Kultúra

Lélekképekről Maria de Faykod szobrászművésszel

Telefonon beszéltünk, azt mondta, néhány napra Magyarországra jön. Kapva kaptam az alkalmon. Ami azonnal beugrott vele kapcsolatban: a Lourdes-i keresztút. 2008-ban készült el vele. A „fehér stációk” a Franciaországban élő világhírű magyar szobrászművész, Maria de Faykod (Fayköd Mária Zsuzsa) érzékenységéről és erejéről árulkodnak. Kifejező arcok, beszédes kezek, anyagtalanságba hullámzó márványredők, áramlás, kapcsolat ég és föld között… – kétkedést kizáró klasszikus modernség. A nagyhéten találkoztunk. Határozott elképzelése van hivatásáról, kijelölt feladatáról. Márványszilárdságú. Magától értetődően, a legnagyobb természetességgel, pátosz nélkül beszél a hitről, amelyet nemcsak megél, hanem minden munkájával közvetít is. A kérdésekre megfontoltan, de tétovázás nélkül válaszol; ha néhány pillanatig eltöpreng is, csak azért, hogy a magyar–francia szókészletből megtalálja a lehető legpontosabb fogalmat. Egyre oldottabb, talán mert felderíti, hogy értjük egymást; felesleges bármit is túlmagyaráznia…

Régi fényében az Eiffel Palace

Mint egy tejszínhabos sütemény, úgy világít messziről fehérségével a budapesti Nyugati téren közlekedő ember számára a felújított Eiffel Palace. Igazi monumentális épület, barokkos-eklektikus homlokzata mozgalmas formaképzésével impozáns látványt nyújt. Valóságos műalkotás volt egykoron, csak pénz és befektető kellett hozzá, hogy újra régi fényében ragyoghasson. Azonban mindennek ára van. Manapság az a bevált szokás, hogy a végletekig lepusztult műemlék épületeket „kibelezik”, és csak homlokzati falaikat hagyják meg. Ezzel lehetővé teszik a belső tér teljes modernizálását, a mai viszonyokhoz, elvárásokhoz igazodást.

A pálosok budai Sziklatemplomában április 24-étől háromszázhetven különleges fémikont csodálhatunk meg állandó kiállításon. Ezek a rézötvözetből öntött, kisméretű ikonok már a Bizánci Birodalomban is ismertek voltak, de az orosz pravoszláviához és művészethez kötődnek igazán.
Az orosz hívőt egész életén át elkísérték a fémikonok. Utazáskor, zarándokutakon gyakran házi oltárként használták őket, imádkoztak előttük. Fokozták a hívek áhítatát, segítették elmélkedéseiket. Segítségükkel elgondolkodhattak annak a szentnek az életéről, jámbor cselekedeteiről, akit az ikon ábrázolt. És nemcsak életükben voltak kísérőik, hanem a halálukban is. Gyakran koporsójukba helyeztették vagy fejfájukra szegeztették fémikonjukat.

Minden valószínűség szerint a véletlen hozhatta így, de az idei nagyhét megsúlyosodó csendessége mintha a hazai mozivásznakon is visszaköszönt volna. Az ekkor bemutatott Joe és Halálos mélység visszafogott drámája egyaránt mélyre merül, hogy fölfelé jusson, noha David Gordon Green és Erik Skjoldbjaerg filmje első látásra nem is különbözhetne jobban egymástól.

Böszörményi Gergely a misszióról és a muzsika hatalmáról

Böszörményi Gergely, a Református Zenei Fesztivál és a Református Énekek koncert-istentisztelet Magyar Örökség-díjas főrendezője évtizedek óta dolgozik azon csapatával, hogy a Kárpát-medencében minél többekhez eljusson az Istent dicsőítő zene. Nemcsak kiváló szervezőként, rendezőként, hanem lemezkiadóként is letette névjegyét, s a magyarlakta határon túli területeken is ismert művészetpártoló tevékenysége. Évről évre utcára viszi a zenét, azt is igazolva: Isten szereti a jókedvű énekeseket, muzsikusokat.

– Milyen indíttatás szükséges ahhoz, hogy valaki ilyen nagy lelkesedéssel, kitartással, ily hosszú ideje, missziót vállalva munkálkodjon a Kárpát-medencei református kórusokért? Elég a mély istenhit, s az a tudat, hogy ahol ketten-hárman összegyűlnek az Úr nevében, ő is ott van?

– Református lelkészcsaládba születtem a múlt század közepén. A felmenőim közt sok-sok református lelkészt találunk: atyai ágon Böszörményi Jenőt, a nagyapámat, apámat, Böszörményi Edét, anyai ágon pedig Hatolkay és Czanik lelkészeket, valamint a Bay családból is. Minderről a legjobban apám egyik írásának idevágó passzusa szól: „A Böszörményi família úgynevezett ároni család; férfitagjai legalább háromszáz éven át voltak neves lelkészek, s a nők is előszeretettel mentek feleségül lelkészekhez. Minthogy Isten parancsa úgy hangzott: »Áron fiai legyenek a papjaim«, a reformátusok így nevezik azokat a családokat, akik sok nemzedéken át adtak lelkészeket az egyháznak.” Talán a családi háttér és a gyermekkorom óta velem lévő zeneszeretet is elegendő lett volna, de a hanglemezkiadói tapasztalat és tudás, valamint az Úristen elhívása is kellett ehhez a szolgálathoz. A szüleim persze tinédzserkoromban, amikor a gyülekezeti kórus mellett egy beatzenekarban is énekeltem, így fogalmaztak: „Miért kell neked mindenütt ott lenni, ahol két cintányért összecsapnak?” Az első Református énekek hangversenyt 2002-ben azért szerveztem meg, mert egyszerűen nem volt szisztematikus, professzionális hangfelvétele a református énekeskönyvünk énekeinek, amit pedig majd kétezren kerestek nálam a 2000-ben, a Fradi-pályán tartott Magyar Reformátusok Világtalálkozóján.

Derkovits Gyula a Nemzeti Galériában

„Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy”, jutottak eszembe Madách sorai Az ember tragédiájából Derkovits Gyula Halárus című képe láttán. Egy elhízott fejű, zsíros arcú hentes ellenszenves ábrázattal, egy irgalmatlan hegyes késsel áll a pultnál, mintha éppen azt kérdezné a vevőtől, kell-e a hal, amelyet a bal kezével felemel. Kopasz, mandulaszemű, alacsony homlokú mészáros, nyitott szájával, vicsorgó fogaival nem hagy kétséget számunkra, hogy ő az úr a boltban. A vásárló, egy kalapos férfi arca visszatükröződik a régi, háromszögű mérleg üvegén, a kés pedig fenyegetően közel van hozzá. Nagyon kemény társadalomkritika. Az emberi kiszolgáltatottság szimbóluma, a létbizonytalanság kézzelfogható jelképe.

Előhang a Keresztény Színházi Fesztivál Szabó Magda-premierjéhez

Sokkal inkább nemes vállalás, mintsem vállalkozás az Újszínház igazgatója, Dörner György és művésztársai részéről Magyarország első Keresztény Színházi Fesztiválja május 16. és 22. között. A bizonyára nagyon sokakat vonzó eseménysorozat fővédnöke Böjte Csaba ferences szerzetes, korunk méltán nagyra becsült gyermek- és lélekmentője. Szép és az ökumenikus gondolkodás napjaink szerves részévé válását jelző gesztus, hogy a nyitó előadás egy gályarab leszármazottja, az egykori „dóczysta”, református Szabó Magda 1973-ban, a Magyar Rádióban hangjáték formájában bemutatott, Az a szép, fényes nap című darabja, amely 1976- ban már eljutott a Nemzeti Színház színpadára, s 1981-ben Szőnyi G. Sándor Balázs Béla-díjas dramaturg, rendező tévéfilmet is forgatott belőle. A mai színházlátogatóknak érdekes lehet, hogy az ebben a filmben Géza fejedelem szerepét alakító Koncz Gábor most is a fő „játszó személyek” egyike, csak éppen Géza szíve gyökeréig pogány, a gyászmagyarok keserves sorsát, az augsburgi eseményeket keserű gyűlölettel felemlegető-újraélő apósa, Gyula szerepében. Ő az az Árpád-házi sarj, akire ifjabb éveiben nem hatottak a bizánci típusú, ott tapasztalt kereszténység ágas-bogas szertartásai, keleties és merev pompája.

A Stephanus-díjas meseíró: Fésűs Éva

Stephanus-díjat kapott Fésűs Éva, Kaposvár meseíró díszpolgára, Somogy művészeti díjasa, aki számos mese és két tucat könyv szerzőjeként ismert. Tüskeböki, Toportyán Tódor, Aranypofácska, Csupafül, Ajnácska – néhány kedves figura, akik neki köszönhetik, hogy bekerültek a gyermekirodalom tündérkertjébe, de említhetném a több kiadást megért Ezüsthegedűt vagy A palacsintás királyt is, amelyen generációk nevelkedtek. A palacsintás király most az egri Gárdonyi Géza Színház műsortervében szerepel, az Ajnácskát pedig a kaposvári Csiky Gergely Színház mutatja be. Rátóti Zoltán igazgató azt tervezi, hogy óvodákba, iskolákba is elviszik a Fésűsmeséket, amelyekből mielőbb szeretne hangoskönyvet készíteni. A ceglédi születésű író nyugdíjazásig gyors- és gépíróként dolgozott; matuzsálemi kort megért gépén lekopogtatott meséinek többségéből rádiójáték lett.

– A Stephanus-díjat olyan szerzők kapják, akik műveikben az egyetemes keresztény-európai kultúra értékrendjét közvetítik. Ön soha nem rejtette véka alá hitbéli meggyőződését – ezt tükrözik versei, meseregényei is –, s az egykori rádiós szerkesztők és kiadóvezérek elől sem titkolta el: egyházi gimnáziumba jár a fia, a Mikulás nem Télapó, a karácsony pedig nem fenyőünnep…

– Kisgyerekként beleszülettem egy szeretetteljes, hívő családba. Később, Vácon, a Karolina iskolában pedig apácák tanítottak. Kegyelemként éltem meg, hogy katolikusként nem kellett keresgélnem, milyen úton induljak el, és hitemet mindig következetesen képviseltem. Isten védelmét érzem, így mindenkor bátran vállalhattam meggyőződésemet. Gondolom, sokkal nehezebb lehet azoknak, akik nem „készen” kapják a hitüket, hiszen rövidebb- hosszabb ideig tartó, vargabetűkkel tarkított útkeresés vár rájuk, míg rájönnek létük értelmére. A lelki érettség viszont további pluszt jelenthet számukra.