Adjuk tovább Isten áldását

Az ünnepi eseményen Gál Péter plébános fölidézte, hogy a XIV. századi épületet, amiben a domb csúszása súlyos falrepedéseket okozott, a műemlékvédelem körülbelül húsz éve használhatatlanná nyilvánította. Ennek ellenére a hívek kitartottak, reméltek, vártak; és imádkoztak templomukért. Végül Udvardy György püspök jóvoltából pályázhattak, a folyamatot a pécsi püspökség segítette és rendezte. A középkori eredetű templom ennek köszönhetően statikai megerősítést kapott, külső felújításon esett át, a legveszélyesebb domboldalnál pedig támfalat építettek; a régi sekrestye helyébe, amit az összeomlás veszélye fenyegetett, új épült.
Udvardy György püspököt – kinevezett veszprémi érseket – Nyúl Viktor pasztorális helynök képviselte az augusztus 7-ei ünnepen; ő áldotta meg a templomot. Ünnepi beszédében arra biztatta a jelenlévőket, hogy amikor a szépen fölújított templomra tekintenek, jusson eszükbe, hogy Isten áldása van rajtunk. „Legyünk olyan férfiak és nők, akik ezt az áldást továbbadják, jót mondva és jót cselekedve másoknak.”

*

A templom külső felújítási munkálataira a szilágyi plébánia 20,4 millió forint európai uniós támogatást nyert. A kivitelezés összköltsége 80 millió forint volt. Az uniós támogatáson és a plébániai pályázatban vállalt önrészen felül a Pécsi Egyházmegye 56,5 millió forint kormányzati támogatással járult hozzá a beruházáshoz.
A kivitelező, a Pécsi Építő és Tatarozó Zrt. 2018 júniusában kezdte el a munkálatokat, az építkezés 2019 augusztusára fejeződött be. A kivitelezés során kicserélték, illetve felújították a külső homlokzatot és a tetőt, a villámvédelmi berendezést, a bádogos szerkezeteket és a nyílászárókat, támfalat építettek, statikailag megerősítették a templom falait.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .