Szent István a keskeny utat választotta

A hagyományoknak megfelelően idén is Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre ereklyéjének jelenlétében emlékeztek meg Nagyboldogasszony vigíliáján, augusztus 14-én Székesfehérváron arról, hogy első szent királyunk 1038-ban, a halála előtti napon Szűz Máriának ajánlotta a nemzetet, amikor trónörökös nélkül maradt az ország. Az ünnepségen Spányi Antal megyéspüspök mutatott be szentmisét.

A természet megváltoztatása és pusztítása az emberiség halálához vezethet

Európa egységéről, a szuverenizmus és a populizmus veszélyeiről, a migráció megállításáról és az októberi szinódus kapcsán bolygónk jövőjéről, a teremtett világ védelméről szólt a Szentatya abban a beszélgetésben, amit a La Stampa olasz napilap augusztus 9-ei, pénteki száma közölt. Az interjút ifj. Domenico Agasso készítette Ferenc pápával, augusztus 6-án, a Szent Márta-házban. Teljes, magyarra fordított változatát közöljük.

Hagyomány: hamu vagy tűz?

Csaknem száz éve már, hogy a felnövekvő generációt nem kísérik el az elődök hagyományai, nem száll apáról fiúra a mesterség, sem a családi, a közösségi, még kevésbé a nemzeti hagyományok. Szabadok lettünk. Szinte mindentől. Hogyan történt ez? Megváltozott a világ, lassan kiürültek a formák, aztán nem ismertük föl már bennük a tartalmat.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.