Nyáridő, kellemes utazás, megnyerő város, szép templom. A látnivalók – a bedekker ajánlása szerint – egymás után kipipálva. Marad még valamennyi idő vasárnap. Mivel üssék el az indulásig hátralévő órákat? Menjenek el misére, elvégre a székesegyház belső környezete annyira vonzó.
Véletlenül elkapott beszélgetésből derül ki mindez. Mondhatnám, örülni kell ennek, hiszen a „lyukasórát” mással is ki lehetne tölteni. Az idézett közjáték azonban elindítja a gondolatot.
Nyári barangolásom közben Balatongyörökre jutottam. Mintha éppen most kellett volna idejönnöm, megöntözni a kis fát a sír mellett, s elhelyezni egy csokor virágot. Az öt esztendeje elhunyt Raksányi Gellért, a Nemzet Színésze ezekben a napokban lenne nyolcvannyolc éves. Egyszer, az asztaltársasági összejövetelről hazafelé tartva villamossal (egyutcányira laktunk egymástól) hirtelen azt mondta a Margit híd budai hídfőjénél: szálljunk le, sétáljunk. S a rakparton egyszer csak így szólt: „Tudod, mit nem értek én a hitben? A hihetetlenséget.” S ezzel a mondattal utazom tovább.
Fotó: Cser István
Az új evangelizáció útjai
Huszonhárom éves koromig alig léptem át a templom küszöbét. Néha egy-egy esküvő alkalmával jártam ott, és igencsak feszélyezve éreztem magam a nászmise alatt, mivel sem az imákat, sem a liturgiához hozzátartozó mozgásokat nem ismertem. Meg voltam ugyan keresztelve, de a hetvenes években felcseperedve hitoktatásban nem részesültem. Elvált szülők gyermekeként édesanyám konzervatívpolgári gondolkodású családjában nőttem fel, ahol az Istenben való hit természetesnek számított, de senki sem gyakorolta rendszeresen a vallását.
„Villáminterjú” a Shalom katolikus közösség alapítójával
Rengeteg a dolga, de arra van ideje, hogy néha megálljon egy kicsit. A Halleluya fesztiválon kapom el, ott ül a közönség soraiban. Moyses Azevedo közvetlen ember, régi ismerősként üdvözöl. Ám nemcsak engem, mindenki mást is. Az egyik program után a magyar csapathoz is odajön, vált velünk néhány szót, majd közös fotót készítünk. „Sziasztok!” – mondja, mikor elköszön.
Beszélgetés az aranymisés Pápai Lajos győri püspökkel
– Hogyan emlékszik vissza fél évszázada a szentelésére?
– Mivel a püspök úr akkor éppen internálótáborban volt, így Szabó Imre esztergomi segédpüspök szentelt Veszprémben, 1963. június 21-én, Jézus Szíve péntekén. Klempa Károly apostoli kormányzó ott ült a papok között, majd elsőnek jött a kézfeltételre.
– Milyen kilátásai voltak akkoriban egy frissen szentelt papnak?
– Az emberek körében, azt hiszem, kedvező volt a megítélésünk, a társadalom azonban hivatalosan nem vett rólunk tudomást. Csak egy példa ennek érzékeltetésére: az újmisémet nem mondhattam Keszthelyen, mert édesanyám tanárnő volt, s akkor kitették volna az állásából. De mi nemigen foglalkoztunk ezekkel a körülményekkel, inkább örültünk annak, hogy eljuthattunk a szentelésig, s vártuk, hogy szeptembertől megkezdhessük a szolgálatunkat.
Beszélgetés a boldogságról és a tudatos jelenlét gyakorlásáról
„Könyveket írunk-olvasunk, és előadásokat tartunk-hallgatunk a helyes életről, mert ha egy pillanatra abbahagynánk az írást, olvasást, hallgatást és fecsegést, élnünk kellene, s akkor azonmód kiderülne: ahhoz nincs tehetségünk” – írja Halmai Tamás költő, író. Vajon ilyen-olyan könyvekből és előadásokból megtanulható-e a helyes élet? – kérdezem Szondy Máté boldogsággal is foglalkozó pszichológust, a Megélni a pillanatot: Mindfulness, a tudatos jelenlét pszichológiája című könyv szerzőjét.
– Az utóbbi években valóban rengeteg könyvet írtak a boldogságról, ugyanakkor az emberek nincsenek túl jól: egyre többen szoronganak, szenvednek a depressziótól, sokan szednek úgynevezett antidepresszívumokat. Mindez erős kétségeket ébreszthet bennünk az önsegítő és boldogságra tanító könyvek hasznosságával kapcsolatban. Persze nem önmagában egy-egy könyvvel van a baj, hanem azzal, ha valaki azt hiszi, pusztán ezek elolvasásától elégedettebb lehet. Különösen is veszélyesek azok a könyvek, amelyek azt állítják, a boldogságunk csak rajtunk múlik, nincs más dolgunk, csak akarni kell. Ez ugyanis nem így van, hiszen tudjuk, hogy hangulatunkat például a biológiai tényezők is befolyásolják.
Egy szellemtörténeti kísérlet
Nemrég a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Könyvtári Esték sorozatán belül Yvon Myoken Bec zen mester tartott előadást René Girard (képünkön) gondolkodásáról, A kereszténység és buddhizmus találkozásában címmel. A Magyarországon szinte teljesen ismeretlen Girard filozófiája ugyanis Bec szerint alkalmat nyújthat arra, hogy e két, mind földrajzilag, mind tanításában olyannyira különböző vallást szellemi értelemben is összekapcsolja.
A kereszténység és a buddhizmus kapcsolódási pontjairól
Ha a vallások közötti párbeszédről hallunk, a közös gyökerek miatt elsősorban a zsidó vallásra és az iszlámra szoktunk gondolni. Pedig a kereszténységben és a buddhizmusban is találhatunk olyan elemeket, amelyek az együttműködés és a kölcsönös megértés alapjául szolgálhatnak. A kapcsolódási pontokról és a közös cselekvés lehetőségeiről Cser Zoltánt, a Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanárát kérdeztük, aki aktív résztvevője a keresztény–buddhista párbeszédnek Magyarországon.
– Mesélne egy kicsit magáról? Mi visz rá valakit Magyarországon, hogy a buddhizmussal foglalkozzon?
– A szüleim nagyon szerették a természetet. Már kora gyermekkoromtól vittek a szabadba. Mentünk vízitúrázni, barlangászni, hegyet mászni. Ez a szemlélet, a természet, a természetesség fontossága pedig nagyon közel áll a buddhista felfogáshoz.