Közelkép

A katolikus egyház 1848–49-ben

Hogyan érintették az egyházat az 1848–49-es politikai-társadalmi változások, s miként ítéljük meg a klérus szerepét – erről beszélgettünk Sarnyai Csaba Máté történésszel, a Károli Gáspár Református Egyetem docensével. Bevezetésként arról is szó esett, hogy március 15-ét az utókor tette szimbolikus nappá. Kossuth 1849-ben feleségének azt írta: március elején azzal fordultak hozzá, hogy március 15-ét meg kellene ünnepelni. S ő nem igazán érti, mit akarnak ezen a napon ünnepelni. Ha március 15-én fontos dolog történt, az a következő: Kossuthék hajóval elutaztak Pozsonyba, az uralkodó elé terjesztették az országgyűlésen meghozott törvényeket, s elfogadtatták a Batthyány-kormányt.

Gyermekkorunkban a március 15-i forradalom eseményeit helyszínekhez kötve meg kellett tanulnunk. Akkor sem Táncsics börtöne, sem Landerer és Heckenast nyomdája nem mondott nekem semmit. Hová, merre is vonultak nagy hévvel a márciusi ifjak? Vidéki kislányként mindez a fantáziámra volt bízva. Miközben ezek a színhelyek ma is léteznek. Valóságos házak lépcsői, utcák kövei őrzik az ifjú forradalmárok lépteinek nyomát. Olvasóinkat most olyan sétára hívom, amely során közelebbről is megismerhetjük a jeles nap emlékhelyeit.

A Pilvax

Kezdjük a sétát a Pilvax közben, hiszen a forradalmi események innen indultak. Igaz, az eredeti épületet már rég lebontották, ám a mostani ház is őrzi a márciusi ifjak szellemét, korát. Az 1838-ban alapított, híres vendéglátóhely Pilvax Károlyról kapta a nevét. Petőfi társaival itt fogalmazta meg a tizenkét pontot. A hagyomány szerint a költő március 15-én itt szavalta el először a Nemzeti dalt.

Máltai jelenlét a tatabányai Mésztelepen

Nagyjából ötévente tűnik el egy utca a tatabányai Mésztelepen. Hat van még, de már a Mész utca fele is hiányzik, nemrég bontották le az itteni házakat. Cél, hogy szűküljön a telep, s a komfort nélküli bérlakásokban élők a városba költözzenek. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat tavaly indította el Jelenlét programját a gettósodott területen, néhány hete pedig megnyitották közösségi házukat. Az E.ON áramszolgáltatóval együttműködve előrefizetős mérőórákat szereltek fel, s az önkormányzattal közösen közmunkaprogramba fogtak. A máltai jelenlét óta határozottan szebb arcát mutató magyar favelában jártunk.

Az 1-es főút egyik oldalán vállalkozások, a másik oldalán pedig a Mésztelep, de nincs átjárás egyik oldalról a másikra. Ha meglátják, hogy a lakcímkártyáján mésztelepi cím szerepel, nem könnyen veszik fel a munkakeresőt. Komoly előítéletesség alakult ki az itt élőkkel szemben: az emberek látják, hogy a telepiek térdig gázolnak a szemétben, s azt gondolják, hogy bármilyen bűncselekményre hajlandók lennének. Meg persze az is hátrányt jelent az álláskeresésben, hogy a mésztelepiek legtöbbje nyolc általánost vagy kevesebbet végzett, s rendszerint semmilyen szakmát nem tanult. Nagyjából ezerkétszázan élnek itt, Tatabánya jobb időket látott városrészében, nyolcszáz felnőtt és kétszáznyolcvan gyerek (a lakók tíz százalékát a „népszámláláskor” nem érték el). A gyerekek a szomszédos, 6-os telepi általános iskolába járnak, valamivel többen mint százhúszan.

A március a tavasz, a megújulás és a vértelen forradalom hónapja. Megannyiszor emlékezünk a nemzet hőseire, akik halált megvető bátorsággal szálltak szembe egy birodalom gátlástalan hatalmával. Jól tesszük; példájuk nyomán erősítjük a hitet magunkban és a mindenkori felnövekedő ifjúságban, hogy a forradalmárok áldozata nem volt hiábavaló. Bebizonyíthatjuk, méltó utódai vagyunk az egykori negyvennyolcas nemzedéknek.

De ki emlékezik meg a hozzátartozókról, a feleségekről? A háborúk és forradalmak résztvevői többnyire fiatal vagy középkorú férfiak voltak, akik mindent feltettek egy lapra, nem is tehettek mást. Ahogy a felirat hirdeti a Bem József téren a tábornok szavait a piski csata idejéből: „A hidat elfoglalom, vagy elesem. Előre, magyar, ha nincs híd, nincs haza!”

Az utcasoron még a tél vándorol. A hegy felé nyílik tágasabb kilátás akkor is, ha ködgombolyagok szövődnek a világos falakra. Kapuk szemöldökfáin közel kétszáz esztendős számjelzetek. Idő és forma felfoghatatlan játékában az emlékezet nyújtózik, megadva magát ezernyi mozgásnak. Az emlékezet egy régi-régi városrész — Bécs negyedében. A biedermeier s a barokk karöltésében az a díszített hangulat, amely a békességes bensőt a dolgok feltétlen rendjében kereste.

Néhány éve egyik bevásárlóközpontunk élelmiszerboltjában vásároltam. Vasárnap este volt. A pénztárnál fáradt nőtársam fogadott. Beütötte az összeget, fizettem, már elköszöntem volna, amikor kezembe nyomott egy bonbont, a cég ajándékát nőnapra. Fordult velem egyet a világ. Hogy mit éreztem? Zavart-e, vagy sokkal inkább szégyent? Nehéz lenne megfogalmazni. Hebegtem, habogtam, megköszöntem, aztán hazáig dohogtam magamban. Vajon milyen marketingigazgató az, akinek ilyesmi pattan ki a fejéből? Fájdalmasan bizarrnak éreztem az esetet, s ezen az sem segített, hogy a női emancipáció lelkes híve vagyok. Azon az estén nem tudtam elhessegetni a kérdést: vajon tényleg ezt akartuk?

Az új evangelizáció útjai

Az Új Jeruzsálem közösség kezdeti tevékenysége nem kis vihart kavart a magyar egyházban. Addig nagyon kevesen próbálkoztak a direkt misszióval, a határozott Krisztusközpontú tanúságtétellel, amely a megtérésre való meghívást is tartalmazza. Volt, akire idegenül hatott a közösségben született karakteres zene, összejöveteleink forró légköre, a lelki adományok (karizmák) használata, vagy az evangélium örömének számos megnyilvánulása, mint például a dicsőítő táncok vagy a zene közben lengetett zászlók látványa. Sokaknak viszont éppen ez a lelkesedés és az új formák nyitottak utat a megújuláshoz és az egyházhoz való csatlakozáshoz.

Erkölcstani mozaikok

Az ember kettős természetéből a biológiát túlhangsúlyozó véglet a naturalizmus, a szellemiséget túlhangsúlyozó másik véglet pedig a spiritualizmus. Míg a spiritualitás alatt a teljes ember (aki testi is) igaz lelkiségét értjük, addig a spiritualizmus olyan szélsőség, mely szinte „testfelejtő”. Ez az ideológia az ember valódi természetének a „szellemiségét” tartja, s képviselői úgy vélik, az ember „liberális nyitottság”, „lezáratlan szabadság”, aki bárhogyan dönthet önmagáról, a test, a történelem, az anyag csupán illúzió. A spiritualizmus számára nem fontos a családfa, a nemzeti hovatartozás, a vallási gyökerek, a népi kultúra, sőt, még a nemi identitás sem. Mindenről dönthetek, holnap lehetek akár más nemű is.