekli, hogy szállt le a Zeppelin léghajó 1931-ben Csepelen? Vett fel már százéves kávéházi telefont?

A Petőfi Irodalmi Múzeum Számadás a tálentomról című tárlatán varázslatnak lehetünk tanúi. Az író halálának hetvenötödik évfordulójára rendezett kiállításon bepillanthatunk Karinthy életébe, legfontosabb műveibe, és sétálhatunk egy letűnt korszak színfalai között, szippantva egyet a múlt század levegőjéből.

A mindössze néhány kis szobára megálmodott kiállítás egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató. Az időutazás egy osztályteremben kezdődik. Egészen pontosan a Markó utcai főreálban, ahol – afféle kisdiákként – a padba is beülhetünk. Meghallgathatjuk a Tanár úr, kérem egyik részletét Mensáros László tolmácsolásában, miközben a Franklin Társulat tankönyvei sorakoznak előttünk. Láthatjuk Karinthy gyerekkori fényképeit, irkáit, naplóit és rajzait is.

Szellemország fővárosa Várai Mihály fotóin

Döbbenet és szomorúság vett erőt rajtam, amikor megláttam a hanyatt fekvő játék macit a piszkos, kopott, törmelékektől szennyezett környezetben Várai Mihály kiállításának egyik fényképén. A kiszolgáltatottság és a lassú enyészet dokumentuma. Egy másik fotón sebtében elhagyott szoba látszik, letépett tapéta, kiürített szekrények. Az egykori Pripjaty, az elhagyott szellemváros részletei láthatók mai állapotukban május 22-éig, az újpesti Karinthy Frigyes Művelődési Házban (Hajló utca 2–8.). A csernobili atomerőműben történt robbanás után harminchat órával, 1986. április 27-én evakuálták a település lakóit. Két és fél óra leforgása alatt a városba érkező 1225 autóbusszal, vonattal és teherautóval 49 360 embert telepítettek ki a Csernobiltól három kilométerre fekvő Pripjatyból.

Elidegenítő Newton-tárlat a Szépművészetiben

Az állandó versengés, a fogyasztói társadalom is „kitermeli” a maga mestereit. A piac állítólagos törvényei örökös alkalmazkodást, mindig újításokat követelnek tőlünk. Muszáj felhívni magunkra a figyelmet, kell valami extra, ami csak a miénk. A megváltozott körülmények új kérdéseket vetnek fel, amelyek új válaszokat követelnek. Mindezt úgy, hogy az alkotások értéket képviseljenek.

Gondolatok Pavel Lungin filmjéhez

Tudjuk, hogy ha embertársunk vét ellenünk, hetvenszer hétszer is meg kell bocsátanunk neki. Az is világos a hívő ember számára, hogy a súlyos bűnöket csak Isten bocsáthatja meg. De vajon hogyan tudjuk majd jóvátenni azt, amit elkövettünk? Elég elmondani néhány imát, vagy egész életünk nem lesz más, mint halálig tartó vezeklés?

Pavel Lungin A sziget című 2006-os filmjében Anatolij (Pjotr Mamonov) egy monostorban él, valahol a Szovjetunióban. Cellája a kazán épülete, ágya a földre hányt szénkupac. Szerzetestársaival nem sokat beszél, csak a liturgiára megy be a templomba, egyébként szenet hord vagy imádkozik a szabadban. Harminc évvel ezelőtt került ide, miután az ellenség a háborúban felrobbantotta azt a szénszállító hajót, amelyen szolgált. Anatolij lelkiismeretét azonban e végzetes nap óta nyomasztja valami, ami egy pillanatra sem hagyja nyugodni. Szabadon bocsátásáért cserébe ugyanis azt parancsolták neki a németek, hogy lője le parancsnokát. És Anatolij engedelmeskedett.

Mozibemutató után: Lore

Ha igaz, hogy gyermek- és kamaszkori élményeink örökre meghatároznak minket, Cate Shortland 2012-ben készült filmje kegyetlen sorsot szán hőseinek: az idei Titanic Fimfesztivál fődíjasa, a májustól a hazai mozikban is megtekinthető Lore című alkotás ugyanis a náci Németország végnapjaiban felnőni kénytelen gyermekek kálváriáját meséli el.

A náci szülők a szövetségesek közeledésének hírére – s teljesen megzavarodván az átélt vereségtől – szélnek eresztik utódaikat, köztük egy csecsemővel és a pótanya szerepét kényszerűségből vállaló legidősebb lánnyal (Saskia Rosendahl). A leginkább melegségre, elfogadásra vágyó kis csapat egyre csak bolyong a földrajzi és szellemi senki földjén, s útját sokkoló tapasztalatok szegélyezik: oszladozó hullák, önbíráskodók, nyomorult nincstelenek, könyörületes és könyörtelen helyi parasztok. S mindaz, amit a gyerekek szüleiktől tanultak, egy csapásra összeomlik, amikor találkoznak egy magát zsidónak kiadó fiúval, Thomasszal (Kai-Peter Malina), aki melléjük szegődik és segít rajtuk.

Türk Attila régész a korai magyar történelemről

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem régészeti tanszéke augusztusban expedíciót szervez Oroszországba, a Cseljabinszk melletti Uelgi lelőhely kutatásában való részvételre – olvasható a közösségi projekteket bemutató, támogatókat kereső, Indulj Be internetes oldalon. A programot szervező Türk Attila régésszel a nemzetközi összefogással megvalósuló vállalkozásról, a magyar múltról, honfoglalás kori emlékeinkről és beszédes keleti párhuzamaikról, az új generációk szakmai képzéséről és a félreértéseket tisztázó tudományos hitelességről beszélgettünk.

– Tavaly ősszel a Pázmány egyetemen is elindult a hazai régészeti képzés. A különböző szakirányok kialakításakor itthon még lefedetlen, illetve marginális szegmenseket kerestünk, amilyen például a középkori Közel-Kelet és Közép-Európa, valamint a késő antik időszak régészeti kutatása. Így került szóba a magyar őstörténet és a Kárpát-medencében letelepedett keleti nomád népek témaköre is, mindkét esetben az eurázsiai háttér részletesebb vizsgálatának hangsúlyával. A magyarság elődeinek történeti-régészeti kutatását azért is vállalta tanszékünk, mert az elmúlt néhány évben meglepően sok izgalmas és perspektivikus leletanyag került elő a Kárpátoktól keletre, főként Ukrajna és Oroszország területén.

Alexandre Bigot pavilonja az Iparművészeti Múzeumban

Mennyi ötlet, kísérletező kedv és milyen sok lehetőség kínálkozhatott a XIX. és XX. század fordulójának műhelyeiben! Ez jutott eszembe, amikor beléptem az Iparművészeti Múzeum emeleti körcsarnokába, ahol a francia szecesszió egyik különlegességét, a szétszedett Bigot-pavilon darabjait pillantottam meg. A kiállítás címe: Szecessziós épületkerámiák Párizsból.

Alexandre Bigot (1862–1927) francia kerámiagyáros most bemutatott épületplasztikáit legutóbb Párizsban, az 1900-as világkiállításon csodálhatta meg a közönség. A nagydíjas Jules Lavirotte építész tervei alapján felállított mintakollekciót az Iparművészeti Múzeum vásárolta meg. Radisics Jenő igazgató egyenesen a világkiállításról hozatta haza Bigot mester pavilonját, amely teljes egészében kerámiából épült, és a múzeum raktárában helyeztette el. A közel tizenhárom tonnás szállítmány 1900 decemberében indult útnak vasúton Pestre. Az elhozott darabok csak az 1980-as években kerültek elő a pincéből, aztán megint visszasüllyedtek a feledés homályába. Nálunk most, száztizenhárom év után láthatók először kiállításon.

„Rómában nem kell semmit sem tennünk, hagyni kell, hogy Róma történjék velünk” – írja Szerb Antal Utas és holdvilág című regényében. Ez a mondat azonban érvényes egész Itáliára is. Földje, ege, tengerei hívják és marasztalják a vándort, aki ha csak egyszer is betűzgette köveinek több ezer éves üzenetét, visszavágyik közéjük.

Olaszország a művészek országa is. Földjére hazánkból is szívesen látogattak festők, szobrászok, zeneszerzők, költők és írók. Itália adta az ihletet, a mámort, a vigasztalást s nemegyszer a menedéket is számukra. A Petőfi Irodalmi Múzeum legújabb tárlata a Délszaki kalandok címet viseli. Megálmodói magyar költők és írók Itália-élményeiből szemezgettek. Az irodalmi és tárgyi emlékek 1890 és 1950 közül valók.