Görögkatolikus lelkiség – gyógyítsd meg e kenés által…
A betegek kenetének szentségében az olvasmányok után következik a lényeget jelentő rész: az imádság és az olajjal való megkenés.
A betegek kenetének szentségében az olvasmányok után következik a lényeget jelentő rész: az imádság és az olajjal való megkenés.
Nagyböjtben stációs szentmiséket tartanak Szombathely különböző templomaiban. Március 17-én Császár István egyházmegyei kormányzó mutatta be a kora reggeli szentmisét a Szent Márton-templomban, majd március 22-én a zárdatemplomban folytatódott a stációs- szentmise-járás.
A vakon született meggyógyításának történetét, majd pedig az azt követő történéseket olvasva az lehet az érzésünk, mintha egy korabeli vizsgálati jegyzőkönyvbe nyernénk betekintést, ahol az „ügy” minél részletesebb felderítése a cél, s ennek érdekében az eset érintettjén túl annak környezetét, családját és a vallási képviselőket is kikérdezik.
A külföldi magyar intézetek és a magyar diplomáciai testületek világszerte koncertekkel, filmvetítésekkel, irodalmi estekkel és ünnepélyes koszorúzásokkal emlékeznek az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra.
Szardíniai nemesi család gyermeke volt, ő volt a legfiatalabb Luigi Faà di Bruno márki tizenkét gyermeke között. Gondtalan, boldog gyermekévei voltak, ugyanakkor a hívő katolikus családban már korán megtanulta, hogy a kiváltságok ellenére vagy inkább épp azért segíteni kell a szegény, kiszolgáltatott embereknek.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán immár több mint háromszáznyolcvan éve tanítják és kutatják a katolikus teológiát. Az itt folyó oktatás célja, hogy a hallgatók „a kinyilatkoztatásból származó teljes katolikus tanítást mértékadó módon, rendszerezett formában megismerjék, és mindezt lelki életük számára is hasznosítani tudják”. Kránitz Mihályt, a Hittudományi Kar dékánját kérdeztük.
A szentatya a közelmúltban Judit ószövetségi alakjára irányította a hívők figyelmét egy szerda délelőtti általános kihallgatáson. Ennek az özvegyasszonynak a hite és bátorsága reményt öntött az emberekbe, minket pedig arra tanít, hogy mindig feltétel nélkül bízzunk Isten jóságában. A beszéd szövegét teljes terjedelmében közöljük.
A Cor et Lumen Christi karizmatikus közösség lelki hétvégéjét március 11–12-én tartották a budapesti Folyondár Sport- és Táncközpontban. A találkozó második napján Erdő Péter bíboros, prímás Ferenc pápa megválasztásának negyedik évfordulója alkalmából hálaadó szentmisét mutatott be.