A kő elmozdítva áll, a barlangban ott maradtak a gyolcsok, a sír kövén egy angyal ül. A Szentírás legszebb képe, hitünk legmélyebb valósága ez. Megkapó, ahogy János evangélista azt is megjegyzi: a halotti fejkendőt „külön összehajtva” találták.
Jézus feltámadása nemcsak egy esemény a történelem folyamából, hanem olyan fordulópont, amely minden ember sorsát személyesen érinti. Krisztus új életre kelésének tényét tanítványai, az első keresztények tanúságtételei őrizték meg az Újszövetség könyveiben. Az ő szavukra hisznek Mesterük mai követői is. A Szentírás Jézus feltámadásáról szóló, igencsak szűkszavú beszámolóinak jelentéséről kérdeztük Jelenits István piarista szerzetest.
Fejfákra emlékszem először, 1973-ból. Református temetők sírjeleire. Olasz Ferenc fotóművész első filmjére és kiállítására. Később került a kezembe Kunt Ernő a Temetők népművészetéről írt könyve. A különböző vallási felekezetek sírkövei, díszítményei – falusi környezetben – bonyolult jelrendszert mutatnak, melyeknek lélektani, halállal szembesülő teológiai értelmük van. Akkor már ismertem szűkebb pátriám – fölnevelő településem – sírkertjének több, értékes fejfáját, amelyek a lakosság összetételéről tanúskodnak – a már elfelejtett múltról. (Dédapám, a bognár egyetlen fából faragott kettős keresztjéről a megyei népművészeti monográfia mint késői barokk mesterműről emlékezik meg. Maga faragta.) Olasz Ferenc mostani életmű-jelentkezése a Magyar Művészeti Akadémián valóságos megvilágosodás a hit, az élet és a mulandóság partjainál, amely nem lehet közömbös senkinek, még ha találkozik is a „halálmegvetéssel”.
Nagyböjti beszélgetés Petrás Máriával – Petrás Mária csángó származású népdalénekes és kerámiaművész műveinek nagy része mosolygó madonnákat, szenteket, kisjézusokat formáz. Otthonos, meleg és barátságos világ ez. De annak, aki a keresztény szakralitásból meríti témáit, a szenvedés mintázatait is ismernie kell. A Prima Primissima-díjas alkotó ennek a tudásnak szintén birtokosa. Pietàinak, feszületeinek fájdalma és részvétre indító ereje megérinti a szemlélőt. A keramikusművésszel az élet keresztútjairól, a szenvedésről, nagyböjtről, csángó hagyományokról és a feltámadás reménységéről beszélgettünk.
A Csopakkal határos Paloznak a szép balatoni falvak közül is kitűnik. Szláv neve magyarul azt jelenti: a szőlőskertek alatt. A dombok tetejéről varázslatos kilátás nyílik a tóra, a távolban felsejlő tihanyi apátságra. Az év nagy részében csend és nyugalom ül a tájon. A víz viszonylagos távolsága miatt nyáron is inkább csak azok látogatnak ebbe a faluba, akik békére és szépségre vágynak. A strandolók nyüzsgő élete nem hallatszik ide. A falu templomának alapjait még a XIII. században rakták le. Az istenházát az idők során többször átépítették. Az utóbbi években teljes renováláson is átesett. Mellette látható Antall József szobra. A néhai miniszterelnök utolsó nyilvános közszereplésének Paloznak adott helyet.
A gasztronómiában is létezik divat – napjainkban például sok különféle zöldséggel készült desszerttel találkozhatunk. A répatorta azonban nem új találmány, története a középkorig nyúlik vissza, amikor a cukor ritka és drága alapanyag volt. Számos süteménybe, pudingba került sárgarépa, amelynek magas a természetes cukortartalma. Reneszánsza a II. világháború alatt kezdődött, amikor hiánycikk lett a cukor, és a háziasszonyok ismét felfedezték az alternatív édesítőket. S bár a répatorta Amerikából indulva hódította meg a modern világot, középkori gyökerei miatt valójában minden nemzet konyhájában fellelhető.
„Boldog ember, ki nem a bűn útját járja, és a zúgolódók székén nem ül” (Zsolt 1,1) Görögkatolikus egyházunk alkonyati istentiszteletén számos alkalommal megénekeljük az első zsoltár mély vágyát: az ember boldogságának forrását keresi. Böjti időszakunk gondolatvilágában természetesen jelen lévő szenvedély az Istenben való boldogság megtalálásának vágya. Egészen biztos vagyok abban, hogy életünk egészéhez hasonlóan az illő böjtnek is helyes célja a boldogság keresése.
Krisztus erős fájdalomtól görcsbe ránduló keze, szörnyen szúrós töviskoronája, a sorozatos szenvedésektől eltorzult arca megrendítően hat rám mindig, amikor csak látom ezt a képet. Karja és teste mintha nem is húsból és vérből való volna, hanem inkább egy sebekkel borított, göcsörtös fára emlékeztetne. Matthias Grünewald, a festő láthatóan egy végsőkig megkínzott, a fájdalomtól szinte tudatát vesztett istenember állapotát mutatja meg nekünk világhírű oltárképén.
