Zsille Gábor

A hét kérdése

A Sant’Egidio közösség karácsony napján terített asztalnál látja vendégül mindazokat, akiknek nem jut család, nem jut ünnep: az utcára kényszerült, illetve szociális otthonokban élő rászorulókat. A Karácsony másképp… Hívj meg egy szegényt karácsonyi ebédre! elnevezésű jószolgálati akció részleteiről az egyik szervezőt, Szőke Pétert, a jellemzően világi híveket tömörítő Sant’Egidio közösség budapesti felelősét kérdeztem, aki „civilben” a Külügyminisztérium Miniszteri Kabinetének munkatársa.

– Milyen helyszíneken és időpontokban lesznek a szeretetvendégségek?

– December 25-én, kedden, vagyis karácsony napján a budapesti Jézus Szíve-templomban (VIII., Lőrinc pap tér) találkozunk a 12 órakor kezdődő szentmisén, amelyet Székely János esztergom–budapesti segédpüspök mutat be. A szertartást követően, 13 óra körül lesz az ebéd a templom mellett található Párbeszéd Házában (Horánszky utca 20.). Monoron a katolikus plébánia (Kossuth Lajos út 83.) lesz a helyszín, ahol szintén délben kezdődik a program. Pécsett is azonos időben, a Nagy Lajos Gimnázium dísztermében tartják az ünnepi ebédet.

A hét kérdése

Rendhagyó idegenforgalmi tanácskozást tartottak Szombathelyen az adventi időszak küszöbén. A szervezők fő célkitűzése az volt, hogy felhívják a figyelmet Nyugat-Dunántúl turisztikai erősségeire: a hiteles alapanyagokból készülő helyi termékekre, az adventi vásárokra, legfőképpen pedig a szakrális értékekre. Az Ízek és imák elnevezésű kampány részleteit Tama István, a Magyar Turizmus Zrt. regionális igazgatója osztotta meg velünk.

– Kampányukat hangsúlyozottan az adventi időszakra időzítették. Milyen gondolatok jegyében alakították ki szakmai koncepciójukat?

– A turizmus eszközeivel szeretnénk bemutatni, hogy a karácsony nem pusztán a bevásárlásról szól – az adventi készülődés nem azt jelenti, hogy beszerezzük az ajándékokat és az ünnepi vacsorához szükséges élelmiszereket. A valódi ünnepléshez belső készülődésre is szükségünk van. Fontos felkeresnünk egy térség szakrális emlékhelyeit, feltérképeznünk a zarándokutakat, a lelkigyakorlatos lehetőségeket.

Bevallom, engem időről időre elbűvöl, amikor életünkben összefonódik a szent és a hétköznapi, pontosabban a szent és a – ne féljünk a szótól! – közönséges. Talán mások is így vannak ezzel; bizonyára nem véletlen, hogy az egyház szentjei közül azok a legnépszerűbbek, akik őszintén feltárták előttünk átlagos emberi arcukat. Assisi Szent Ferenc a legkisebb állathoz is lehajolt, a teremtett világ legapróbb részletének is örült, Néri Szent Fülöp kedvelte a huncut tréfákat, Bosco Szent János kézen járt az utcagyerekek szórakoztatására, Boldog II. János Pál pedig egy rettentő hivatalos ünnepségen fickósan pörgette a levegőben a sétabotját, miközben önfeledten mosolygott. (Az erről készült filmkockák tanúsága szerint a mellette álló, iszonyú komoly udvari papok aggodalmas ábrázattal azonnal figyelmeztették is, hogy hűha, őszentsége, viselkedjék már, mit fognak szólni az emberek – ám a pápa válaszul csak vállat vont: ugyan már, az emberek felszabadultak akarnak lenni…)

Mindannyiunk életében akadnak percek, melyek kitörölhetetlenül belénk égnek. Két és fél évvel ezelőtt, április 10-én délelőtt otthon voltam, és az Eurosport csatorna teniszközvetítését néztem. A képernyő alján váratlanul megjelent egy angol nyelvű szalaghír: „Az Eurosport párizsi szerkesztősége őszinte részvétét fejezi ki a lengyel népnek a légiszerencsétlenség okán.” Belém hasított a gyanú: hatalmas baj történhetett, hiszen e francia székhelyű sportcsatorna alapjában soha nem foglalkozik világpolitikai eseményekkel. Rémülten átkapcsoltam egy hírcsatornára, és szemem elé tárult a szörnyűség: az oroszországi Szmolenszk repülőtere mellett lezuhant egy lengyel felségjelzésű Tu-154-es utasszállító repülőgép, fedélzetén Lech Kaczyński köztársasági elnökkel, feleségével és további kilencvennégy utassal – magas beosztású állami vezetőkkel, tábornokokkal, közéleti személyiségekkel, püspökökkel.