Fekete bodzabogyók

Az első vonuló nagy fülemülék augusztus első napjaiban már ott bujkálnak a bokros árkok mélyén, mások elsősorban a bodza lédús, fényes, fekete bogyói miatt látogatják ezeket a cserjéket. Amikor az árokhoz értem, az első madár, amit megpillantottam, egy barátka volt. Fekete bogyókkal teli bodzatányér mellett ült, és egyik szemet csípte a másik után. Aztán egy pillanatra megállt, fröccsintett egyet, és a fekete lé végigfolyt az alatta lévő leveleken. A barátkák, a mezei és a kis poszáták ebben az időben szinte kizárólag e lédús bogyókkal élnek.
Ahogy a bokrok mentén továbbmentem, a növényekben, virágokban gyönyörködtem. Apró és felfutó szulák, orvosi somkóró, fekete és fehér üröm sorakoztak egymás mellett, de akadt néhány tő terjőke kígyószisz is. Ennek virágait nagyon szereti a kacsafarkú szender. Kolibrik módjára röppen virágról virágra, megáll előttük a levegőben, szívogat, aztán máris továbbszökken. Ezúttal sajnos nem láttam, pedig nagyon szeretem ezt a csinos kis lepkét. Helyette egy gyönyörű kardoslepke jött. Pillanatra leszállt egy levélre, széttárta sárga alapon feketén csíkolt szárnyait, aztán továbbrepült.
Két mezei poszátát, aztán egy barátkát láttam, később kis csapat seregély szállt volna le a bokrokra, de amint megláttak, továbbszálltak. Fülemüle hívogatott, majd nagy örömömre egy barátka énekét hallottam. Ezek a madarak gyakran megszólalnak az őszi vonulás idején, talán a fiatal, idén kelt hímek próbálgatják a hangjukat, de ezek a rövidke strófák messze elmaradnak a területet foglalt hímek gyönyörű énekétől.
Gyurgyalagok „prü-prü” hangjait hallottam, és a távcsővel nyomban meg is találtam a magasban vadászgató tucatnyi tarka madarat. Néha gyors fordulatot tettek egy arra repülő rovar után. Az apajpusztai telepen figyeltük őket Balogh István barátommal, a fiókáikat etető madarak kizárólag szitakötőket, poszméheket és sáskákat hoztak az odúkhoz. Az utóbbiakat a fű felett repülve kapták el. Gyanútlanul mentem tovább, amikor váratlanul fácánkakas repült fel közvetlenül előttem, nagy ka-
katolással. Nem tehetek róla, de ilyenkor mindig összerezzenek, pedig nagyon sokszor ijesztettek már rám ezek a madarak. Néztem a kakast. Alacsonyan repült, gyorsan verdesett a szárnyaival, aztán a távolabbi bokrok előtt leereszkedett, fölcsapta a farkát, és a lombok alá szaladt. A másik oldalon, a nyílt terület felett vörös vércse szitált. Egy helyben lebegett és maga alá kémlelt, aztán továbbrepült, és újra szitálni kezdett. Amíg figyeltem, egyszer sem sikerült zsákmányolnia.
Kiöregedőben vannak a bodzabokrok, de azért még bőségesen kínálnak bogyókat az éhes madaraknak. Mellettük helyenként magasra nő a csalán. Jó néhányszor összecsípett már, én mégis szeretem ezt a növényt, mert rajta fejlődnek egyik legszebb lepkénk, a nappali pávaszem hernyói. Sokszor láttam őket itt, amikor még kis csomókban együtt voltak a csalánon, egy alkalommal pedig akkor találtam rá a tüskés fekete hernyókra, amikor már szétmásztak. Visszafelé még egy sárgarigót is láttam, amint az erdőből a bokrok közé szállt. Ő is szereti a bodzabogyót.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..