A székesfővárosi lakosság számára 1900-ban megnyitott Corvin téri Budai Vigadót napjainkban a feledés homálya borítja. Pedig 1943-ban ideiglenesen az Országos Hadigondozó Hatóság központi irodái költöztek ide, majd az első emeleten 1947–1948-ban a Kisgazdapárt mozija, a Budai Vigadó Filmszínház működött.
A posztmodern tudományelmélet egyik fontos felismerése volt, hogy a tudós személye is szerepet játszik abban, milyen megállapításokra jut vizsgálatai során. Jézus alakjának tudományos elemzése mindig nagy kihívást jelent. Vajon egy teológusnak teljesen tárgyilagosnak kell lennie vele kapcsolatban, vagy személyes tapasztalatait is beleszőheti fejtegetéseibe? Benoit Standaert Jézus terében című könyve bevallottan arra törekszik, hogy ne csupán elméleti megállapítások halmazával találkozhasson az olvasó, hanem valamiképpen azzal is, aki azokat leírta. Érezhető e kötet lapjain, hogy írója minden sorát átelmélkedte.
Újdonságszámba megy, hogy egyre többek rendelkeznek szabadidővel. Néhány évtizede a felnőttek, sőt sokszor a gyermekek napjai is általában két félből álltak: munkából és alvásból. A három részre tagolandó hétköznapok igénye a XIX. században jelent meg. Akkor íródott a baloldali politikai demonstrációk transzparenseire a szabadidő követelése.
Csak április 21-én iktatják be hivatalába, de mintha máris fejest ugrott volna jövendő teendőibe, és hol a közvetlenül előtte álló feladatokat, hol 2013, a szalézi jubileumi év programjait sorolja. Közben pedig egy kicsit még visszatekint a szép évekre, amelyeket osztályfőnökként Nyergesújfaluban töltött.
– Amikor Rómában a kinevezéséről egyeztettek, az általános rendfőnök biztatásként, döntését megkönnyítendő Don Bosco példáját ajánlotta a figyelmébe. Ez a szalézi rend kapcsán nem különösebben meglepő, de önmagában nem is elég informatív. Tartományfőnökként milyen értelemben kell majd különösen is szem előtt tartania a rendalapító életpéldáját?
– Felsoroltam a rendfőnök atyának, hogy mely okokból nem tartom magam alkalmasnak a tartományfőnöki tisztségre. Erre válaszolta azt, hogy tekintsek Don Boscóra, életének eseményeire és lelkiségére a nehézségeim, aggodalmaim megoldásának kulcsaként. Vagyis hogy ne csak általában, hanem a konkrétumokban, a döntéseimben is az ő példájára figyeljek.
Tavaly nyáron felszálltam egy ceglédi személyvonatra, kezemben egy klasszikussá nemesedett szépirodalmi művel, a Nobel-díjas orosz író, Alekszandr Szolzsenyicin tollából. A koszos vagonban velem szemközt a nép egyszerű fia ült, egy húsz év körüli srác. Váratlanul megszólított: „Mi ez a könyv?” „A Gulag szigetcsoport” – feleltem. Ezen kicsit eltűnődött, majd azt kérdezte: „Krimi?” Belém bújt a kisördög: „Nem, inkább horror.” Fellelkesült: „Az jó, a horror az jó. Egy könyvet egyszer én is elolvastam, az volt a címe: Köpök a sírodra. Az is jó kis horror volt, ütős.”
Az egyik honlap „csúnya jelenetnek” minősítette egy Jobbik-képviselő parlamenti felszólalását. Valójában sokkal több volt, mint csúnya. A magyar országgyűlésben nagyhét keddjén megdöbbentő mondatok hangzottak el.
Szerbiában és nálunk, a Vajdaságban ma igen nehéz az élet. Nem gondolom, hogy vigasztal bennünket az a tény, hogy a világ legtöbb országában, így Magyarországon is ugyanilyen a helyzet. A hihetetlenül mély világgazdasági válság valóban veszélybe sodorta vagy le is rombolta a gazdaságot több, Szerbiánál sokkal fejlettebb országban is. Másrészt viszont nagy szavak hallhatók az európai integrációs folyamatokról. Most, hogy Szerbia tagjelölti státuszt kapott, sokunkban felmerül a kérdés, vajon mi, vajdasági magyarok mit várhatunk ettől.
Az elmúlt hetekben felerősödtek azok a hangok, amelyek valamilyen oknál fogva ellenzik hazánk európai uniós tagságát. Kettős mércéről, a szövetségből való kilépés megfontolásáról beszélnek. Mint mondják, bizonyára könnyebb lenne az életünk a tagság nélkül. A Külügyminisztériumban az uniós ügyekkel külön államtitkárság foglalkozik. Vezetőjét, Győri Enikőt kértük, mutassa be munkájukat, s válaszoljon az említett felvetésekre.