A hétköznapi élet drámája

Derkovits Gyula nagyszabású kiállításán, a Magyar Nemzeti Galériában kétszáz művét, olajfestményeit, porfestékkel papírra festett képeit, rajzait és néhány szobrát is láthatjuk. Komoly feladatra vállalkoztak a kiállítás kurátorai: az „igazi” Derkovitsot akarták bemutatni nekünk, tehetségére, a korában elfoglalt jelentőségére koncentrálva. Halála után, a Horthy-érában nem sokra becsülték, erős kapitalista- és rendszerellenes magatartását ellenszenvvel nézték. 1945 után viszont a kommunista propaganda „tűzte zászlajára”, művészetét politikai agitációra használták. Ezt a sajátosan szerzői életművet – ami azt jelenti, hogy képei szinte mindig csak az ő pillanatnyi helyzetét, lelkiállapotát, érzéseit jelenítik meg – ilyen sokoldalúan még nem láthattuk. A kurátorok széles skálán mutatják be a művész életútját, a folyosó falán végigolvashatjuk életrajzát, a korszak fontos történelmi és művészeti eseményeit nemzetközi összehasonlításban. Rengeteg Derkovitsra vonatkozó dokumentum, fénykép, újságkivágás gazdagítja a bemutatót. Különösen érdekes, hogy a kiállítótermekben elkülönítve megnézhetjük Derkovits külföldi kortársai: Käthe Kollwitz, Max Beckmann, George Grosz és mások hasonló felfogásban készített alkotásait. Erre utal a kiállítás alcíme is: A művész és kora.

 

Elterjedt nézet volt korábban, hogy Derkovits proletár származású, pedig egy többgenerációs szombathelyi asztalosmester fia volt. Eleinte a sok megrendelésnek köszönhetően viszonylag jómódban éltek szüleivel, testvéreivel. Édesanyja korai halála után kezdődtek a gondok a családban. Apja elismert szakember volt, de kevésbé értett az üzlethez. Elszegényedtek, a gyerekeknek is dolgozniuk kellett a műhelyben. Majd kitört az I. világháború, ahonnan Derkovits sebesülten tért haza. Bal karja lebénult, a harctéren szerzett tüdőbaj pedig élete végéig kínozta. Festeni, rajzolni is ekkor kezdett igazán, az asztalosműhelyben fél karral nem dolgozhatott.


Pályája kezdetén sokszor feltűnik a gyümölcsszedők motívuma. A nagy fa alatt című képe 1922-ből Árkádia hangulatát idézi. Az idős ember a bűnbe esett ősatya is lehetne, a fa az életfára vagy az édenkert almafájára is utalhat. Derkovits egyik legjelentősebb képe korai időszakából az Utolsó vacsora című olajfestménye. Krisztus négy tanítványa mellett áll, egy asztal körül, szép hegyvidéki tájban. Minden csupa geometria, kubista elemek alkotják a képet, a motívumokat apró síkokra osztja fel. Derkovitsné azt írta erről: „A vacsora témája régóta foglalkoztatja, mert családi emlékeket ébreszt benne. Régi vasárnap estéken ülték körül testvéreivel együtt az asztalt. S vacsora közben nagy és termékeny viták folytak.” Ha az embernek nincs modellje, önmagát még mindig lerajzolhatja. Nagyon sokszor ezt tette Derkovits is. Püspöksüveges önarcképéről (1921) krisztusi tekintettel néz ránk. Rézkarcon is megörökítette önmagát ugyanígy, összekulcsolt kezekkel.

 

Halas csendélet című képén (1928) egyszerű tárgyakat látunk egy asztalon. E különleges, kollázsszerű alkotásán az olajfestéken kívül sztaniolpapírt, füstaranyat is használt a festő. Az ébresztőóra az elmúlás szimbóluma. Vas István „proletárkubizmusnak” nevezte e kép stílusát.

 

Derkovitsnál nagyon fontos a társadalmi mondanivaló, képei állásfoglalásra késztetnek. Manapság sem maradhatunk közömbösek művei láttán. A társadalmi, politikai aktualitások közvetlenül jelennek meg Dózsa-sorozatán is. Az 1514 című fametszetsorozata a legismertebb művei közé tartozik. Derkovits a saját korára vonatkoztatott történelmi eseményt a társadalmi osztályok összeütközéseként jeleníti meg.

 

A nagyobb méretű képek közül kiemelkedik a Halottsiratás 1924-ből, mely a Krisztus siratását megjelenítő művekre emlékeztet. Témáját egy korabeli politikai esemény ihlette, Somogyi Béla, a Népszava újságírójának meggyilkolása. Derkovits kommunista felfogása ellenére képein gyakran fellelhetők bibliai utalások, sokszor nagyon is direkt módon. Az Ó- és Újszövetség ihletet adó jelenetei nagyméretű vásznain érvényesülnek igazán. A kiállításon világosan kiderül, hogy mik a festő alkotói szándékai. Mondanivalója hatásosabb kifejezése érdekében tudatosan alkalmazta a korszak legújabb technikáit, a fotószerű szűk képkivágások csak fokozzák a közölnivaló szuggesztív hatását.

 

Az aukció című képén – melyen aranykeretes szemüvegű műgyűjtők beszélgetnek – tulajdonképpeni vásárlóit figurázza ki, tipikus, kép a képben ábrázolást alkalmazva. Erősen szatirikus látásmódot is felismerhetünk rajta.

 

Derkovits egyik legszebb képe az Anya, premier plánban láthatunk egy anyát gyermekével. Többször is feldolgozta ezt a témát, szénrajzot is készített róla. A szeretet metaforájának kifejezője. Rengeteg gyorsvázlatot, krokit készített az utca emberéről, munkásokról tüntetéseken, strázsáló csendőrökről, szénszállítókról. Pillanatfelvételek ezek, „kandi kamerával”: figyelte az embereket, és rögtön le is rajzolta őket. E művei sem nélkülözik a szatírát.

 

A vasút mentén és a Híd télen című képein a szenvedőkkel való együttérzés, a hatalom önkénye jelenik meg. A mozdony akkoriban a kétarcú városiasodás szimbóluma volt.

 

Derkovits Gyula a két világháború közti időszak egyik legeredetibb alkotója volt. Már kor- és pályatársai is becsülték munkásságát, Szőnyi István is barátai közé fogadta. Képein, rajzain megjelennek a hétköznapok és a közélet drámai pillanatai, eseményei. Életműve túlmutat korán, egyéni látásmódja, határozott, bátor festői stílusa ma is figyelemre méltó.

 

(A kiállítás július 27-éig tekinthető meg.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..