Lelkinapot rendeztek Hegyeshalomban

Fotó: Nagy Lajosné Katalin

 

A lelkinap zenei szolgálatát az Imperfectum együttes látta el. Az eseményen nagy hangsúlyt helyeztek a jövő évben Budapesten rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) is, melynek részleteit Kálmán Imre, a Győri Egyházmegye NEK-referense, valamint Várkonyi Borbála egyházmegyei asszisztens ismertette.
Az első előadásban Kerényi Lajos Szent II. János Pál pápának a magyar fiatalokhoz szóló beszédét idézte föl, melyet 1991-es magyarországi apostoli útja során mondott el a Szentatya a budapesti Népstadionban. „Isten szeret benneteket, mert ő maga is fiatal” – idézte a pápát Kerényi Lajos atya. Majd kifejtette: lélekben kell gazdagodnunk, hogy másokat is gazdaggá tegyünk. Ehhez azonban benne kell lennünk a világban, meg kell tanulnunk, hogyan legyünk jelen benne.
A piarista szerzetes utalt Ferenc pápa jól ismert gondolatára is, miszerint szükségünk van a világban élő szentekre. „Nem azt kell kérni, hogy Isten vegye el őket a világtól, hanem azt, hogy tartsa távol őket a gonosztól” – hangsúlyozta Kerényi Lajos. Végül emlékeztetett rá, hogy a fiatalság alapja nem más, mint hogy az ember mindig többé válik, növekszik. Isten pedig szeretné felkínálni nekünk az állandó fiatalodás titkát.
A fiatalság és az öregség a lélektől függ – hangzott el a második előadásban. – A világot meg kell szentelnünk, meg kell fiatalítanunk, ehhez pedig nélkülözhetetlen, hogy legyenek eszméink. Az immanens világnézetek, köztük a kommunizmus, éppen az eszméket vették el az emberektől. Az éltető eszmék hiányában pedig bekövetkezett a lelki elöregedés.
Európa és a világ nem tud talpra állni eszmény nélkül, ezért ezt nem szabad tönkretenni az emberekben – hangsúlyozta Kerényi Lajos. Majd hozzátette: bár a kommunizmus és a hasonló világnézetek megpróbálták elrabolni az emberektől Istent, az iránta való természetes vágyat nem lehet kiölni a szívekből, mert ez létünk elemi igénye.
A közös ebédet szentségimádás követte, melyet Butsy Lajos hegyeshalmi plébános vezetett. Az elmélkedésekben ő is lelki megújulásra buzdította a résztvevőket.
A lelkinapot szentmise zárta, melyen Kerényi Lajos és Butsy Lajos koncelebrált.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .